Müller Cecília elhíresült sajtótájékoztatói óta tudjuk: Nyunyóka-nagyhatalom vagyunk. Bár nem a leggyakoribb beszédtéma felnőttek körében, ha szóba kerül, kiderülhet: meglepően sokan őriznek otthon egy-egy plüssmackót, plüssnyulat vagy akár egy egész plüsskolóniát. Ritkán mesélünk egymásnak gyerekkorunk szeretett tárgyairól és arról, hogy ezeket a tárgyakat igazából ma is szeretjük, mintha kínos lenne bevallani, hogy ha rájuk nézünk, velük törődünk, újra gyerek(lelkű)ek lehetünk. Pedig baj inkább akkor van, ha elfelejtjük a gyermekkor felszabadító értelmetlenségeit – amennyiben értelmetlenségek ezek egyáltalán –, ha a haszon körül forgó felnőtt életben nincs időnk a tétnélküliségre, ha még ahhoz is túl komolyan vesszük magunkat, hogy plüssöket merjünk szeretni.

Tandori Dezső, az irodalom szakavatott plüssmackóismerője mindezt már a Medvék minden mennyiségben című kötetének bevezetőjében megfogalmazta:

„Gyorsan idecsusszantok egy
BEVEZETŐ-t: CSAK NAGYOKNAK
Ugye, vannak neked is medvéid?
Úgy értem: játszol néha?
Avagy az van csak, ami elmélyít,
S ami kárpótlásul elszédít?
Csak komoly vagy? csak léha?
Úgy értem: ha nagyon fontos vagy,
Akad-e valaki, aki rád szól:
„Te főkolompos, lompos Nagy,
Mondd, ugye, csak rosszul játszol?”

Tandorit addig érdekelték a művei, amíg az életben maradásban segítették | Magyar Krónika

Egy személyben költő, irodalmi szekértáborokon felülemelkedő, univerzálisan tisztelt alak, madarak és medvék gondozója, játékmester, aki mintha egész életében a halálára készült volna. Tandori Dezsőről Tóth Ákos, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, a költő barátja, szerkesztője, hagyatékának gondozója mesél.

Tandori mackói a magyar irodalomtörténet fontos alakjai. A szerző a madarai mellett róluk is számtalan művében megemlékezik, sőt őket fókuszba helyező verseskötetet is írt. Az első ilyen az 1977-ben megjelent Medvék minden mennyiségben című verseskötet volt, amelyet 2010-ben a Pagony kiadó jelentetett meg újra. 2012-ben a Medveálom madárszárnyon című kötetet adták ki: ebben a korábban csak folyóiratokban megjelent mackós-madaras Tandori-versek szerepeltek. Bár a téma és a verseket kísérő, Agócs Írisz által készített illusztrációk aranyosak, egyik kötetet sem titulálnánk gyerekversgyűjteménynek: kicsiknek és nagyoknak egyaránt örömet adnak. Már egy két-három éves gyerek is örömmel elnézegeti a mackókat, madarakat, míg a felnőtt felolvassa a rövidke verseket, és magában feldolgozza azok sorozatos újraolvasás által felsejlő rétegeit, egyre csak mélyülő mondanivalóját. A mackós aranyosság leple alatt ugyanis Tandori értekezik például elmúlásról (mi is lesz a mackóival, ha ő már nem lesz?), kívülállóságról (mi van akkor, ha valaki „Más”-maci?) és önismereti gubancokról is, például az Általános mackók című versben ekképpen:

„A főszereplők nem mi vagyunk.
Őket csak kitaláljuk.
A tükör mögött lapulunk,
S biztatva nézünk rájuk.”

Több szempontból is megnyugtató ezt a kötetet éppen 2025 januárjában olvasni. Egyrészt tudhatjuk, Tandori mackói – akik iránt a verseket olvasva magunk is egyre gyengédebb érzelmeket kezdünk táplálni – a költő halála után is biztonságban vannak, a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik aktuális tárlatán felkereshetjük őket. De az ünnepi hajrá után örülhetünk annak is, hogy a kötettel a kezünkben elhalványul a „mindig-csinálni-kell-valamit” kényszere, a világot előre mozdítani akaró, szorongások által mozgásban tartott felnőtt énünk elcsitul. A verseket olvasva felszínre engedhetjük a bennünk élő gyereket, hogy meglássuk a lényeget. Megérthetünk valamit a világból, ha figyelünk, miről is beszél Tandori, mikor az élet valóban fontos kérdéseit boncolgatja mackóival, mackói által.

Aztán megkereshetjük a magunk mackóit. Csak remélhetjük, hogy a tiszti főorvosnak igaza volt, valóban nyunyóka-nagyhatalom vagyunk, és sokan el tudunk még beszélgetni a magunk plüsseivel. Akkor még nem vagyunk teljesen elveszettek.