Kozma Imre atya tizenegy évvel ezelőtt, papi szolgálatának 50. évfordulóján gyalogos zarándoklaton látogatta végig azokat a helyeket, ahol szolgált: Budáról, az irgalmasrendi kápolnából elment Zugligetbe, onnan a pesti ferencesekhez, majd Dorogra, ahol papi szolgálatát kezdte, tovább Tátra ahonnan Komáromon és Győrön át Győrzámolyig ment, ahol született.

„Arra gondoltam, megajándékozom az embereket azzal, hogy elmegyek hozzájuk és megköszönöm, hogy életem egy-egy szakaszán együtt lehettünk, együtt kereshettük életünk értelmét és célját. Csodálatos volt az út, ami különben is emberi életünk szimbóluma. Az ember vándor, de nem magányosan vándorol. Együtt megyünk az úton” – fogalmazott.

Imre atya körül bárhol is teljesített szolgálatot mustármagként nőtt a közösség, éleslátó, bölcs és szeretetteljes személyisége sokak életének irányát adta meg.  „Akkor kezdünk valamilyen jóért igazán lelkesedni, s aztán ennek köszönhetően tenni is érte, ha megértjük, ha valóban »elkapjuk« mi is az” – mondta egy alkalommal, amikor arról kérdezték, hogy miért is foglalkoznak a munkatársai karitatív munkával. 

„Egy papnak az a hivatása, hogy összegyűjtse az embereket a templomba istendicséretre, de templomi életünk a falakon kívül folytatódik a szeretetcselekedetekben. A kettő összetartozik” – mondta. 

Zugligetben sikerült olyan egyházközséget teremtenie, ahol istendicséret és emberszolgálat egybeesik a szegényeknek támaszt és vigaszt jelentő szociális háló létrehozásával. Ez az egyházközség volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bölcsője.

1989 őszén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójaként ötvenezer NDK menekült elszállásolását és élelmezését szervezte meg. Önkénteseivel kinyitották a kapukat és a szíveket: nem csak sátrat és ételt adtak a keletnémeteknek, hanem reményt és annak tapasztalatát, hogy mi a keresztény szeretet.

„Minden találkozás olyan változást jelent, hogy az ember annak hatására másképpen él tovább” – fogalmazott.

A Máltai Szeretetszolgálat vezetőjeként a romániai forradalom alatt segélyszállítmányokat juttatott el a szükséget szenvedőknek, a délszláv háború alatt az embereket mentette át Magyarországra. Miközben három és fél évtized alatt a Szeretetszolgálat az egyik legnagyobb magyarországi karitatív szervezetté vált, Imre atyát az a felismerés érte, hogy aki szegény, az betegebb is. Kereste, hogyan segíthetne a betegeken és felfigyelt az irgalmasok gyógyító tevékenységére.

Amikor hazánkban mindössze már csak két idős irgalmasrendi szerzetes élt, ő elhatározta, hogy feltámasztja az irgalmasok szellemiségét. 1996-ban „elhagyta” a zugligeti egyházközséget, amelybe szívét is beleépítette, hogy maradék életét Istenes Szent János Irgalmasrendje szolgálatára szentelje.

„Az ember igazi orvossága – orvosa –, a másik ember. Az irgalmasrendi gyógyító intézményben a beteg szeretett vendég, akit úgy vesznek körül szeretettel mint a legkedvesebb és leginkább várt vendéget.” 

Az Irgalmas Rend az ő közbenjárásának köszönhetően kaphatta vissza budapesti és váci kórházaikat. Imre atya 82 éves koráig vezette a rend hazai szervezetét, 84 évesen hunyt el.

Meghalt Kozma Imre atya | Magyar Krónika

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, valamit a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője 84 éves volt.

Helytállása példa mindannyiunk számára, örökségének továbbvitele közös feladatunk. Ehhez Imre atya örök érvényű, ösztönző, iránymutató és egyben lélekmelengető gondolataiból válogattunk.

„Akivel találkozunk, az meggyógyul… A találkozásban az fejeződik ki, hogy egymásnak fontosak vagyunk. Az emberek belebetegszenek abba, ha senkinek sem fontosak, mert az ember igazi lehetősége a másik ember. (…) Minden azon múlik, ki tudjuk-e fejezni, meg tudjuk-e értetni a másikkal, hogy összetartozunk. Ha igen, az ember élete kikerekedik, egész lesz, azaz egészséges.”

„A szó, amit kimondunk, leírunk, sőt, amit elgondolunk magunkban, életalakító, csak nem mindig tudunk a hatásáról. Nem mindegy, hogy milyen szót mondunk ki, melyik szót hallgatjuk el. Egyáltalán, hogy beszélünk-e emberhez méltó nyíltsággal, értelemmel és szépséggel vagy fecsegünk. A szó szellem. Nincs jogunk pongyolán, fölkészületlenül, önkényesen kimarkolni egyet a szavak hatalmából, mert a szókincs nemzeti vagyon. Jól gondolja meg tehát, hogy ki s miért nyúl bele a kincsbe. Igaz, hallgathat is, bár ha jól megfontoljuk, a csönd is – egyre fogyatkozó – nemzeti vagyonunk. Mivel a szó szellem, nyelvében él az ember szelleme, s nyelvtelenségében haldokol.”

„Ha a szeretet csak pislákol bennünk, akkor haldoklik a lelkünk, és erkölcsi válság fenyegeti a világot.”

„A szegénység társadalmi kérdés, mert az ember igazi vágya, hogy társa legyen, a szegények valódi gondja, hogy elfogadja-e őket valaki, együtt érez-e velük valaki. Nagyon kevés ember látja meg ezeket az embereket Jézus szemével, nagyon kevés embernek van Jézusi lába, hogy odalépjen hozzájuk, keze, hogy magához emelje az elesetteket. Az emberi életünknek csak akkor lesz fénye, ha nem csak magunknak élünk, hanem észrevesszük a bajban lévőket, és úgy fordulunk feléjük, hogy ebben az életünk odaajándékozása jelenik meg.”

„Fontos az önbecsülés, de az ember ne tartsa magát oly nagyra, oly sokra. Gyakorta tapasztalom, hogy mennyi baj származik abból az emberi kapcsolatokban, ha valaki túl fontosnak tartja magát. Az ilyen ember sértődékeny, és a sértettség rossz tanácsadó. Legyen az ember picit szerényebb, alázatosabb, s megelégedett lesz, és másként viseli el még a sértéseket is.”

„Individualista világban élünk. Ugyan az embernek mindent meg kell tennie adottságai kibontakoztatásaiért, de túlhangsúlyozzuk az egyén értékeit, szinte egyedül valónak tartjuk a lehetőségeit, s mintha felednénk az egymásért vállalandó felelősséget. Az individualista ember önző, öntörvényű. A közösségi ember szeret, normakövető. Örök belső vívódásunk, hogy miképpen tudjuk önmagunkat azokhoz az elvekhez, értékekhez, igazságokhoz igazítani, amelyek akkor is érvényesek, ha ezek ránk nézve következményeikben hátrányosak.”

„Az anyagiak nélkülözhetetlenek az életünkben, mégis ki kell mondani, nekünk embereknek elsősorban egymásra van szükségünk. Ez leginkább akkor derül ki, amikor bajban vagyunk.”

KIemelt fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat