Az 1900 augusztusában, Budapesten született Klein Józsa Rózsával kapcsolatban nem is történhetne nagyobb igazságtalanság, mint hogy csupán André Kertész első feleségeként emlegessük. Jóllelhet, ha nincs Kertész és a vele járó boldogság, majd fájdalom, nem biztos, hogy megszületik – vagy nem így – Rogi André fotográfus. Nem csupán azért, mert az 1928-tól 1932-ig tartott házasságuk alatt a férje mellett testközelből tanulhatta a szakmát. Hanem mert a férfi és a kapcsolatai által még szélesebbre nyílt a világ a múlt század első harmadában a Magyar Képzőművészeti Akadémián tanult, a húszas években Párizsba költözött és az ottani avantgárd közegbe gyorsan beilleszkedett Rózsi számára. Aki bár a fotográfia terén is ígéretes tehetségként indult, igazából csak a válás után találta meg a saját nevét – és hangját.

André Kertész: Rogi André, 1928 © Punkt / Mai Manó Ház

Ez a hang, vagy inkább ez a jellegzetesen érzékeny, a rebbenő emberi lélek finomságaira rezonáló látásmód különösen Rogi André portréiban érhető tetten, amelyeken ugyanúgy visszatükröződik készítő és alany koncentrált figyelme, mint a sokszor utólagosan megteremtett fény-árnyék játékból kiváló egyediség. Hasonlatosan ahhoz, amikor egy festő alig néhány ecsetvonással képes felmutatni egy ember karakterét, úgy kerül elénk igazul, a maga valójában a ragyogó szemű Picasso, André Breton, Peggy Guggenheim, Marcel Duchamp, Colette, és még hosszan sorolhatnánk az ismert és ismeretlen emberek gondosan és nagy érzékenységgel, mély empátiával megkomponált fotóit. Köztük például a prostituáltét, aki „magabiztosan pózol a munkahelyén”, miközben balról és jobbról is közrefogják a rá vonatkozó, pecsétekkel teli egészségügyi dokumentumok – ez egy másik, nemkülönben fontos valóságosság a korabeli párizsi égbolt alatt.

„Képein leginkább az a koncentráció és nyugalom tűnik fel, amely az alanyairól sugárzik. Ez részben annak köszönhető, hogy nagy formátumú fényképezőgépet használt, hosszú expozíciós idővel, ami elősegítette, hogy a modellek jobban bevonódjanak a helyzetbe. Még akkor is ragaszkodott a régi Voigtländer Bergheil fényképezőgéphez, amikor már szinte mindenki a jóval könnyebb Leicára váltott. A sötétkamrában gondos utómunkát végzett, kereste az éles kontrasztokat, esetenként pedig a megfelelő helyen meg is karcolta a negatívot, így téve például ragyogóbbá pupillákat” – világította meg egy interjúban Rogi André egyediségének fő okát Kerstin Stremmell.

A Több fényt, több árnyékot tárlat társkurátora – Baki Péter mellett – kiemelte a portrék meghökkentő, ám a 19. század hagyományaiból sokat merítő modernségét is. És a nagy francia fotográfus Nadarhoz való hasonlatosságot, ami valószínűleg azért is érzékelhető, mert mindketten nagyon odafigyeltek olyan részletekre, mint például az alanyok fejének dőlésszöge, a test- vagy kéztartásuk. Nem véletlen, hogy Georges Rouault festőművész úgy fogalmazott, Rogi André munka közben „feszült, mint egy íj”.

Rogi André: Mannequin, 1949 körül © BnF / Mai Manó Ház

A kiállítás és talán az életmű abszolút csúcspontja mégsem ezek között a tagadhatatlanul szuggesztív, nagyobb részben érzelemdús, kisebb részt tárgyilagos portrék között található. Az egy performance keretében, egy óriási akváriumban meztelenül, sellő módjára lebegő Jacqueline Lamba festőművészről, Breton későbbi feleségéről 1934-ben készült Rogi André-fotó maga a szürrealizmus egy jelenetben; egy szintúgy lebegőnek érzett, egyszerre mitikus és éteri korszak érzéki lenyomata. Nem véletlen, hogy Breton 1937-ben megjelent, Őrült szerelem című kötetének egyik illusztrációja éppen ez a kép lett, Man Ray, Dora Maar és Henri Cartier-Bresson alkotásai mellett.

Rogi André: René Crevel és Marie-Laure de Noailles, 1933 © BnF / Mai Manó Ház

Az augusztus 19-éig látogatható Több fényt, több árnyékot a francia Bibliothèque nationale de France (BnF) együttműködésével valósulhatott meg. A BnF fotógyűjteményi vezetője, Héloïse Conésa halála évében vásárolta meg azt a több tucat nagyítást tartalmazó anyagot, amely a mostani válogatás gerincét adja; a művek többsége korábban soha nem szerepelt nyilvános tárlaton. A fotókat kétnyelvű katalógus, valamint visszaemlékezések, dokumentumok és életrajzi elemek felidézése is kiegészítik, remélvén, hogy ily módon is megtámogatva sikerül egy máig igen alulértékelt fotográfust visszahozni minimum a szakmai köztudatba.

(Több fényt, több árnyékot. Rogi André (1900–1970). Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház. Látogatható augusztus 19-éig.)

Kiemelt kép: Rogi André: Peggy Guggenheim, 1930 körül. Fotó: BnF / Mai Manó Ház