Mi a férfiak magabiztosságának titka? – Gangel Benjámin férfiszabónál jártunk

Szerb Antal egykori lakóházában vagyunk, a szomszéd utcában élt Szabó Magda, nem messze Németh László. Fontos volt, hogy csendes utcában, villalakások környékén legyen a budapesti bázisuk?

Fontos volt, hogy ha már van, jó helyen legyen. Pécs belvárosában egy kis udvari helyiségben kezdtem a vállalkozást 1999-ben, amit egy utcafronti üzlet követett, majd 2019-ben nyitottam meg a jelenlegi tágas, modern szalont a város kapujában. Tíz éve dolgozom Budapesten, azelőtt a megrendelők jártak hozzám Pécsre. Olyankor rendszerint feláldoztam a szombatomat, így kényelmesebb volt mindenkinek. A régi mesterem mindig azt mondta: „mindegy, hová mész, úgyis utánad megy a megrendelő”. Szerintem fővárosi bázis nélkül is megélnénk, már csak azért is, mert a szakmánk mára szinte kihalt.

Elég csak régi filmeket nézni, regényeket olvasni, hogy lássuk, mennyire elterjedt mesterség volt ez. Most meg marad a konfekció.

Amikor a mesterem elkezdte a szakmát, Pécsett rajta kívül volt még vagy tíz szabó. Most? Három ruhakategória van. Az első a konfekcióból kapható nagyon olcsó, Ázsiában gyártott, multik által forgalmazott ruha. A következő kategóriát a már márkával ellátott, de ugyanúgy műszálas vagy keverék anyagból készült darabok jelentik, legfeljebb három-négy színben, ugyanennyi fazonban. Nálam gyakorlatilag végtelen a variációk száma. A konzultáció során megkérdezem, milyen alkalomra, milyen célból szeretne öltönyt, kiválasztjuk az anyagot a több ezer kiváló minőségű szövet közül, a testalkathoz és az egyéniségéhez leginkább passzoló fazont, és az elkészült darab garantáltan húsz-harminc évig ruha marad.

Mi a jellemzőbb? Alkalomra dolgoztatnak önnel, vagy inkább azért, mert szeretnének minőségi darabokból álló ruhatárat?

Ez is, az is jellemző. Gyakran abból is visszatérő ügyfél lesz, aki csak egy alkalom miatt jött, mert megtapasztalja, milyen az, ha egy ruha rá van szabva, kényelmes, jól áll, magabiztosságot ad, ha nem feszeng benne. Egyébként egy férfinak nem kell olyan sok ruha. Ha van két-három öltönye, két-három sportzakója, hozzá nadrágok, ingek, egy kabát és egy szmoking, meg is vagyunk. Ezt apránként össze lehet rakni.

Aztán már csak arra kell vigyázni, ki ne hízza őket.

Ki lehet hízni, van bennük anyag bőven. Tíz-tizenöt kilónyi változásig lehet módosítani.

Elgondolkodtatott, amit a feszengésről mondott. Eddig azt hittem, sokan azért mennek mindenhová, még temetésre is farmerben, dzsekiben, mert igénytelenek. De lehet, hogy a készen vett ruhák kényelmetlenek is?

Mindenképpen, és ez logikus is, mert ha valaki megvesz egy konfekcióöltönyt, lehet, hogy a hónalja majdnem a derekánál van. Ha csak megmozdul, megfeszül a karján, nem érzi jól magát benne. A megjelenés amúgy mindenkinek a saját döntése, az a jó, ha ő és a ruha harmóniában van. Van egy idős olasz megrendelőm, aki nem hajlandó a most divatos karcsúsított fazont viselni, ragaszkodik a klasszikushoz: egyenes zakó, széles nadrágszár. Manapság kevesek viselik, de neki tökéletes, és ez számít. Az sem mellékes, hogy rengeteget lehet javítani szabással és egyéb eszközökkel a testalkaton. Ha valakinek van egy kis pocakja, és a zakó felső gomblyukát csak másfél centivel lejjebb tesszük, már sokkal jobban néz ki benne. Sok ilyen apró trükk van a tarsolyunkban.

Gondolom, a férfidivat nem változik olyan rohamtempóban, mint a női. Ha húsz-harminc évre készülnek az ön öltönyei…

A férfidivat lassan változik. De bárkiről van szó, nem a divatot kell feltétlen követni, inkább saját ruhatárat kell építeni, az egyéniségéhez, az életmódjához és a testalkatához illőt. A darabokon mindig lehet formálni, ahogy a divat változik.

Gyanítom, hogy a ruhakészítésnél ugyanúgy az alapanyag az alfa és az ómega, ahogy a gasztronómiában.

Pontosan. A rendszerváltozás környékén, amikor kezdtem tanulni a szakmát, még működtek a magyar gyárak, volt textilipar, készültek kiváló minőségű szövetek. Pont olyan jók, mint a hagyományos angol szövetek. Jelenleg olyan angol és olasz világmárkák szöveteivel dolgozom, mint a Scabal, a Holland & Sherry, a Reda és a Vitale Barberis Canonico. A megrendelőnek nem kell elmennie a méteráruboltba megvenni az anyagot. Mindig komplex szolgáltatásban gondolkodtam. Kezdetben kis anyagmintákat szereztem be a méterárusoktól, és ezekből választhatott nálam a megrendelő, majd idővel megjelentek a szöveteket forgalmazó világcégek is. Teszteltem, próbálgattam őket. Egyszer az egyik angol vállalat hatalmas árengedménnyel hirdette meg a maradék anyagait, nem értettük, miért. Tudni kell, hogy ha egy szövet hosszan áll, nem dolgozzák fel, akkor elveszti rugalmasságát, merev lesz. Ám ha ruha készül a szövetből, akkor nem romlik az állaga, mert akkor az anyag él. Már ha viselik a ruhát. Angol tweedeknél lehet látni, hogy minél többet hordják, annál jobban összeáll, annál tartósabb lesz.

A megrendelő… Nem tudom, jó-e ez a szó. A két varrónő nagynéném mindig kuncsaftot mondott.

Tanulóként mi is így hívtuk, de az egyik megrendelőm azt mondta, neki erről a szóról más jut eszébe, ezért elhagytam.

Akkor legyen megrendelő. Kap valamilyen használati utasítást a kész ruha mellé?

Minden öltönybe becsúsztatok egy kis kártyát a legfontosabb tanácsokkal, mint a vállfán tartás, a moly elleni védekezés, a ruhakefe használata, a nadrág fellógatása és hasonlók.

Úgy vélem, rengeteget tanulhatott, amikor a Pécsi Nemzeti Színház férfiszabászatát vezette. A jelmeztervezők ismerik az öltözködés kultúrtörténetét, a szabók pedig igazi problémamegoldók.

Így van, rengeteget tanultam. Nehéz és csodálatos világ, nagyon jót tett a kreativitásomnak. Amikor bekerültem, az egyik jelmeztervező azt mondta: „Döntsd el, ugródeszka lesz ez neked, vagy itt akarsz maradni!” Végül ugródeszka lett. Vállalkozó lettem, a magam ura, legalábbis ez volt a cél. Aztán kiderült, hogy így is lesz főnököm: a megrendelő. A szolgáltatóknak a megrendelő az első.

Én ott tartok, hogy egy ruha készítése méretvétellel kezdődik, aztán szabás, fércelés, próbák és így tovább. Azt olvastam, hogy ön a 3D tervezést is beveti. Pontosan hogyan?

A covidjárvány idején kezdtem vele dolgozni, a szabásban és a próbában segített, hogy a ruhát egy virtuális avatárra illesztettem rá. Így vizuálisan is megjelent az elképzelés, amit jól lehet használni látványtervnek. A programból le lehet mindjárt venni a kétdimenziós szabásmintát is, de a szabáshoz már nem tökéletes. Egy ideig használtam, de végül felhagytam vele, mert valahogy az összes ruhám ugyanúgy állt, hiába volt más a megrendelő, más a ruha. Hiányzott belőlük valami, amit nem tudok elmagyarázni. Visszatértem a szabókrétához, a szabóollóhoz, a klasszikus munkafolyamathoz.

Előfordul, hogy valaki olyan ruhát kér, amiről ön tudja, hogy nem neki való?

Nem jellemző. Abban a kis szabóműhelyben, ahol tulajdonképpen felnőttem, megtanultam Pálffy Imre bácsitól, hogyan kell megoldani az ilyen helyzeteket. Kis terelgetéssel el lehet érni, hogy olyan darab készüljön, amibe szívesen teszem bele a címkémet.

Beszéljünk a diszkrécióról. Biztosan van olyan vendége, aki nem örülne, ha egy ilyen interjúban viszontlátná a nevét.

Minden ügyfél ugyanolyan fontos, de igen, vannak ismert megrendelőim is. Szívem szerint büszkélkednék velük, de nem szabad. Csak azokról beszélhetek, akik felhatalmaznak rá. Ebben a szakmában fontos a diszkréció.

Mennyire jellemző, hogy akinek pénze van, ízlése is van hozzá?

Attól függ, milyen családból jön valaki. Sokan úgy nőnek fel, hogy értékelik a minőséget. Polgári környezetben felnőtt ember számára ez könnyebb, de sok minden tanulható. Nálunk megszakadt a társadalmi lánc, ezért misszióm is, hogy ezen a téren tegyek valamit. Ma is tartok workshopot, ilyen alkalmakon beszélgetünk az öltözködésről, arról, mit mikor, hogyan ajánlott viselni, hogy leüléskor gomboljuk ki a zakót, és hasonlók. Örülök, ha kérdeznek, kóstolunk egy kis bort, kellemes együttlétek ezek. Hasonló misszióm az is, hogy legyen a szakmának utánpótlása. Most ott tartunk, hogy ha bemegyünk egy általános iskolába, a gyerekek zöme nem is ismeri ezt a szót: szabó. Azt sem tudják, hogy ruhát nemcsak venni lehet, de készíttetni is. A Pécsi Tudományegyetemen nemrégiben indult ruhatervező szak, a hallgatók járnak hozzám gyakorlatra. Bízom benne, hogy lesz közöttük, aki beleszeret ebbe a szakmába. A gyártás a másik nagy probléma. Még van néhány varrónő, de ha ők nyugdíjba mennek, valószínűleg fázisokra kell bontani a gyártást, és betanított munkások végzik majd el.

Pedig milyen szép szakma ez! Annyi mindenhez kell érteni benne az anyagtól a szabáson át az üzletvezetésig.

Gyönyörű, de nehéz szakma a miénk, vannak hullámvölgyek, amiken túl kell lendülni. Nekem erőt ad, hogy folyton kísérletezem, képzem magam és törekszem arra, hogy egyre jobb minőséget adjak ki a kezem közül. Ez is a mottóm: mindennap egy kicsivel jobbat. Igyekszem a lehetőségeimhez mérten tenni a szakmámért is valamit, mindezek értelmet adnak az életnek.