Tandori Dezső költészetében az 1998-as A járóbeteg óta meghatározó elem a létösszegzés, a búcsúzásra való felkészülés. Hasonlóan Ágh István Szélcsendjéhez vagy Oravecz Imre Távozó fájához, a Tandori-versbeszéd is gyakran élt a dolgok költői számbavételével, így vázolva fel szinte rögeszmésen újra s újra a saját létkörnyezetet. Az így született szövegek pedig egyszersmind bizonyítékul szolgáltak arra, hogy alkotójuk még jelen van az életben. Ám ez annak a „szétírásnak”, amelyet Tandori kései művészetével kapcsolatban előszeretettel emleget a kritika, csak az egyik oldala. A másik aspektusa az abba vetett hit – és ennyiben Váli Dezső azon festményeinek sorával rokonítható ez a költészet, amely ugyanazt a szobát ábrázolja különböző, de meghatározott nézőpontokból –, hogy az ugyanazon dolgok szüntelen újrarögzítése mélyebb belátáshoz vezet a természetükbe és a működésükbe. Ezért az elmúlásban lét nem annak pánikját szüli, hogy most adódik minderre az utolsó lehetőség, hanem éppenséggel a halál felé tartás nyitja meg a legkedvezőbb lehetőséget a munka számára. Erről árulkodik a posztumusz kötet címében megjelenő szójáték is, amely feltárja a pusztulásban rejlő pluszt, de nem rögzíti egyértelműen a fel és a le ellentéte miatt.
Tandori Dezső (1938–2019) a Nemzet Művésze címmel ki - tüntetett, Kossuth - és József Attila -díjas költő, író, műfordító, a posztmodern magyar líra úttö - rője volt. Nat Roid álnéven krimit is írt, valamint Salingertől Woolfon keresztül Musilig a világiroda - lom nagyjait fordította magyarra. Főbb művei: Töredék Hamletnek (1968), Egy talált tárgy megtisztí - tása (1973), Miért élnél örökké? (1977), „Itt éjszaka koalák járnak” (1977), A feltételes megálló (1983), Koppar Köldüs (1991), A járóbeteg (1998), Zombi (2007), Úgy nincs, ahogy van (2010)
A Felplusztulás, leplusztulás gazdagon tartalmazza a Tandori-kéziratok fakszimiléit és a szerző rajzait, mely utóbbiak vagy a saját vershez készített illusztrációk, vagy más műveihez rajzolt portrék (például Ottlik Géza Iskola a határon-jának és Budájának szereplőit ábrázolják, úgy, ahogy Tandori képzeli őket), vagy pedig egyenesen a vers eredőjeként mutatják magukat, mint a Szüszifoszt tárgyaló, a kör és a sík geometriájával foglalkozó versekben. A kötet majdnem mindegyik lapja fel van osztva egy főversre és egy margináliára, amely bővíti a fókuszba helyezett szöveg értelmezhetőségét: például ellentételezi azt, vagy folytatja a gondolati ívét. Visszatérő grafikai elemek a lap jobb vagy bal tetején a nyolcasból képzett különböző formák: a nyolcas fektetve a végtelen jele, majd, ha a kötetcímből kiegészül a plusz- és mínuszjellel, akkor egy sematikus mágnest látunk magunk előtt a pozitív és negatív pólussal; kicsit meghosszabbítva a szárait, kapcsolatot kezd jelölni (&), ha pedig kettőt rakunk egymásra, és összekötjük őket egy vonallal, akkor egy vázlatos virágot kapunk.
Ahogy a grafikai elemekkel bánik a kötet, ugyanaz a szétszedő-összerakó kombinatorika figyelhető meg a nyelvvel való játékában is. Ezzel pedig visszakapcsol a kezdetekhez, a Töredék Hamletnek-hez és az Egy talált tárgy megtisztításához, ahol még a névmások és a módosítószók önállósultak. A Felplusztulás, leplusztulás viszont a nyelv makrorétegei felé fordul. Van, amikor a hangzás és az írás viszonyában mutat rá arra, hogy a papíron különböző jelek az olvasásban azonos hangzásúvá válnak: „Felez felel / el el el el / L L L L”. És olyan is előfordul, hogy a szerző az artikulálhatóság hiányára hívja fel a figyelmet a Kemény István versére rájátszó A néma H-val, ám éppen a versben kiemelt hiány segítségével képes a szavak között egybecsengést előidézni: „még nem / otthonom, hazám e / H zaja.” És van olyan, amikor pusztán szógyököket fürkész a vers, mint a Mén, rén, gén, kén miniciklus, amelynek versei folytonosan behívják e szavak mellé a „vén”-t és a „szén”-t is, melyek az elmúlásra és – különösen a szén – a test részekre bomlására utalnak, ezzel összekötve azt a tevékenységet, amelyet a megszólaló végez a szavakkal, és azt a folyamatot, amelyik vele történik.
A kötet legizgalmasabb jelműveletei azonban a tulajdonneveket érintik. A tulajdonnévre hagyományosan úgy gondolunk, mint amit a nyelvi mozgások érintetlenül hagynak. Tandori azzal, hogy felbontja például Kosztolányi nevét, az az által jelölt szövegtestnek olyan, az elmúlásról szóló darabjait hívja be a saját versbeszédébe, mint az Őszi reggeli, a Számadás vagy az Ének a semmiről a névben megbúvó „árny” szón keresztül. Ugyanígy játszik a kötet a Tóth vezetéknévvel is, amely egyszerre jelölheti a kötet szerkesztőjét (és az azt záró alapos Tandori-tanulmány szerzőjét), Tóth Ákost, a pályatárs Tóth Lászlót, akinek Wittgenstein-figurája meg is jelenik a versekben („Tóth László-féle Witti / ügyvivője [szóvivőm] / könyvnek, szó-vivőr ez / azzá v. ezzé, szándéko- / latlan (f)okozás, okta- / lan oktáv, foktalan / foktáv”), valamint Tóth Árpádot is. Így a „Tóth trió” nemcsak a szerkesztő családjára vonatkoztatható, hanem a három említett irodalmárra is.
A recenzióm elején említettem, hogy a véghez közeli léthelyzet, az elmúlás megtapasztalása végső soron az a körülmény, amely a leginkább lehetőséget ad a legmélyebb belátásokra. A Felplusztulás, leplusztulás pedig a költői létet állítja be olyanként, mint amire ez már mindig is, eredendően jellemző; a költői „innen”-ből már mindig megszólal a „túlnan”. Olyan állapot ez, amely túl van mindenen, és egy olyan eksztázis, amely mindent eltúloz, túltol, a túlra tol, hogy aztán „lássuk innen-e a / túlnan”.
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás. Tiszatáj Könyvek, 2021
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
