A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által indított Hadi Mustra című videósorozatban az intézmény műtárgykincseinek egy-egy különleges darabját mutatják be. Ezúttal az osztrák-magyar 1918 M bőr gázálarc került terítékre.

Kiszabadul a szellem a palackból

Az első világháború kitörését követően, illetve az első éveiben számos teljesen új vagy kevéssé ismert fegyvert próbáltak ki a harctereken. Ezek első sorban a védelem megerősítését szolgálták, többek között ennek eredményeként rekedtek meg a támadó hadműveletek, majd álltak meg a frontvonalak. Kiépültek az áthatolhatatlannak tűnő lövészárokrendszerek, amelyek új helyzetet teremtettek. Erre válaszul jelent meg 1915 tavaszán az első tömegpusztító fegyver, a harci gáz, amelyet első sorban támadásra használtak – olvasható a nagyhaboru.blog.hu oldalon.

Eredetileg a franciák használtak először izgató és mérges gázokat a háború elején brómecetészterrel töltött puskagránát formájában, ám ez nem bizonyult elég hatékonynak. Ezt követően további ingerlő harci gázokkal próbálkoztak a felek, de a várt hatás elmaradt. A tömeges alkalmazás ötlete Fritz Haber német kémikustól származik.

Ő kísérletezte ki a később bevetté vált módszert, miszerint palackokban tárolt, majd a kedvező időjárási körülmények kifújt gázokat a szél által juttatták célba. Ezt az eljárást a nemzetközi egyezmények sem tiltották, hiszen azok születésekor még nem ismerték ezt a technikát.

Az első bevetést A Nagy Háború blogon részletesen is ismertetik. A német hadvezetés a sikeres kísérletek után 5700 gázpalackot gyártatott, amelyekben megtévesztésül fertőtlenítőszerként jelölt 150 t klórgázt tároltak. 1915. április 11-től a belgiumi Ypernnél húzódó német állásokban 6 km szélességben 4100 db 40 kg-os és 4130 db 20 kg-os palackokat telepítettek, amelyek szállítását és bevetését a már említett Haber személyesen irányította. A bevetés azonban a kedvezőtlen időjárás miatt többször elmaradt. 1915. április 22-én délután végre a németek számára kedvező széljárás uralkodott, így a palackokből kitörő, halálos, 600–900 méteres sugarú, sárgászöld felhő 2-4 m/s sebességgel megindult a francia állások irányába.

A klórgáz hatása még a németeket is sokkolta. A 6-8 perc alatt kifújt klórgáz szinte teljesen megsemmisítette a francia védelmet, csupán mérgezett betegeket és holttesteket hagyott maga után. A németeket meglepetéséről tanúskodik, hogy nem tudták kihasználni a helyzetet, mert nem állt rendelkezésükre ehhez megfelelő létszámú haderő, így a franciák vissza tudtak térni állásaikba. A szellem kiszabadult a palackból, és a németek újra bevetették a gázt a nyugati, illetve a keleti fronton is. A válasz sem váratott magára sokáig, Angliában, Franciaországban és Oroszországban is hozzáláttak a vegyi hadviselés támadási és védekezési módszereinek kidolgozásához.

A Monarchia eleinte elutasította a módszert

Az osztrák–magyar hadvezetés egészen 1916-ig elzárkózott a gázfegyver bevetésétől, bár 1915-ben már megfigyelőket küldött a keleti hadszíntérre, hogy megismerjék a németek által alkalmazott technikát. A jelentés Ferenc József asztaláig is eljutott, de ekkor még ő is elutasította a harci gázok használatát. 1916 januárjában azonban megerősítették, hogy már az oroszok és az olaszok is rendelkeznek gázfegyverrel, így az uralkodó kötélnek állt. Létrehozták a a cs. és kir. haderő „gázzászlóalját” 62. különleges árkászzászlóalj néven.

A világháború során azonban csupán 4 alkalommal vetettek be harci gázt, 3 esetben a keleti harctéren, német alárendeltségben. Az első és egyben egyetlen önálló alkalmazás helyszíneként az olasz hadszíntéren található, az Isonzó folyó mellett elterülő Doberdót jelölték ki. Az elképzelést az itt harcoló, súlyos helyzetben lévő cs. és kir. VII. hadtest parancsnoka, József főherceg is támogatta.

Eztt követően az olasz gáztámadások is rendszeressé váltak. A támadásoknál elsősorban, foszgén tartalmú lőszerrel a gázlövéses módszert alkalmazták. A tüzérség ilyenkor általában az állásokhoz vezető közlekedési és utánpótlási útvonalakat, a gyülekezőhelyeket, az ütegállásokat vette tűz alá, illetve árasztotta el gázzal. A mérgezések általában az álarc kései felvételéből vagy idő előtti levételéből, a sérült gázálarcok használatából adódtak. Idővel mindenki megtanulta, hogy a gázálarcnak minden percben kéznél kell lennie.

További részletek A Nagy Háború blog Harci gázok alkalmazása az első világháborúban című cikkében olvashatóak.

Nyitókép: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum