Ezek voltak a magyar értelmiségiek kedvenc könyvei

A körkérdés máig népszerű műfaj a sajtóban, de talán a huszadik század első felében volt a legnépszerűbb. A Könyvek könyve a progresszív Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század köréből indult, könyvtártudós Kőhalmi Béla szerkesztésében jelent meg 1918-ban, s mint az alcím jelzi, 87 magyar író, tudós, művész, közéleti ember és kiadó vallomását olvashatjuk benne kedves olvasmányaikról. Érdekes a kötet koncepciója, de még érdekesebbé teszik megjelentetésének körülményei. „A tíz százalék háborús pótlékkal ára: 13,10 korona” – olvasom a borítóra pecsételt szöveget, a számot ceruzával írták be. (Ma ezer forint körüli áron csaphatunk le rá antikváriumokban, az interneten ingyenesen elérhető.) A Könyvek könyve annak a magyar értelmiségnek seregszemléje, amelyet az első világháború utáni időszak történései élesen megosztottak. A megszólaltatottak némelyike az őszirózsás forradalom, majd a tanácsköztársaság idején exponálta magát, és kénytelen volt elhagyni Magyarországot (egyébként magával az 1919 őszén vizsgálati fogságba kerülő, majd Bécsbe távozó Kőhalmival is ez történt), mások az ellenforradalmi rendszer szellemi megalapozásában vettek részt.

A Könyvek könyvének készítésekor viszont még nem nyíltak meg az áthidalhatatlan ideológiai szakadékok. Egyaránt helyet kapott benne Lukács György és Tormay Cécile, Jászi Oszkár és Prohászka Ottokár, Balázs Béla és Szabó Dezső válasza. És még sok más ember reflexiója: Ady Endréé, Babits Mihályé, Benedek Marcellé, Gárdonyi Gézáé, Heltai Jenőé, Kassák Lajosé, Kosztolányi Dezsőé, Karinthy Frigyesé, Tóth Árpádé, Fenyő Miksáé, Fülep Lajosé, Hevesi Sándoré, Ignotusé, Schöpflin Aladáré, Szabó Erviné, Révai Móré, hogy csak az ismertebb személyeket említsük. „Most, hogy a háboru véres függönye mögött hihetetlen hódításokat tesz a magyar könyv, ideje tán arra gondolni, hogy ezt a hirtelen támadt könyvkultuszt el is kellene mélyíteni azok tapasztalataival, akik a könyvvel régóta intim viszonyban vannak” – írta Kőhalmi a megkérdezettekhez eljuttatott levelében. „Melyek azok a könyvek (nemcsak magyarok), amelyek állandó, vagy ujra meg ujra visszatérő olvasmányai?”, „Átmenetileg mely könyvek gyakoroltak önre mély hatást?” – erre a két kérdésre várt választ. 

Kétségtelenül izgalmas ismert emberek vallomását olvasni arról, milyen olvasmányok formálták gondolkodásukat, közben viszont van annak a kérésnek, hogy nevezzék meg a kedvenc könyveiket, van valami kínosan bornírt jellege. Mert nyilván nem annyira egy-egy könyv fejt ki hatást az olvasóra, hanem ezeknek az olvasmányoknak sokszor rejtett kölcsönhatása. Pusztán az, hogy valaki megnevez néhány könyvet, még nem sokat mond el szellemi fejlődése menetéről. Móricz Zsigmond egyenesen „üzleti titoknak” nevezi, milyen könyvek hatottak rá. „Mit mondjak? A Biblia? Jókai? Az angol, francia, az orosz írók? […] Mindezek ugy elhatárolódnak s egyben úgy összemosódnak, mint az életem egyéb eseményei…” (Azt csak Kőhalmi kommentárjából tudjuk meg, hogy beszélgetésük során Móricz azért említett neki néhány fontos szerzőt: Kemény Zsigmondot, Macaulay-t, Taine-t, Mikszáthot, Gárdonyit, Tömörkényt. Jókaihoz viszont fájdalmas volt a visszatérése, az Erdély aranykorát megdöbbenve tette le: „ezek az embernek nem élnek, soha se éltek”.)

Kőhalmi Béla maga is tisztában volt a kérdésfeltevés, illetve a körkérdés műfajának problémáival. „Kompromittált műfaj-e az ankét?” – veti fel rögtön az előszóban, hozzátéve: a műfaj „a szinházi és egyéb pletykaújságok inventáriumából […] komoly revük hasábjaira vándorolt. Nyilván azért, hogy többé-kevésbé pontos indikációk alapján szellemi irányok, lelki divatok irányára, mélységére és hőfokára következtessenek.” Végső soron mi lehet hát a Könyvek könyve olvasásának haszna? „Az ilyen ankétből, ha sikerül, egy mintakönyvtár, egy mintakatalógus váza bontakozik ki” – húzza alá a szerkesztő. Könyve elején pedig rögtön olvashatjuk a legalább tíz említésben részesült írók rangsorát: „Goethe (54) Arany, Jókai (49) Shakespeare (47) Dickens (38) Tolsztoj (36) Petőfi (35) Dosztojevszkij (32) Biblia (Ó- és Újszövetség) (30) Flaubert (25) Ady Endre, Vörösmarty (24) Heine, Ibsen (19) Dante, France, Mikszáth (18) Madách (17) Schopenhauer (15) Taine, Thackeray (14) Byron, Zola (13) Balzac, Baudelaire (12) Csokonai, Keller, Macaulay, Maupassant, Móricz Zsigmond, Swift (11) Babits Mihály, Kemény Zsigmond (10).”

Egyesek – mint például Lesznai Anna vagy Supka Géza – kész kis esszét küldtek el a szerkesztőknek, mások csupán néhány mondatban feleltek a körkérdésre. Már maga a válasz hossza is jelzésértékű. Kosztolányi Dezső küldte az egyik legtömörebb választ, csupán ennyit írt: „Minden könyv közül legmélyebb hatást gyakorolta rám Tolsztoj Leónak Ilyics Iván halála című elbeszélése.” De nézzünk néhány érdekes feleletet, kísérleteket arra, hogy a válaszadó lehetőleg őszintén feleljen a feltett kérdésekre, vagy éppen megkerülje azokat. Ady Endre – Jókait, Mikszáthot, Petőfit, Arany, Shakespeare-t említve – arról értekezik, hogy „olvasnivalóimban is vallom predesztinációs hitemet: mit el kellett olvasnom, kezembe került, akár boltból, akár kölcsön, akár a vasúti kocsiban találtam. Vagy legalábbis evvel vigasztalom magam, ha néha kétségeim vannak: vajjon okosan, gurmand-módra, jól válogattam össze s fogyasztottam-e el irodalmi fogásaimat?”.

Babits Mihály azt fogalmazza meg, hogy az élete során rá nagy hatást gyakorló művek hosszú listájában nem szabad „esztétikai ítélkezés-félét” látni, ugyanis olyan könyvek is hatottak rá, amelyeket művészileg nem tart nagyra. Állandó olvasmányai között – a válaszadás pillanatában – Verlaine-t és Schopenhauert nevezi meg, fáradt perceiben pedig, mint mondja, szívesen kapcsolódik ki detektívregények olvasásával. Jászi Oszkár hasonló gondolat mentén vezeti fel válaszát: „olyan nagyfoku őszinteség kellene […], mely a legtöbb emberben hiányzik”, „a legtöbb ember nemcsak testi, de szellemi családfájára is hiu”, ezért esetleg nem nevezi meg azokat az alkotásokat, amelyek előnytelen fényt vetnének rá.

A földrajztudós Cholnoky Jenő kategorikusan kijelenti:

„A filozofáló, problémákat boncolgató írókat nem szeretem, mert ha regényt olvasok, akkor nem tanulni akarok, hanem pihenni és mulatni. […] Filozófiát, életbölcseletet nem regényiróktól akarok tanulni. Ezért legjobban szeretem a mesemondókat: Dumas-t, Dickens-t, Jókait, Mikszáthot, Mark Twaint. […] A rimelgető lirikusokat nem szeretem. Hogy az illető poétának hogyan vérzik a szíve szerelme után, hogyan marja a bú és gyilkolja a bánat: arra nem vagyok kiváncsi.” Öccse, az író Cholnoky László E. T. A. Hoffmann szenvedélyes olvasójaként mutatja be magát, ezután viszont rögtön leszögezi: „A pragmatikus életírásnak, életprogramm-, művészi-irány-megmagyarázásnak első, öntudatos korom óta nemcsak gyűlölője, de kínos-ideges megmosolygója is voltam. […] X. nem azért lett vizionárius, mert Hoffmann volt a kedvenc írója, hanem megfordítva: X.-nek azért lett Hoffmann a kedvenc olvasmánya, mert álomlátónak, az elképzeltségekhez-menekülőnek született. Írói munkásságomra egyetlen író volt befolyással. – Önmagam.”

A veszprémi Cholnoky családról, a híres testvérekről, Jenőről, Viktorról és Lászlóról ebben az interjúnkban olvashatnak bővebben:

A Cholnoky család máig termeli a tehetségeket | Magyar Krónika

A Cholnokyak nagy szerepet játszottak Veszprém fejlődésében, s olyan kiválóságok tették országos hírűvé a családot, mint a földrajztudós Jenő vagy a két önpusztító író, Viktor és László. Rybár Olivér tanárt és Cholnoky-kutatót, A Cholnoky család története című kötet szerzőjét kérdeztük a mai napig kiemelkedő tehetségeket termelő famíliáról.

Kassák Lajos kifordítja a körkérdést: „melyek azok a könyvek, amelyek formájukkal és tartalmukkal a legkevésbbé dühitettek meg?” Öt magyar szerzőt sorol fel, akit – „ha nem is teljes világnézetével, de előbbre és előbbre lökő temperamentumával” – közel érez magához: Ady, Móricz, Révész Béla, Szabó Dezső és Szomory Dezső. A külföldi írók közül Bernard Shaw-t, Anatole France-t és Thomas Mannt, illetve általában az orosz irodalmat említi. „Szóval, nem vagyok minden alapon és minden formában nagy barátja a »könyveknek«; a ma portált irodalomnak meg, mint az intenziv, mozgalmas élet léhaságba játszójának, passzivitásba busitójának – minden eszközzel ellensége.” Karinthy Frigyes rengeteg szerzőt (Tolsztoj, Swift, H. G. Wells, Carlyle, Strindberg, Diderot, Anatole France, D’Annunzio stb.) felsorol, de válaszát így zárja: „A legszebb könyvet – ez kellene hogy legyen minden irónak a hite – még nem írták meg.” Figyelemreméltó Tormay Cécile felelete is a kérdésre, mely könyvek gyakoroltak rá átmenetileg mélyebb hatást: „A saját könyveim, amig meg nem irtam őket…”