A táltos a magyar néphit egyik legizgalmasabb alakja, természetfeletti képességekkel rendelkező személy, aki kapcsolatban állt a szellemi világgal, gyógyított, jövendölt és állat alakjában is megjelenhetett. „A gebéből lesz a táltos” szólásunk máig őrzi a természetfeletti lényhez kapcsolódó hiedelmeket.
A Magyar néprajz néphitről szóló kötetében részletesen olvashatunk a táltossal kapcsolatos hiedelmekről. A földöntúli lény kiválasztott voltára már világrajövetelekor különleges jegyek utalnak. Fölösleges csonttal – foggal, hat ujjal –, a bőrén lévő jellel vagy burokban születik, és a csecsemő hamarosan meg is szólal, mindezt azonban környezetének titkolnia kell.
A természetfeletti lényt gyerekként viszik el más táltosok, hogy elnyerje a tudást. Bizonyos elképzelések szerint ló vagy bika alakját felvevő táltosok ragadják el, más képzet szerint az alvó gyereket álmában viszik el, vagy a lelkét viszik magukkal.
A fiatal táltos három vagy hét napot van távol, ez a tetszhalálszerű transzállapot a révülés vagy rejtezés. A táltosjelölt testétől eltávolodó lelke ez alatt az idő alatt a túlvilágon jár, ott nyeri el a beavatást és szerzi meg természetfeletti erejét és tudományát.
Diószegi Vilmos arra vonatkozó hiedelmeket is gyűjtött, hogy a táltosjelöltet álmában szétszedik, feldarabolják, majd újból összerakják. Ez az elképzelés vonatkozhat a meghalás, majd újjászületés motívumára is. A táltos megszerzett képességeivel – mezőgazdaságitermény-varázslás, gyógyítás, elveszett javak megtalálása – a közösség szolgálatában áll, szemben a boszorkánnyal, aki a közösség tagjai ellen dolgozik.
A szólásban szereplő táltos népmeséink táltoslova, amely a táltos hiedelemalakjához kapcsolódik. Bizonyos tulajdonságaik, képességeik azonosak: a jövőbe látnak, változtatni tudják az alakjukat, viaskodnak az ellenséggel, sőt az újjáéledésre is képesek.
Érdekes azonosság, hogy az embertáltos kisgyerekként – mielőtt elvinnék, hogy elnyerje képességeit – kortársaitól eltérően viselkedik, lusta, hallgatag, magába forduló, a táltosló csikóként – ahogy a szólás is utal rá – csenevész, magányos gebe. A táltosló a táltosemberhez hasonlóan átváltozáson megy keresztül, három napon keresztül izzó parazsat eszik, mire elnyeri a repülni és beszélni tudó, aranyszőrű táltosló alakját.
Erdélyi János 1851-ben megjelent Magyar közmondások című könyvében a következő magyarázatot adja a szólás eredetéről: „Meséinkben rendszerint a legrosszabb, szemeten fekvő csikóbul válik a legjobb paripa s ez a táltos. – Keleti népeknél a ló különösen kedvelt, sőt napimádóknál napnak szentelt, állat vala. […] a mesék hősei, különösen a legkisebb királyfiak, királykisasszonyok stb., a napistent képviselik a legrégibb mythosokban; s ezen állitás után könnyü tudni, miért van nekik mindig a legjobb lovuk.”
Kiemelt kép: Magyar népmesék
