Az UNESCO szellemi örökségeinek és a hungarikumoknak a listáján is szereplő téltemető népszokás meg tudta őrizni igaziságát, nem vált az elturistásodás áldozatává. A helybéliek, a fiatalok ma is részt vesznek benne, a magukénak érzik, nem túlzás, hogy egész évben készülnek rá. Nem csoda, hogy évente több mint kétezer busó lepi el Mohács utcáit, ugrálja körül a máglyát, forgatja a kereplőt, kel át a Dunán.
Pár napra busóvá válni ugyanis jóval több, mint alakoskodás. Igazi átlényegülés. Az álarc mögött rejtőző ember olyasféle szabadságot él át, mint a név nélkül kommentelő. A különbség azért nem csekély, pontosan annyi, amennyi az online és az offline élmények között tapasztalható. És persze mindenki másra használja ezt a szabadságot. De egy busó sosem leplezi le magát, ha kell, évről évre cserélgeti a maszkját, elvégre ez játéknál sokkal több, a misztikumhoz közelítő, módosult tudatállapot, megunhatatlan, szenvedélyes játék és virtus.
A délszláv területekről érkező katolikus horvátok, a sokácok gazdag hagyományai közül ez vált a legismertebbé. Ezzel űzik el a telet és tágabb értelemben minden salakot az életből: haragot, félelmet, rosszkedvet, hogy helyet csináljanak a remények évszakának, a tavasznak és a vele ébredő jobb érzéseknek.
A busók fehér, gyakran szalmával kitömött vászongatyát viselnek, bütykös harisnyát és bocskort. Minderre bundát húznak, ami lehet rövid vagy hosszú szőrű, világos vagy sötét, majd ezen vetik át a tarisznyát. A bundára övvel vagy marhakötéllel fogják össze, arra erősítik a kolompot. A tarisznyában rendszerint egy flaska lélekmelegítő lapul, elvégre amíg a tél nincs elűzve, még fázik az ember fia.
Minden busó fő dísze és koronája a fából faragott, disznóvérrel festett álarc, melyet vörös fűzfából vagy hársból faragnak a mesterek, gyakran apjuktól, nagyapjuktól véve át a maszkkészítés stafétáját. Ezek a nagy fapofák, bár a szájuk széles mosolyra van vésve, inkább ijesztőek, mint vidámak.
Minden busó foghíjas, de ennek technikai oka van, ugyanis valahol be kell vezetni a fúrót, hogy a fogak közét ki lehessen munkálni.
Lyukat fúrnak az orrlyukaknak és persze a szemnek is, de azért a busó klasszikusan csőlátó. A maszk tetejére racka-, kecske- vagy bikaszarvak kerülnek, ezeket ma már gipszkartonhoz használt csavarral erősítik fel. Ez az úgynevezett szarvazás, amit a bőrözés követ. A bőrözéskor kerül fel a maszkra a szőrme, ez is lehet világos vagy sötét, a lényeg, hogy jól legyen szabva, és eltakarja, amit csak kell.
Ennyi erőfeszítés után nem csoda, hogy a busójárás többnapos esemény, melynek csúcsa a vasárnapi felvonulás. A menetben a sokác lányok, asszonyok is részt vesznek, feketecsipke álarcban és szépséges viseletben. Fontos epizódja a busónapoknak a tél koporsójának vízre bocsátása is, ha már egyszer temetésről van szó.
A busójárás 2012 óta szerepel a hungarikumok között, aki idén megnézné, február 27. és március 4. között látogasson Mohácsra.
