Ő sem jobb – vagy különb – a Deákné vásznánál, mondják arra, akinek ugyanúgy megvannak a maga hibái, mint mindenki másnak. De vajon ki az a Deákné, és honnan származik ez a tréfás szóláshasonlat?
A mondás eredete egy mára már feledésbe merült anekdota. A több száz éves történetet Jókai Mór A magyar nép adomái című gyűjteményében olvashatjuk. Ennek alapján Deákné rendszerint megvárta, hogy a férje hazatérjen a kocsmából, hogy iszákossága miatt megverhesse. Másnap a szomszédok mindig rákérdezték, mi volt az a nagy csattogás, amit hallottak, ám Deákné minden alkalommal azt a választ adta, hogy a beáztatott vásznat paskolta meg a mosófával. Így maradt rajta a korhely férjeken a Deákné vászna megnevezés.
Felmerül azonban a kérdés, hogy ki lehetett Deákné, akinek a neve így fennmaradt. Erdélyi János a Magyar közmondások könyvében azt írja, hogy a deákné falusi mesterné – tanítóné – lehetett, Dugonics András Magyar példabeszédek és jeles mondások című gyűjteményében pedig azt olvashatjuk, hogy hajdan a falvakban deáknak nevezték azokat, akik latinul tudtak vagy tanítottak. Dugonics az adoma kapcsán leírja, hogy a történetben szereplő deákné egy „oskolamester” felesége volt, méghozzá igen „tiszteletes”, a férje viszont „a legrosszabb erkölcsű” volt.
Az aszszony sokkal tenyeres talpassabb lévén, Urát gyakran meg kongatta meg is sujkozta, azt mondván néki: hogy ő az ő hetes vászonnya, ‘s ugyan azért gyakran köllene meg mosni a Tót szappannyal. Mások előtt is csak ugyan azt mondotta: hogy Urát (valamint a hetes vásznot) jól meg búggázta. Ez után mindenütt gyalázták a Deákné vászonyát. A’ roszat a Deákné vásznához hasonlították.
Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában olvashatjuk, hogy a férjét a sulykolni való vászonhoz hasonlító asszonyról szóló anekdotikus magyarázatok gyűjteményről gyűjteményre öröklődtek, de nem adnak választ arra, hogy ki volt Deákné. Bárdosi A. Molnár Ferenc nyelvész magyarázata nyomán leírja, hogy a szólásnak a 16. század végén, ismeretlen szerző által írt Az deákné vászna című humoros vers lehetett a forrása. A versben Máté deák nősülni készült, de elhatározta, hogy nem vasárnap, amikor minden lány a legszebb ruháját veszi fel, hanem pénteken – amikor hétköznapi, egyszerű öltözékben találhatja a lányokat – megy el barátaival a szomszéd faluba.
Látogatása során meg is pillantotta egy özvegyasszony lányát, de azt nem sejtette, hogy a lány helyett anyja végez minden munkát. A hétköznap is szép ruhát viselő Ilkó rögtön rabul ejtette Máté szívét, a deák azonnal megkérte a lány kezét. A lányt anyja sok szép ruhával adta férjhez, de szőni nem tanította meg, így miután minden ruhája elrongyolódott, férjét kérte, hogy vegyen neki újakat. A faluban azonban kitört a pestisjárvány, és Máté arra gondolt, hogy ha meghal, a felesége még halotti szemfödélről sem fog gondoskodni. Halottnak tettette magát, hogy így kényszerítse feleségét arra, hogy szőjön neki egy lepedőt. Az asszonynak azonban nem volt se motollája, se szövőszéke, se fonaltekerője, ezért halottnak hitt férje lábujjaira és fogaira próbálta feltekerni a fonalat, aki természetesen ezt már nem bírta elviselni, és felugrott.
Bárdosi szerint „a diák furfangos csele, a lusta asszony humorosan és roppant ízesen előadott fonási kísérlete, a fonás és vászon gyakori említése eredményezték, hogy az emberek nem felejtették el a deákné vásznának történetét, s példálózhattak vele”. A jelentésváltozás pedig úgy magyarázható, hogy a rossz, hitvány személy ugyanolyan, mint a Máté deák feleségének el sem készült vászna.
Kiemelt fotó: Fortepan
