Ma már csak horgászok látogatják a két-három futballpályánál nem nagyobb mélykúti Békás-tavat, de a fénykép tanúsága szerint egy évszázada volt itt olyan víz is, amelyen még komoly halászat is előfordult. Talán a közeli Bajáról jöttek a halászok próbát tenni, „meghúzni” a tavat. Izgalmas dolog az ilyen lehalászás, össze is szoktak seregleni a bámészkodók megcsodálni, mi akad a hálóban, és egy kissé bosszankodni, hogy nem nekik sikerült megfogni valamelyik nagyobb példányt.
Mélykút, amely ma már városi ranggal büszkélkedhet, amúgy a legkevésbé a halászatáról nevezetes. Igazi mezőgazdasági település, amelyről az első írásos emlék a 16. századból ismert, bár nem kétséges, hogy korábban is laktak itt. A török hódoltságot még úgy-ahogy túlélte, de a Rákóczi-szabadságharc idején teljesen elpusztult, talán délről érkezett martalócok fosztották ki és gyújtották fel. Egy emberöltővel később már újra lakták, hiszen tágas határa, jó földje jó megélhetést kínált a betelepülőknek.
Mint annyi más alföldi település, Mélykút is a 18-19. századi hosszú békének és a távolabbi vidékekről betelepülőknek köszönhette a felvirágzását. A régi, tapasztott falú kápolnát fölváltó szép barokk katolikus temploma 1768-ra készült el, amely köré módos, gyarapodó falu kerekedett, amely nem kisebb szülöttel dicsekedhet, mint Fenyő Miksa országgyűlési képviselő, a Nyugat alapító főszerkesztője.
Hogy bizonyos Vlaskovics Miklós itt született-e, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy innen küldte lapját az öccsének Tápiószelére, az alábbi sorokkal:
„Kedves Jankóm! Névnapodra minden jót kíván s mindnyájatokat szívből csókol szerető bátyád, Miklós.”
A sorozat előző része itt olvasható:
