Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Kováts Gábor
Hogyan történik a vakvezető kutya kiképzése?
Schiff Mónika: Tenyésztési programunkban az első lépés a szülők kiválasztása, fontos a küllem, a fajta, a habitus és az idegrendszer. A kiskutyák nyolchetes korukban önkéntes nevelőkhöz kerülnek, akik ingergazdag környezetben tartják, szocializálják őket a mi szoros szakmai felügyeletünk mellett. Hálásak vagyunk nekik, mert a kölykök fejlődéséhez szükséges az idegen emberekkel, állatokkal való ismerkedés, a tömegközlekedés megszokása. Egyéves koruktól a kiképzési program során megtanulják mindazt, amit egy vakvezető kutyának tudnia kell: jelezni és kikerülni akadályokat, keresni a különféle objektumokat – megállót, ajtót, lépcsőt –, és képesnek kell lenniük arra is, hogy egy akadályról önállóan hozzák meg a gazdájuk számára legbiztonságosabb döntést. Mindig a kutyához választjuk a gazdát, fontos, hogy összeilljenek.
Schiff Mónika a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége vakvezetőkutya-kiképző központjának vezetője, Mayer Mónika tapasztalt gazdaként segíti az igénylőket, hogyan készülhetnek fel a kutyás életre
Az igénylés előtt álló gazdák különbözőképpen gondolkodhatnak a kutyával való együttélésről.
Mayer Mónika: Bizony, pedig nemcsak a kutyának van segítő szerepe, a gazdának is rengeteget kell tennie azért, hogy jól tudjanak együttműködni. A vakvezető kutya nem gép, amit leteszünk, és a legközelebbi hórukknál megint elindul velünk – sokat kell tenni azért, hogy jól érezze magát a gazdájával, és szívesen csinálja mindazt, amit kérnek tőle.
Az ön kutyás élete hogyan kezdődött?
M. M.: Négyéves voltam, amikor anyukám szólt, hogy hallgasd csak, van itt egy csengős kutya, aki egy bácsit kísér a piacon. Rögtön én is szerettem volna egyet. Tizenhat éves voltam, amikor megkaptam az első kutyámat, az életem részévé vált, rengeteg közös történetünk lett. Amikor mentünk az utcán, önfejű kamasz gazdaként csak azért is beleléptem a legnagyobb pocsolyába, hiába próbált a kutya arrébb tolni. Meg kellett tanulnom hallgatni rá. Amikor dudált a kocsi, hogy átenged minket, de hátulról belerohant egy másik, és majdnem elütötte a kutyát, az nem magát mentette, hanem engem kezdett visszatolni.
Loki tavaly augusztusban került önhöz.
M. M.: Előtte másfél évtizedig nem volt kutyám… A német juhászom hirtelen lett nagyon beteg. Egyetlen éjszaka alatt hét epilepsziás rohama volt, vészsürgősséggel vittük be a klinikára, ahol kiderült, agyvelő-károsodása van, pár hete maradt hátra. A súlyos rohamok miatt el kellett vinnünk az állatorvoshoz, hogy elaltassa. Amikor felemeltem a pórázt és a hámot, a kutya, amely olyan gyenge volt, hogy mozdulni alig bírt, odajött hozzám, megbökte a térdemet, mintha azt kérdezné: most hova vigyelek? Ez 2003-ban volt, azóta sem tudok úgy gondolni rá, hogy ne sírjam el magam. Egy idő után elkezdtem vágyni arra, hogy megint örömben és szeretetben élhessek, újra legyen egy kutyám, akinek odaadhatom az én emberhűségemet. Hihetetlen sok munka van egy vakvezető kutya felnevelésében és kiképzésében, s kifejezhetetlen, hogy mit ad nekünk, hogy ilyen kutyánk lehet. Számomra nem az az elsődleges funkciója, hogy vezet – az ajándék. Mindennap történik valami, amiért hálás lehetek neki, nem azért, mert segít, hanem azért, mert van.
A fizikai mellett a mentális egészségünkre is hatással van a klímaváltozás. Az ökoérzelmekről és a lehetséges megküzdési módokról Ágoston-Kostyál Csilla kutatót, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézetének munkatársát kérdeztük.
Tkacsik Márta, a budajenői Patikakert alapítója felelősségről, alkalmazkodásról, cselekvésről és a közösségek újraépítéséről ökológiai válság idején.
Az ország legszegényebb településeinek gyerekei számára működtetnek iskolákat a máltaiak. Tapasztalataik a kortárs erőszakban érintett iskolások tízezreinek javára válhatnának országszerte. „Nincs nálunk a bölcsek köve” – mondja Thaisz Miklós oktatási szakértő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke. Válaszuk mindenesetre van.
A Békés iskolák program a hazai közoktatásban megszokottól eltérő szemlélettel segít megelőzni a bullyingot. Legfontosabb eleme az a felismerés, hogy az iskolai bántalmazás kimenetelét a szemlélők határozzák meg. Adler Katalin pedagógus, szociális munkás és mediátor a program hazai elterjesztésében vesz részt.
A KIX alkotói tizenkét éven keresztül követték a kallódó kamaszgyerek, Sanyi életét. De lehet-e fejlődéstörténet hőse az, akinek a nevéhez egy gondatlanul előidézett tragédia is tapad? Hogyan segíthet nehéz sorsú nagyvárosi gyerekeknek a kitörésben egy hobbiprojektnek indult dokumentumfilm? Révész Bálintot, a film egyik rendezőjét kérdeztük.
Legemberibb alapélményünk a másokhoz való kapcsolódás, de mi történik, ha ez a képességünk elhalványul? Sóki Diánával, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusával a demenciával érintett emberek intézményi támogatásáról beszélgettünk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
