Szatmári Liza gondolatait lejegyezte: Farkas Anita
Fotó: Kováts Gábor
Gyönyörű életem volt, csodálatos pályám és házasságom, nem is kívánhattam volna ennél jobbat. Hőgyészen születtem 1928-ban, de már egészen kicsi koromban Budapestre hoztak a nagyszüleim, és a nagynénémmel, aki majd megőrült a gyerekekért, de nem lehetett neki saját, közösen neveltek fel. Egy házban laktunk Ruttkai Éváékkal, Évivel haláláig a legjobb barátnők voltunk, nem telt el úgy nap, hogy legalább telefonon ne beszéltünk volna.
Szatmári Liza Aase- és Gobbi Hilda-díjas színésznő. 1951 óta a Vígszínház társulati tagja, több mint hetven szerepet játszott el a színházban
Együtt kezdtük a pályát is Lakner bácsi híres gyermekszínházában. Tulajdonképpen már akkor összefonódott a sorsom a Vígszínházéval, hiszen Lakner Artúr minden vasárnap tartott ott egy gyerekelőadást, mi meg kétezer pengőt kaptunk egy-egy szerepért; ez sok pénz volt akkoriban. Emlékszem, előadás után, este mentünk haza a két mama kíséretében, és a híres Ilkovics cukrászdában húsz fillérért árulták a friss, ropogós sült krumplit zacskóban – a mamák ezzel fizettek ki minket, a többit félretették.
Innen aztán egyenes út vezetett a színpadra. 1951-ben férjhez mentem, és Várkonyi Zoltán a férjemet, Szatmári Istvánt és engem is magával hozott a Nemzetiből az akkor éppen Magyar Néphadsereg Színházának hívott Vígbe. Azóta vagyok megszakítás nélkül a társulat tagja. Most is játszom egy darabban, a 2017-ben bemutatott Sógornőkben Olivine Dubuc szerepét. Hogy a járvány után újra elő tudjuk-e venni, persze kétséges, mert sem Börcsök Enikő, sem Venczel Vera nincs többé, és őket hogyan is lehetne pótolni…
Mindkettejük halála szíven ütött, szerettem őket. Ahogy mindig szerettem mindenkit – ennyi időn át hűséges lenni egy helyhez csak így lehet. A másik titok, hogy nem szabad elégedetlennek lenni. Én például egyszer sem lázadoztam azért, mert valamilyen szerepet nem rám osztottak, nem keseregtem, és nem is irigykedtem a kollégáimra. Hallgattam a férjemre, aki mindig azt mondta: „Lizi, soha ne nézd, a másik mit játszik, és soha ne mondd, hogy ez vagy az neked való. Azt csináld meg, amit kapsz, de azt nagyon!”
Őszintén mondom, hogy egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy máshová kellene szerződnöm. Az igazgatók jöttek-mentek a fejem fölött, voltak, akiket különösen kedveltem, voltak, akiket kevésbé, de mindegyik megbecsült, és mindegyikükkel megtaláltam a közös hangot. Amúgy is hűséges típus vagyok, a barátságaimban és a szerelemben is: Szatyikával harminckilenc évig éltünk együtt, mielőtt nagyon beteg lett, és meghalt 1988-ban. Húsz évvel később az ő emlékére alapítottam a kiemelkedő epizódalakításért járó A Kiscsillag is Csillag díjat. Főleg fiatalok kapják, mert Szatyika nagyon szerette a fiatalokat; mivel gyerekünk nem született, mindig istápolt néhányat a környezetünkben. Amúgy is mindig nagy jövés-menés, vendégeskedés volt nálunk. A lakásunkat 1951-ben kaptuk Básti Lajostól, előtte Ferrari Violetta élt itt. Vilcsi évtizedekkel később egyszer felugrott hozzánk, és nem győzött csodálkozni, hogy azóta sem költöztünk el. Én mondtam neki, hogy miért kellett volna elmennünk, ha egyszer ez az otthonunk, és itt mindig jól éreztük magunkat.
Sokat gondolok a múltra, arra a családias, jó hangulatra, amely főleg a hatvanas-hetvenes években a Vígben volt. Ilyenkor persze kicsit el is szomorodom, hogy már alig van kit felhívnom a régiek közül. Még szerencse, hogy van nekem Pepe (Telekes Péter, a Vígszínház tagja – a szerk.). Vele még 2013-ban A hetvenkedő katona próbáin lettünk jóban, és azóta szinte családtagként tekintünk egymásra. Úgy hiszem, egyszer ő fogja továbbmesélni a rengeteg történetemet.
A fizikai mellett a mentális egészségünkre is hatással van a klímaváltozás. Az ökoérzelmekről és a lehetséges megküzdési módokról Ágoston-Kostyál Csilla kutatót, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézetének munkatársát kérdeztük.
Tkacsik Márta, a budajenői Patikakert alapítója felelősségről, alkalmazkodásról, cselekvésről és a közösségek újraépítéséről ökológiai válság idején.
Az ország legszegényebb településeinek gyerekei számára működtetnek iskolákat a máltaiak. Tapasztalataik a kortárs erőszakban érintett iskolások tízezreinek javára válhatnának országszerte. „Nincs nálunk a bölcsek köve” – mondja Thaisz Miklós oktatási szakértő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke. Válaszuk mindenesetre van.
A Békés iskolák program a hazai közoktatásban megszokottól eltérő szemlélettel segít megelőzni a bullyingot. Legfontosabb eleme az a felismerés, hogy az iskolai bántalmazás kimenetelét a szemlélők határozzák meg. Adler Katalin pedagógus, szociális munkás és mediátor a program hazai elterjesztésében vesz részt.
A KIX alkotói tizenkét éven keresztül követték a kallódó kamaszgyerek, Sanyi életét. De lehet-e fejlődéstörténet hőse az, akinek a nevéhez egy gondatlanul előidézett tragédia is tapad? Hogyan segíthet nehéz sorsú nagyvárosi gyerekeknek a kitörésben egy hobbiprojektnek indult dokumentumfilm? Révész Bálintot, a film egyik rendezőjét kérdeztük.
Legemberibb alapélményünk a másokhoz való kapcsolódás, de mi történik, ha ez a képességünk elhalványul? Sóki Diánával, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusával a demenciával érintett emberek intézményi támogatásáról beszélgettünk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
