2010 körül vettem kezembe Bán Mór Hunyadi regényciklusának első kötetét, A hajnalcsillag fényét. Mindig is kedveltem a történelmi regényeket, Jókai, Gárdonyi, Móricz klasszikusait, Karczag György Árpád-trilógiáját. Ezek a könyvek nyelvezetükkel, lebilincselő történetmesélési stílusukkal repítettek vissza múltunk egy-egy dicső vagy épp dicstelen korszakába, hatásukra végérvényesen a történelmi regény műfajának szerelmese lettem.
Bán Mór Hunyadi-könyvei a történelmi regény új megközelítését hozták, számomra is. Óriási kutatómunkára épülő művei a Zsigmond-kor, majd az azt követő, ellentmondásokkal teli időszak eseményeinek pontos bemutatása mellett szinte beszippantották az olvasót a történetbe, a regény főszereplőinek elképzelhetetlenül nehéz mindennapjaiba, a szenvedésekkel teli hadjáratok borzalmaiba vagy éppen a szerelmi kapcsolatok sokszor kibogozhatatlan hálóiba.
A könyvek portré- és jellemábrázolásai kitűnőek, Hunyadi alakjának bemutatása és jellemfejlődése véleményem szerint az egyik legértékesebb része a regényciklusnak. A menekülő kisgyermekből szép lassan vonzó, harcias, sok esetben önző fiatalemberré nő fel előttünk, majd aggódó családapává, szerelmes férjjé, verhetetlen és vereségeiben is hős, néha kegyetlen hadvezérré, végül sziklaszilárd jellemű kormányzóvá. El tudtam és tudom hinni, hogy ilyen lehetett, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy regénybeli jellemének nagy része az írói fantázia szüleménye.
Igaz mindez szinte a legtöbb főszereplőre, Újlaki és Cillei ellentmondásokkal teli karakterei, Szilágyi Erzsébet minden terhet elviselő, szerető és szerethető alakja nélkül nem az a regénysorozat lenne, amivé lett az első 12 kötet.
A könyvsorozat másik nagy értéke, hogy a lehető legplasztikusabban írja le a történelmi eseményeket, főleg a nagy ütközeteket, a várnai, rigómezei, vaskapui, a husziták elleni vagy épp a nándorfehérvári harcokat. Elsodornak, magukhoz láncolnak a hétköznapi események, az érzéki és szerelmi kapcsolatok, a cselszövések, a kegyetlenségek, a megbocsátások, a hősiességek és a kitartó küzdelmek. Az olvasó ott érezheti magát a csatákban, a várfalakon, a koszos kőpadlós nagytermekben, kocsmák mélyén, a hálószobákban, az erdőkben menekülők sorai között.
A regényciklust olvasva többször felmerült bennem, hogy remélhetőleg mielőbb egy igazán jó film, de leginkább filmsorozat fog készülni belőle. Minden adott hozzá: jól megformált hősök és antihősök, izgalmas történelmi háttér, kiváló történetmesélés, sorsfordító események. Események, amelyeket a gyermekeinknek is meg kell ismernie.
Reményteli izgalommal olvastam később a hírt a készülő filmről – sejtésem beigazolódott. Amikor leültem az első epizód elé, ahogy leperegtek az első kockák, majd az első részek, kezdtem őszintén megnyugodni, és nemcsak megnyugodni, örülni is.
A sok szálon futó események bemutatása követhető: megismerhetjük azokat a történelmi alakokat és történéseket, akik és amik valóban meghatározták a tárgyalt történelmi korszakot.
A készítők a gyönyörű kivitelezésű ruhák, fegyverek és a hétköznapi tárgyak esetében is figyeltek a történelmi hűségre. A valós és digitálisan kreált helyszínek látványvilága lenyűgöző, talán csupán a budai vár és a drinápolyi hárem nagytotáljainál lett kissé makettszerű a végeredmény. A csatajelenetek viszont megrendítő erejűek, akárhányszor újranézhetők.
A karakterépítés a regény egyik fő erőssége, viszont a film egyik gyengesége – ennek egyszerű oka, hogy túlságosan nagyok az időbeli ugrások. Ha nem is a könyvsorozathoz hűen 12 évadban, de legalább hatban kellett volna megvalósítani ezt a történetet, talán így mélyebben megismerhettük volna a szereplők jellemvonásait és azoknak alakulását, egy hosszabb sorozatban Hunyadi János alakja is sokrétűbb lehetett volna.
A főszereplőknél maradva, csodás alakításokat láthatunk mind a magyar, mind a külföldi színészektől: a Brankovics Marát alakító Törőcsik Franciska, a Cilleit játszó Fekete Ernő, a Szilágyi Mihály bőrébe bújó Mátray László és a II. Murád szerepében megjelenő Murathan Muslu színészi játéka különösen hiteles és emlékezetes.
Bár az utóbbi évek több magyar filmjében döcögő, sokszor élettelen dialógusokkal szembesülhetett a néző, ez a Hunyadira szerencsére nem igaz. Azonban néhány jelenetben érezhető, hogy az említett időhiány miatt kissé „el lett harapva” egy-egy párbeszéd vége. Külön öröm, hogy a családbarát verzió megadja az esélyt arra, hogy a fiatalabb korosztályt is le tudjuk ültetni a tévé képernyője elé. Várjuk a folytatást, reménykedünk egy kevésbé rohanós, de legalább ilyen látványos Mátyás-történetben.
