Többször írtunk már a Magyar Krónikában a magyar modernista építészet kiemelkedő alakjáról, az 1897-ben született és 1945-ben meghalt Molnár Farkasról.
Az urbanista Granasztói Pál Egy patrióta élete című visszaemlékezéséről szóló cikkünkben idéztük fel: a Walter Gropius irodájában is dolgozó Molnár pályája java részében elkötelezetten baloldali nézeteket vallott, eszme- és pályatársával, Fischer Józseffel együtt sokat foglalkoztak a szociálislakás-építés problémájával, amelyre a Bauhaus és Le Corbusier ihlette megoldásokat gondoltak ki, így a Kolház nevű tervet, amelyben a családi háztartás elvét háttérbe szorítva az egyéni elvonulásra alkalmas, illetve a kollektív háztartást szolgáló helyiségek között osztották meg a teret.
Rendszerek és építészek – Granasztói Pál visszaemlékezéseiről | Magyar Krónika
A memoáríróként már a hatvanas években jelentkező urbanista a Kádár-korban publikálhatatlan, mert túl sok kényes kérdést felvető könyvében a múlt századi ma …
A Molnárhoz hasonló, újító szellemű építészek a Horthy-kor Magyarországán kevés állami megrendeléshez jutottak, ezért főképp magántőkéből emelt épületek teszik ki alkotói hagyatékukat. Molnár pályáján 1938–39 körül fordulat állt be, közeledni kezdett a (szélső)jobboldal felé, elkészítette a Rongyos Gárda katonái számára építendő szövetkezeti falu („Rongyosújfalu”) terveit, cikkeiben pedig az „építészeti hebraizmusról” értekezve bírálta a palesztinai és újlipótvárosi „álmodern” építészetet. Halála előtt utolsó nagyszabású munkája a félkészen maradt, hűvösvölgyi Magyar Szentföld-templom volt, mely történetének külön cikket szenteltünk.
1940-ben, a Palesztinát megjárt, szentföldi biztossá kinevezett Majsai Mór ferences szerzetes megrendelésére indult az építkezés. Molnár Farkas nem is akármilyen feladatot kapott: „huszonegy szent hely mérethelyes másolatát egységes kompozícióba szervezve kellett hatalmas teret terveznie, amely alkalmas rá, hogy megidézze a híveknek a szentföldi környezetet”. 1950-re tervezték a külső munkálatok befejezését, de a háború, majd a kommunista hatalomátvétel félbeszakította a munkálatokat, noha az elkészült épületrészek nem szenvedtek komolyabb károkat a harcok során.
Traktorgyári raktárokat helyeztek el a templomtorzóban, majd a Fővárosi Levéltár irodái működtek ott, egészen 2004-ig. Ezután a Szentföld-templom műemléki védettséget kapott, s máig keresik, milyen új funkciót kaphatna. „A pusztuló épület azonban őriz valamiféle méltóságteljes ellenállást az alapkoncepció teljes tagadásával születő tervekkel szemben” – olvasható a cikkben.
Hűvösvölgyben épülhetett volna meg Budapest legérdekesebb temploma | Magyar Krónika
Molnár Farkas építész és Majsai Mór ferences szerzetes közös művének, a Magyar Szentföld-templomnak nem csupán a felépülését akadályozta meg a kommunista ha …
Molnár Farkasnak elsősorban tehát az építészi munkásságát tartja számon a köztudat. A pécsi Janus Pannonius Múzeum – Modern Magyar Képtár szeptember 21-ig megtekinthető, Fiú légijátékszerrel – A képzőművész Molnár Farkas című kiállítása azonban pályájának korai szakaszára irányítja rá a figyelmet.
1918 és 1921 között az építészeti tanulmányait megszakító Molnár szülővárosában, a szerbek által megszállt Pécsett, majd 1921-től 1924-ig Weimarban, Gropius építészirodájának munkatársaként a korszak avantgárd (Bauhaus, dadaizmus, konstruktivizmus) kísérletezéseihez kapcsolódva képzőművészként is kereste az önkifejezés lehetőségeit. Az 1918-es dalmáciai, illetve 1921-es olaszországi útjainak impresszióit megörökítő, kubista ihletettségű rajzok, festmények már az építész látásmódját tükrözik.
A testvéreivel űzött gyermekkori játékainak, illetve a Bauhaus sárkányünnepeinek megidézője képeinek vissza-visszatérő motívuma, a – milyen szép szó – „légijátékszer”, a repülőmodell, az elvágyódás, elszakadás, egyben a mindennapi életet forradalmasító, prométheuszi innováció jelképe.
Ugyancsak kedvelt művészi témáját jelentették az aktok: képzőművészi munkásságának ezen vonulatának talán leglátványosabb darabja a 1921-es Siratás, amely a klasszikus Pietà-jelenet környezetébe egy meztelen férfit és nőt állít, összeérkeztetve a keresztény és pogány hagyományt. Feltűnő, hogy alkotásai rendre két pólus köré szerveződnek, mérnöki tervezettség-elrendezettség és természeti létezés kontrasztját jelenítik meg, amelyet harmóniába oldana az avantgárd életforradalma, az „új Árkádia” eljövetele.
A pécsi Krónika folyóirat első számában maga fogalmazta meg: „Mint a művészet klasszikus ideiben, megjelennek újra az aktkompozíciók, amelyek a festőművészet tetőpontját jelentik, ahová az impresszionizmus sohasem tudott eljutni, az aktokkal bánni tudás, az új embertípus-alkotás magasabb művészetéig.”
Maga a kiállítás címét adó mű a legjobb példája ennek az utópikus, hagyományt és modernitást egybeszövő álmodozásnak: nyúlánk, meztelen fiú zsinóron repteti égbe légijátékszerét, mögötte néhány fa krikszkraksza, épülethasábok és a végtelenbe futó út. Ezeket a motívumokat más alkotásain (Akt-architektúra [Férfi hátakt villatervvelés repülőgéppel], 1923; Két akt, 1923; Szerelmespár [Georg és El Muche a Haus am Hornnál], 1923; Tanulmánytér, férfi kaktusszal és repülővel, 1924) is felhasználta-variálta. Még egyértelműbben játszik erre a kettősségre azon a rajzon, amely egy pőre nőnek udvarló robotot láthatunk (Gépember [A mechanikus férfi elcsábítja a nőt], 1923).
Izgalmas értelmezési lehetőségeket nyújt a Leánykérés (Utca) című kép 1923-ből: modernista lakóépület oldalában ruhátlan férfi térdel egy nő előtt, akinek tartása tartózkodást, hovatovább rémületet sugall, s akinek alsóteste furcsán elfolyik; a háttérből piperkőc fiatalember követi a jelenetet.
A Férfi épülettel (1923-24) ugyancsak hatásos, emlékezetes alkotás: cakkos vízparton egy már-már arrogáns arckifejezésű, de furcsán félszeg tartású férfi – talán maga a művész? – áll, ruhájának színe a víz fölé nyúló, rejtélyes funkciójú téglatest vörösével rímel.
A húszas évek közepén Molnár lassan elfordult a képzőművészettől. Képzőművészeti és építészeti munkássága azonban szorosan egymásra épül. Mint a tárlaton olvashatjuk a műfajilag nehezen besorolható, építészeti tárgyú linóleummetszeteivel kapcsolatban: „A (…) madártávlati – leginkább axonometrikus – nézőpont megválasztása összefügghet a már a gyermekkorban is kedvelt »légi játékszerek» felülnézeti perspektívájával.” A kiállítás végén az építészeti tervek szigorát a dadaizmus szertelen játékosságával ötvöző kollázsait tekinthetjük meg.
Nyitókép: Molnár Farkas a húszas években. Janus Pannonius Múzeum / Modern Magyar Képtár
