Kapuk a művészetre – 7 kihagyhatatlan galéria a Bartókon
Az, hogy a Bartók Béla út mára azzá lett, ami, jórészt azoknak a kiállítótereknek és alkotóközösségeknek köszönhető, amelyek bő tíz éve visszacsempészték a kultúrát Buda első sugárútjára.
Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád, Máth Kristóf, hÖLVÉNYI kRISTÓF
A bőség zavara könnyen eluralkodhat azon, aki végigsétál a Bartók Béla út kirakatai előtt: szinte minden épület aljában találni egy hívogató kávézót, éttermet, galériát vagy üzletet. Mivel mindet végigjárni nagy vállalkozás, a rovatban megszólalókhoz fordultunk, és arra kértük őket, árulják el, ők hova térnek be a legszívesebben.
Mátyási Péter
KÉPZŐMŰVÉSZ
Olyan ez a környék, mint egy kis falu. Szeretek olyan helyekre járni, ahol ismerek mindenkit, és engem is ismernek. Egyik kedvenc helyem a Trillázs Sütide a Bercsényi utca 1. szám alatt, mert itt a pult mindkét oldalán ismerősökkel találkozom, és sikerült elérnem, hogy mindig rajzolnak valamit a kapucsínómra. Ha néha megiszunk egy-két sört, akkor általában a Mag Pubba vagy a Gdańskba megyünk. Amúgy ha tehetem, nem szoktam elhagyni a kerületet. Minden megtalálható benne, remek helyek, a természet, a közösség, miért menjek távolabb?
Jáki Monika
VÁROSFEJLESZTŐ
Először mindenképp a Faur Zsófi Galériát emelném ki. Zsófi az első fecskék között van, akik kockáztattak és ideköltöztek. Nemzetközi szinten jegyzett galériája a Bartók Béla út ikonikus helye. Izgalmas csoportosulás még itt az ArtEcho Egyesület, garázsból átalakított műhelyekben dolgoznak a képzőművészek; ha pedig képzőművészet, akkor a Három Hét, a Godot és a K. A. S. Galériát sem szabad kihagynom. És ha az erre járónak magának is alkotni támadna kedve, akkor a Kredenc Műterem workshopjait ajánlom.
Csillag Péter
IDEGENVEZETŐ
A Csonka János-múzeum a Bartók Béla út egyik legizgalmasabb helye. A feltaláló alagsori műhelyében ma is ott áll az általa 1902-ben tervezett első automobil. Noha a múzeum csak szombaton van nyitva, olyankor a családtagok vezetik körbe a betérőt, ami hatalmas élmény. Emellett a Bor és Kézműves Üzlet-Műhely-Galériát ajánlom, és minden olyan helyet, amely nemcsak fogyasztásra ösztönöz, hanem mellette valamilyen szellemi táplálékot is kínál. E kettő ötvözésével tud valami egészen kiemelkedőt felmutatni ez a környék.
Bosznai Tibor,
A HADIK TULAJDONOSA
Szívesen ajánlom a Pagonyt, amely igazán különleges hely. Ha a rendszeresen változó, meseszerű kirakat előtt elbiciklizem, mindig arra gondolok, gyerekkoromban mennyire tetszett volna egy ilyen könyvesbolt. A teázási és kávézási lehetőségnek, a játékszobának, az ízléses ajándéktárgyaknak és a kényelmes bútoroknak hála, a kicsik és a szüleik is tartalmas időt tölthetnek el ott.
Szőke Tímea,
A KORTÁRS ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT ÜGYVEZETŐI TESTÜLETÉNEK TAGJA
A Bartók Béla út bérlői és szolgáltatói különleges kis közösséget alkotnak.
A kedvencem talán a Spatula kávézó, mert ott adják a környék legfinomabb kávéját, s kedvelem a Pékműhelyt is, ahol csupa kézműves finomságot árulnak. Jó találkozásokért azonban még ilyen távolságot sem kell megtenni. A Kortárs Építészeti Központnak otthont adó házból is ismerjük a lakókat, részt vesznek a programjainkon, segítjük egymást. A Bartókon abszolút működik a szomszédsági kapcsolat, amit amúgy sokszor hiányolunk a városból. Itt könnyű megismerni az embereket, ez nagyon szerethetővé teszi a környéket.
Antal Nikolett,
A B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR VEZETŐJE
A Bartók-negyedből sok helyet mondhatnék, ami fontos és kedves nekem, de ne menjünk el amellett, hogy a város közepén mennyi zölddel találkozhatunk, ha csak egy picit is följebb kaptatunk a Bartókról. A Ménesi útra megérkezni egy tavaszi reggelen egyszerűen páratlan élmény, nemcsak a látvánnyal, de az illatokkal is nehéz betelni. Ráadásul a Chez Matildban hétfő kivételével bármikor hozzájuthatok egy kávéhoz meg egy isteni szendvicshez, és a Budai Arborétumon keresztül besétálhatok a munkahelyemre. Szeretem, ha a kora reggeli gyerekkel rohanás után így folytatódik a nap, ilyenkor kifejezetten szerencsés embernek érzem magam. Az is jó, ha a kislányaimmal a délutánt a Pagonyban zárjuk, ahonnan garantáltan a legjobb olvasmányélményekkel mehetünk haza.
Az, hogy a Bartók Béla út mára azzá lett, ami, jórészt azoknak a kiállítótereknek és alkotóközösségeknek köszönhető, amelyek bő tíz éve visszacsempészték a kultúrát Buda első sugárútjára.
A Bartók Béla út mára egy közösségre épülő kulturális kisvárossá nőtte ki magát, amelyben a vendéglátóhelyeknek is főszerep jutott. Gasztronómiai körképünk részeként látogattunk el a Bélába, ami jóval több, mint egy betűszó. A bár, étterem, lakás, és arborétum a környék színvonalas, mindig pezsgő, nyüzsgő helyszíne.
A bűvészet sejtelmes hivatás, már csak azért is, mert a rejtély, az illúzióteremtés a lényege, de van hely, ahol elleshetjük a lenyűgöző fortélyokat: a Figaro Bűvészbolt 1969 óta a magyar bűvészvilág egyik fő műhelye. És bár családi vállalkozásról van szó, egy bűvészdinasztia három nemzedékének kitartó munkája van benne, igazán az összetartó barátiszakmai közegnek köszönheti fennmaradását. Szabó István tulajdonossal beszélgettünk.
A Hadik és a Szatyor bő évszázadát teljes egészében feleleveníteni lehetetlen, így meg sem kíséreljük. Helyette pillanatképeket kimerevítve időzünk el olyan momentumoknál, amelyeknek szívesen lettünk volna szemtanúi.