Bozontos szemöldökű, hatalmas termetű férfi és egy karcsú fiatal nő nézett ki álmosan a vonat ablakán. Mombassából tartottak Nairobi felé, a hajnal pírja éppen csak áttörte a kenyai látóhatárt. „Most! – szólt a férfi –, most jelennek meg a vadcsordák, ezt látnod kell, mert csodálatos.” De a vadak nem jöttek. A férfi nem akart hinni a szemének. Hol vannak a hatalmas gnúcsordák, a kafferbivalyok végeláthatatlan sokasága? És az elefántok, a könnyed zsiráfok, amelyekre amúgy sosem volt hajlandó lőni? Hogy ürülhetett ki az afrikai táj alig néhány év alatt?
Széchenyi Zsigmond életéről dokumentumfilm is készült:
Széchenyi Zsigmond számára az 1963–64-ben tett afrikai utazása sokkoló élménnyé vált. A vadász és író, aki a háború előtt többször járt a fekete kontinensen, elborzadt a változástól. Ma már persze tudjuk, hogy az afrikai vadállomány ugyanannak a felelőtlen rablógazdálkodásnak az áldozata lett, mint a kontinens egyéb forrásai. Széchenyi ezt az útját is, mint szinte valamennyit előtte, könyvben rögzítette, felismerve az afrikai vadállatokra leselkedő végveszélyt.
A legendás vadász Széchenyi István Lajos nevű testvérének dédunokája volt, egy szerető család melegében nevelkedett a Somogy vármegyei Sárpentelén. Még alig tudott járni, amikor apjától dugós puskát kapott. Ettől fogva szétmaszatolódott légytetemek jelezték az ablaküvegen és a kastély selyemtapétáin a kisfiú próbálkozásait. A vadászat, a természet és az erdőjárás lett a szenvedélye. Az igazi vadászokhoz tartozott, ismert minden állatot és növényt. Amikor évtizedekkel később fiatal feleségével ezen a bizonyos afrikai utazáson járt, az asszony megdöbbent, hogy az eléjük kerülő növényeket legalább négy nyelven meg tudta nevezni.
Jogot és gazdálkodást tanult, de az utazás, a vadászat és a könyvírás lett a hivatása. Első afrikai útjára 1927-ben került sor. Szudánban járt, ott ejtette el első oroszlánját. Erről az útról naplója alapján írta meg a Csui!… című könyvét. Nem sokkal később Alaszkába ment, ahol jávorszarvast, gizzly medvét és a grizzlynél is nagyobb Kodiak-medvét is ejtett.
Indiába már első feleségét, Stella Crowthert is magával vitte, erről az útról született a Nahar, trófeagyűjteménye pedig tigrissel, párduccal és ajakos medvével gyarapodott. Széchenyi trófeái (másfél ezer darab) mind megsemmisültek a második világháborúban, amikor Istenhegyi úton álló villáját egy gyújtóbomba porig rombolta. Stella és a pár kisfia akkor már Angliában voltak, a házaspár hamarosan elvált, és a gróf többet nem találkozott a fiával.
Börtön és kitelepítés következett, majd ezek után Széchenyi Zsigmond a keszthelyi Helikon állományon kívüli munkatársa lett. Ott ismerkedett meg második feleségével, a szintén kitelepített és nála 22 évvel fiatalabb Hertelendy Margittal. Lassan és nehezen kerültek vissza a fővárosba, arról pedig, hogy újra utazzanak, álmodni sem mertek. Ám egy idő után újra kiadhatóvá váltak a Széchenyi-könyvek, a forradalom után három évvel pedig azzal keresték meg a nagy vadászt, hogy vegyen részt egy afrikai expedícióban. A forradalom alatt megsemmisült a Természettudományi Múzeum anyagának egy része, azt kellett pótolni, és ebben a tapasztalt, nagy helyismerettel rendelkező Széchenyinek fontos szerepet szántak.
Már akkor szíven ütötte, mekkora a pusztulás a vadállományban, elefántot és rinocéroszt nem is sikerült lőniük. Élete utolsó nagy kalandja a feleségével megtett közös afrikai utazás lett, ebből született a Denaturált Afrika című könyve, mely már halála után jelent meg. A nagy vadász-író alig hetvenévesen, 1967 tavaszán halt meg. Életművét nemcsak az általa írt könyvek sokasága jelenti, de az a hatalmas, négynyelvű vadászkönyvgyűjtemény is, melyet évtizedek alatt gyűjtött, és amelyet a Magyar Természettudományi Múzeum máig őriz.
____________
Nyitókép: Széchenyi Zsigmond és felesége, Hertelendy Margit. Fotó: Gyorgyevics Tamás gyűjteménye
