„Azért örültem nagyon a kecskemétiek felkérésének, mert ez egy nagyon színészközpontú darab. A műhelymunka során igyekeztünk minél érzékletesebben bemutatni a történet bonyolult viszonyrendszereit is” – mondta a rendező Tárnoki Márk a Kecskeméti Katona József Színház ez évi utolsó bemutatójáról. Amiben igaza is volt, hiszen a Veszedelmes viszonyok valóban pazar színészi játékokra ad lehetőséget, erre nem egy példát láthattunk már az akár színházi, akár filmes feldolgozások során. A Glenn Close, John Malkovich, Michelle Pfeiffer fémjelezte 1988-as mozi különösen emlékezetesre sikerült, nem függetlenül a Valmont vikomtot alakító Malkovich valóban veszedelmes vonzerejétől, ami szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy ahol ez a férfi megjelenik, ott nő nem marad meghódítatlanul.
Ugyanez a vonzerő azonban meglepő módon nem mondható el a kecskeméti változatban Valmontot alakító, egyébként kifejezetten férfias jelenség Adorjáni Bálintról. Hogy ezt önmagában indokolhatja-e a színeiben és hangulatában szándékosan hűvös arisztokratikusra hangolt rendezés, vagy ő maga nem találja valahogy a helyét a szerepben, nehéz megmondani. És mivel nincs igazán kisbolygó, ami körül a többiek keringeni tudnának, az egész előadás illusztratív, a főbb karakterek bonyolultságát alig felvillantó, végig a felszínen maradó biztonsági játék marad.
A túlhúzott első felvonásban különösen sok az üresjárat, a poénok nemigen ülnek, de ami a legnagyobb baj, hogy a címmel ellentétben éppen hogy a veszedelmes viszonyok nem tűnnek annyira veszedelmesnek. Magyarán, az egyes szereplők között – mindegy, ki kivel és mennyire buján próbál incselkedni éppen – alig van kémia.
Ezért nem csupán a vikomt többszörösen is tragikus véget érő hódításai válnak nagyon hamar tét nélkülivé, a 18. századi párizsi elit „kegyetlen játszmái” sem csigázzák fel különösebben az embert. Értjük, érezzük a látszat és a valóság közötti szakadék nagyságát érzékeltetni akaró 130 perces példabeszéd lényegét, de az egész nemhogy a szívünket, az agyunkat is csak nagyon kevéssé gyúrja meg. Ami meg azért kár, mert Pierre Choderlos de Laclos a különböző adaptációk alapjául szolgáló 18. századi levélregénye tényleg valami univerzálisat és minden korban érvényeset akar állítani az emberről, illetve férfi és nő viszonyairól Merteuil márkiné és Valmont vikomt mások érzelmeit, vágyait kihasználó gonoszkodó kísérletein keresztül.
A minden korban érvényes kitétel mondjuk itt is megvan, legalábbis ha a külsőségeket nézzük, és azt, hogy a színpadon időnként megjelenik egy laptop, egy mobiltelefon, a bárszekrényben meg többek között dobozos kólák sorakoznak. Mindez azt akarná hangsúlyozni szintén Tárnoki Márk szerint, hogy „ebben a világban a környezet nem csupán háttérdíszlet, hanem szimbolikus jelentéssel bíró elem. Az, hogy a szereplők mit mutatnak kifelé, és mit cselekszenek belül, markáns kontrasztot alkot – ennek szemléltetéséhez egyáltalán nem mindegy, milyen világban helyezzük el őket. Az akkori társadalmi máz technikailag is rendkívül erőteljes volt: a sminkek, a ruhák, az apró részletek mind árulkodóak. Ezt az autentikusságot meg akartam őrizni, miközben érzékeltetni kívántam a korszakváltás feszültségét: ahogyan egy régi világ éppen lezárul, és egy új veszi át a helyét. Ez az akkori és a mai kor merész, tudatos elegye, ahol a szereplők nagy korabeli ruhákhoz tornacipőt húznak, napszemüvegben jelennek meg, és akár kólát isznak. Mindez különleges dinamikát teremt a történetben.”
Dinamika helyett azonban sajnos csak egyfajta zavarodottság érződik, vagy még inkább következetlenség a 21. századi kellékek használatát illetően; attól nem lesz semmi modernebb vagy a mai nézőkhöz közelebb álló, ha az egyébként levélben kommunikáló szereplők egyike egyszer csak a füléhez tesz egy mobilt vagy hirtelen felcsap egy, a semmiből előbukkkant laptopot.
De hogy ne csak kritika hangozzék el, az is igaz, hogy akadnak ennek a bő két órának jó pillanatai is, például a Merteuil márkinét alakító Märcz Fruzsinának köszönhetően, a zene harmonikusan illeszkedik, ahogyan a gondosan megkomponált zárókép is kifejezetten szépen mutat. És az is nagyon fontos, hogy az ehhez hasonló történeteket minél több fiatal lássa és rajta keresztül megértse: akármilyen nagy is a szenvedély meg csodálatos is a szerelem, az önzés, hazugság, pláne az erőszak bármilyen apró jele láttán nem árt azonnal menekülőre fogni. És ha már konyhapszichológusokként annyit beszélnünk manapság a narcizmusról és annak különböző megjelenési formáiról, a Veszedelmes viszonyok e tekintetben is ad nem kevés töprengenivalót.
Veszedelmes viszonyok. Kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínháza, Choderlos de Laclos regénye alapján fordította Várady Szabolcs, rendezte Tárnoki Márk. Az előadást 18 éven felüli nézőknek ajánlják.
