A válaszúti házat, amelyben ma a többezer darabos néprajzi gyűjtemény van, Kallós Zoltán apja vásárolta a Bánffy-családtól. Azután abban az épületben ittak, táncoltak és énekeltek a helyi magyarok és románok. Amíg a felnőttek mulatoztak, a kisfiúra Sánta Zsuzsika néni vigyázott, tőle tanulta az első népdalt:
Udvarom közepén van egy feneketlen tó
Abban fürdik három fekete holló.
Mindig fürdik, mégis sáros a tolla,
A legszebbik barna kislányt szeretem a faluban.
Ma száz éve Válaszúton született Kallós Zoltán, az ő balladás könyve sok magyar család könyvespolcán megtalálható. Felsorolni sem lehet, mi mindenben volt alapvető jelentőségű, de az biztosan az élre kívánkozik, hogy ő emelte fel és mutatta meg a világnak Mezőség kincseit. Tanított Moldvában, és dacolva minden tiltással magnóra vette a csángók énekét. Üldözték, kitiltották, szalagjait, még a magnóját is elkobozták, éppen azután, hogy a szépséges, Szent Istvánról szóló dal felvételeit elküldte Budapestre. Több mint tizennégyezer maga gyűjtötte felvétel fűződik a nevéhez, ennyit őriz tőle a Magyar Tudományos Akadémia.
Kodály Zoltán küldött neki új magnót, mert felmérte, mekkora jelentőségű a munka, amit ez az erdélyi tanító elvégez. Belenőtt a népdalokba, ismerte a táncokat, ez volt az ő természetes közege. Volt katona a háborúban, volt szökevény, börtönben is ült, készített műanyag tákákat, dolgozott fakitermelésben, majd eljött az idő, amikor lehetősége volt visszavásárolni a válaszúti házat.
Alapítványt hozott létre, felújította az épületet, ez lett az ő otthona, és annak a csodálatos gyűjteménynek is a helye, amely magában egy életmű. Széki varrottasok, írásos párnák, kalotaszegi kötények, magasra rakott ágyak, párnák, tányérok ezer színben – szépség, gazdagság minden szinten és minden teremben.
Kallós Zoltánnak kulcsszerepe volt a táncházmozgalom és a fiatal gyűjtők munkájának támogatásában, Válaszúton rendezett táboraival egy új generáció előtt nyitotta ki a kaput a népi kultúra felé.
Kollégiumot hozott létre a szórványban élő gyerekeknek, akiket énekelni, táncolni, alkotni tanítottak az egykori szülői ház falai között. Egész élete szolgálat volt, a sok köszöntés és hivatalos elismerés ellenére magányos szolgálat. Temetésén kedves dalával, ördöngösfüzesi bujdosóval búcsúztatták. Fordulj, kedves lovam Napszentület felé, úgyse jövünk többet soha visszafelé. Kallós Zoltán a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik.
