Ha egy kisfiú egy esős nap végén eltűnik, és kétségbeesett szüleinek azt mondja, ő csak elindult, hogy megtalálja a szivárvány végét, akkor nem meglepő, hogy tudós lesz belőle. Ilyen kíváncsi gyerek volt a bűdszentmihályi születésű Kabay János, aki évtizedekkel később szülőhelyén alapította meg a gyárát, és gyerekkori játszótársait vette fel dolgozni.
Kabay János neve komolyan felmerült az 1937-es Nobel-díj esélyesei között, ám a kutató váratlan, korai halála megakadályozta a jelölést – szerencsére abban az évben így is egy magyar, Szent-Györgyi Albert vehette át a díjat. Kabay felfedezése, amiért a legmagasabb tudományos elismerés járhatott volna a morfium mákból, ópiumfázis nélkül történő ipari módszerű kinyerése.
A mákban rejlő altató- és fájdalomcsillapító hatást már az ókorban ismerték, de lassan arra is fény derült, milyen veszélyek rejlenek a szemre látványos növényben. A fiatal Kabay János először mérnöknek tanult, majd az első világháborúban szerzett szomorú tapasztalatok hatására döntött úgy, hogy gyógyszerésznek megy, és a fájdalomcsillapítással, azon belül is a mák alkaloidjaival foglalkozik majd.
Bátyja patikájában dolgozott, de szabadidejében végzett kezdeti kísérletei olyan ígéretesek voltak, hogy Augustin Béla professzor elhívta a gyógynövény-kísérleti állomására, így teremtve lehetőséget kísérletei kiteljesedésére.
Ott ismerte meg későbbi feleségét a fiatal vegyészdoktort, Kelp Ilonát, aki nemcsak életének, de munkájának is társa lett. Rövid, alig tizenegy esztendeig tartó házasságuk alatt született két gyermekük (János és Ilona), és világraszóló felfedezést tettek. A férj szerette volna, ha a szabadalmi bejegyzésen Ilona neve is szerepel, de az asszony úgy vélte, az ő szerepe jóval kisebb volt, nem akart ekkora részt magának a sikerből.
A kísérletek során 1925-ben történt meg az első áttörés, akkor sikerült Kabaynak és feleségének a zöld máknövényből a kívánt módon morfint nyernie, majd folytatva a munkát, a tudós egészen elképesztő eredményre jutott. A száraz mákszalmából, ebből az addig mezőgazdasági hulladékból is ki tudta nyerni a morfint, aminek számos előnye közül az egyik az volt, hogy így a termelők megtarthatták és értékesíthették a mákszemeket, a gyógyszer alapanyagául ugyanis elég volt az értéktelen hulladékot használni.
A kor tudományos szaktekintélyei egyenesen őrültségnek titulálták, amikor megtudták, mivel foglalkozik Kabay. Addig egyöntetűen úgy tartották, hogy a mák érése folyamán az alkaloidok lebomlanak, abban senki sem találhat morfint. Nagy volt a megdöbbenés, amikor Kabayék előálltak az eredményekkel, és bebizonyították, hogy az új módszer, amely ráadásul előnyösebb és praktikusabb az előzőnél, eredményes. Az új módszer forradalmasította a morfin gyártást, a mai napig ezt követik a világ valamennyi gyógyszergyárában.
Így dolgoznak a tiszavasvári Alkaloidában is, amelyet maga Kabay alapított 1927-ben. Létrehozhatta volna a vállalkozást bárhol, a fővárosban vagy külföldön, de ő ragaszkodtott szülőfalujához, Bűdszentmihályhoz, ami Tiszabűddel egyesülve immár Tiszavasvári néven ismeretes. A gyár sikeresen működött, exportra is termelt, a Népszövetség kábítószer-ellenőrző bizottsága pedig meghívta Kabayt Genfbe, hogy ismertesse a találmányát. Közben dán felkérésre Kabay megoldotta a kodein morfinból történő előállítását is.
Siker siker után, és hol van még a vége, gondolhatta bárki. Sajnos, túl közel. Kabay Jánoson 1936 elején sérvműtétet hajtottak végre, majd az operáció után az egyik beadott injekció helye csúnyán elfertőződött. A tudós lába elüszkösödött, a tályogot érzéstelenítés nélkül tárták fel, de hiába történt több fájdalmas beavatkozás, a beteget már nem tudták megmenteni. Éppen Kabay, aki olyan sokat tett a korszerű és visszaélések nélküli fájdalomcsillapításért, pokoli kínok között halt meg mindössze harminckilenc évesen.
Nyitókép: Kabay János és felesége, Kelp Ilona. Fotó: hungarikum.hu
