Ha eljön a szuperintelligencia kora, senki sem tudja, mi következik

Az AI-nak, azaz a mesterséges intelligenciának és más modern digitális technológiáknak egyre nagyobb szerepe van a mindennapi életünkben. Áldás és átok is egyszerre? Digitális szakértőként mit gondolsz erről?

Én úgy látom, hogy az AI minden technológiai forradalomhoz hasonlóan egyszerre ad és elvesz, de ez most mégis más, mint a többi. Itt most a változás sebessége az igazán új. Fontos látni, hogy ez csak a jelenre igaz: ha eljön a szuperintelligencia kora, senki sem tudja megjósolni, mi történik majd. Soha nem volt ennyi lehetőségünk a gyógyításban, az oktatásban vagy a személyre szabott tanulási utak kialakításában. Ezek a rendszerek már ma is képesek hatékonyan támogatni a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat. A következő lépést az agy-számítógép kapcsolatok és a valós idejű AI-segédek jelenthetik, amelyek azonnali visszajelzést adnak majd a tanulási folyamat közben. Ugyanakkor nő a kompetenciák közötti különbség. Aki tudatosan használja ezeket az eszközöket, előnybe kerül; aki nem, lemarad. Megjelenik a gondolkodás teljes kiszervezésének veszélye is, ezért kulcskérdés lesz, hogy az emberi kreativitást, kritikus gondolkodást és problémamegoldást hogyan erősítjük a technológia mellett, de semmiképpen sem helyette.

Miért félnek sokan ezektől a digitális újdonságoktól? Milyen véleményekkel találkozol a szakterületeken – a médiában, online fejlesztésekben, oktatásfejlesztésben és a turisztikában –, amelyekben az elmúlt években dolgoztál?

Vegyesek a vélemények – optimista várakozás és félelem egyszerre van jelen. A félelem alapja legtöbbször az ismeretlen. A mesterséges intelligencia sokak számára feketedoboz, miközben a fejlődése nem években, hanem hónapokban mérhető. A megszokott életpályamodellek helyett folyamatos tanulásra és alkalmazkodásra van szükség, ami mentálisan és időben is komoly befektetés. Sokan még mindig azzal nyugtatják magukat, hogy az AI hibázik vagy hallucinál, de a fejlődés iránya egyértelműen a megbízhatóbb működés felé mutat. A médiában és a fejlesztésekben inkább kíváncsiságot látok, az oktatásban pedig azt a felismerést, hogy ez egy olyan eszköz, amely a tanárt támogatja a munkájában. A turisztikában már most természetes része a működésnek: csetbotok, képgenerálók, automatizált folyamatok, elemző szoftverek segítik az attrakciók üzemeltetőit.

Tanárokat is oktatsz, ott milyen félelmekkel találkozol? Látják ezekben a technológiákban a lehetőséget is?

A pedagógusok sokszínű közösséget alkotnak, de az elmúlt időszakban látványosan nőtt a nyitottság. Az AI-t használják óratervekhez, feladatlapokhoz, vizuális tananyagokhoz, és ezzel időt nyernek a valódi pedagógiai munkára. Egyre többen építenek saját digitális tanársegédeket, amelyek a tanórán kívül támogatják a diákokat, így a tanulás személyre szabottabbá válik. A képzéseken azt látom, hogy a motivációs ereje is jelentős, a technológia új eszközöket ad nemcsak a tanárok, de a diákok kezébe is. Ezt nevezem „ágentikus bevonódásnak”: amikor a diák maga is AI-alkotóvá válik, nemcsak felhasználóvá, és saját tananyagot is képes létrehozni. Ez a motiváció új szintjét jelenti. Közben egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy az érzelmi jelenlét, a figyelem és a közösségépítés továbbra is emberi feladat marad, és ez felértékeli a pedagógus szerepét, ez válik meghatározóvá. Végső soron a cél: embert faragni a gyerekekből.

Hogyan segítik a leginnovatívabb digitális megoldások, például a VR a turisztikai területen egy-egy város vagy régió fejlődését?

Úgy gondolom, hogy a virtuális és a kiterjesztett valóság az oktatással összekapcsolt, játékosított élményeken keresztül képes valódi fejlődést hozni egy térség számára. Tematikus útvonalakat és komplex élményeket hoz létre, amelyek nemcsak tudást adnak, hanem mérhető turisztikai bevételt is generálnak. A több érzékszervre ható megoldások bizonyítottan mélyebb tanulási folyamatokat indítanak el, miközben hosszabb ott-tartózkodásra ösztönzik a látogatókat. Nálam ezért a pedagógiai innováció és a turizmus szorosan összetartoznak, a jó élmény növeli a helyben eltöltött időt és a helyi szolgáltatások forgalmát. Különösen az alfa generáció számára hatékony ez a közösségi és akár kompetitív elemekre épülő megközelítés, mert ez képes tartósan fenntartani a figyelmüket. A VR és AR az örökségvédelemben is sokat segít, jó példa erre az egyik legutóbbi feladatom, amire nagyon büszke vagyok. 24 év után visszaadhattam Ózd identitásának egyik ikonikus darabkáját, a lebontott kohászati kéményeket, persze csak a kiterjesztett valóságban.

Ózdi vagy, egy közeli kistelepülésen, Borsodszentgyörgyön élsz. A kistérségben nagy lehetőségek vannak, azokon a területeken is, amelyeken te munkálkodsz. A távmunkának, a digitális technológiáknak milyen szerepe van szerinted a munkahelyteremtésben, a nehezebb helyzetben lévő térségek fejlődésében?

Ózd és tágabb értelemben Borsod sokszor lesajnált térség, miközben természeti adottságai kivételesek, az ingatlanárak pedig valódi lehetőséget jelentenek a helyben maradásra. A digitális munkával világszínvonalú hozzáadott értékű tevékenységet lehet végezni innen, és a megkeresett jövedelem a helyi gazdaságban jelenik meg. Közvetlen környezetemben több ilyen életpályát látok: informatikusok, kreatív szakemberek dolgoznak nemzetközi projektekben, miközben családot tartanak el vidéken. Ez erősíti a szolgáltatásokat, növeli a népességmegtartó erőt, és közvetve új munkahelyeket hoz létre. Hosszú távon ez gazdasági és társadalmi megújulást is jelenthet, mert a tudásalapú munka visszahozhatja a fiatal generációkat a térségbe, és erősíti a helyi közösségeket, a kulturális sokszínűséget.

Fotók: Máté István