Sorozatunk előző részében megírtuk, miként kapta Hunyadi János a törökverő nevet. Az országot jellemző trónviszály és belső feszültségek ellenére több győzelmet is aratott a déli végeken, valamint az Erdélyre törő oszmánok felett. Először Nándorfehérvár környékén, másodszor az erdélyi Vaskapunál, végül pedig a havasalföldi határnál verte tönkre az ellenséget. Második győzelme után Havasalföldre tört be, ahol visszahelyezte a korábban elűzött szövetségesét, Basarabot a vajdai tisztségbe. A harmadik diadalt követően Bulgária határát is átlépte, és felégette Vidin városát.
Hunyadi sikerein felbuzdulva a pápa előtt felsejlett a kereszténység újraegyesítésének lehetősége, és Magyarországra küldte Giuliano Cesarini bíborost, az ügy legfontosabb szószólóját. A bíboros amennyire lehetett, megbékítette egymással Habsburg Albert özvegyét, Erzsébet királynét és Ulászlót. Végül előbbi halála pecsétet tett a polgárháború befagyására, így megnyílt az út egy törökellenes hadjárat előtt. Előző cikkünk ezen a ponton ért véget.
A hosszú hadjárat
Az V. Lászlót – Habsburg Albert és Luxemburgi Erzsébet gyermekét – támogató magyar főurak továbbra is távol maradtak a törökellenes harctól, de nem is akadályozták azt. Ulászló, illetve az uralma alá eső országrész teljes erejével a Balkán irányába fordult.
Hunyadi 1443 késő telén, kora tavaszán egy újabb támadó portyát vezetett Szerbia irányába, majd a királyi tanács, Hunyadival és vajdatársával, Újlaki Miklóssal együtt egy nagyobb hadjárat tervezésébe fogott. Eközben a szultánnak gondjai akadtak birodalma keleti részén, így a magyar udvarban számíthattak arra, hogy erőit meg kell osztania. A hadjáratot illetően a lengyelek, a perszonálunió ellenére sem voltak túlzottan lelkesek, valamint Velence sem tudott megegyezni a pápával. A szerb despota, Brankovics György viszont készségesen csatlakozott, hiszen országa török kézen volt, valamint az oszmánok szorításában őrlődő Bosznia és Havasalföld is bekapcsolódott. Így sikerült kiállítani 25-30 ezer katonát, főleg magyarokat és lengyeleket, kisebb részben pedig szerbeket, románokat, cseheket és bosnyákokat.
A keresztény hadak, élükön a Ulászlóval és Hunyadival, 1443 októberében léptek oszmánok uralta területekre. Murád seregeit valóban lekötötték Kis-Ázsiában, így a támadó csapatoknak csak a helyőrségekkel és a határvidéki bégek ellenállásával kellett számolnia. Hunyadiék a szerbiai Niš városáig nem ütköztek jelentős ellenállásba. Utána azonban több kisebb összecsapásra került sor, majd Niš és Kruševac térségében megverték a ruméliai beglerbéget. Utóbbi számított a hadjárat egyetlen nagyobb csatájának. A győztesek november végén elfoglalták Pirotot, később pedig Szófiáig nyomultak. Hunyadi állítása szerint tovább akart vonulni a török főváros, Drinápoly irányába, erre azonban már nem nagyon lehetett esélye. Eközben Murádnak sikerült rendeznie a kis-ázsiai helyzetet, seregei élén pedig megindult a keresztények irányába. Gond nélkül átkelt a Boszporuszon, nyílt csata helyett azonban csak lezárta és eltorlaszolta a Balkán szorosait. Feltehetően tudta, hogy a téli időjárás mellett a keresztény seregeknek nem lesz ereje továbbnyomulni. Hunyadi megpróbált átkelni a Zlatica-hágón, de nem járt sikerrel, így a király kiadta a parancsot a visszavonulásra. A hazaút sem volt veszélyektől mentes, január elején egy kisebb üldöző sereget kellett legyőzniük. Végül a hónap végén érték el Nándorfehérvárat a megfáradt keresztény hadak.
A később hosszú hadjárat névre keresztelt akció megmutatta a keresztény összefogás katonai erejét, még akkor is, ha nemigen járt területi nyereséggel. Emellett Murád számára is intő jelként szolgálhatott, hogy ilyen könnyedén jutott el egy európai sereg birodalma szívéig.
A hosszú hadjárat azonban csalóka is volt egyben, mert a török fősereggel való nyílt összecsapás hiányában nem mutatta meg az oszmánok valódi erejét.
A pápa, Ulászló, valamint a magyar nemesek és főurak – feltehetően Hunyadit is beleértve – elkezdtek irreális elvárásokat támasztani a támadó hadjáratokkal szemben.
A Várnáig vezető út
Hazaérve Ulászló pozíciói megerősödtek, országgyűlést hívott össze, ahol a rendekkel megismételtette hűségesküjüket, valamint felszólította V. László híveit, hogy álljanak mellé. Ígéretet tett számukra: amennyiben átpártolnak, visszakapják birtokaikat, elutasítás esetében viszont kilátásba helyezte eladományozásukat. Emellett igyekezett törvényekkel biztosítani a hatékony kormányzást. Természetesen Hunyadi státusza is megkérdőjelezhetetlenné vált a pápa, az uralkodó, illetve az Ulászló-párti rendek szemében. Az ország teljes konszolidációja azonban nem következett be. A hosszú hadjárat sikerein felbuzdulva Cesarini megeskette a királyt, hogy még a nyáron hadjáratot indít a Balkánon. Az igencsak fiatal és ambiciózus uralkodót feltehetően nem kellett túlzottan győzködni, ígéretet tett „a hitetlen törökök kiirtására”.
Az újabb akció tervét a lengyelek még a hosszú hadjáraténál is jobban ellenezték, viszont elkezdődött a pápai, burgundi és velencei hajóhad felszerelése, hogy a Boszporuszt adott esetben lezárhassák, így megakadályozva a szultáni seregek összevonását. A hadjárat mellett szólt még, hogy Brankovics szerb despota, a bizánci császár, valamint az albán Kasztrióta György (Szkander bég) is nyitottnak mutatkozott a csatlakozásra. Velük együtt olyan balkáni koalíció jött volna létre, amely képes megrengetni az Oszmán Birodalmat.
Murád tisztában volt ezzel, így sógorához, Brankovics Györgyhöz fordult, akinek felajánlotta Szerbiát, ha segít neki békét kötni. A szerb despota megkereste Hunyadit, akinek felajánlotta hatalmas magyarországi uradalmait, többek között Debrecent, Szatmárnémetit és Munkácsot is, hogy közvetítsen. Hunyadi, aki korábban sem riadt vissza a kétes birtokszerzésektől, belement a játszmába.
A tárgyalásokat egy szerb követ folytatta le Ulászló nevében, ám az is elképzelhető, hogy a király tudta nélkül. Murád az előzetes ígéreteihez híven vállalta Szerbia Brankovicsnak történő átadását, valamint fiai szabadon bocsátását. Emellett hadisarcot is fizetett volna Ulászlónak. A fegyvernyugvás a béke szentesítése után nyolc nappal lépett volna életbe. A szultán meg volt győződve arról, hogy a magyar fél elfogadja az ajánlatát, így letette az esküt a békére, elindította követeit, majd átkelt Anatóliába, a trónt pedig fiára, Mehmedre hagyta.
Ulászló már serege élén vonult, amikor Szegednél megkapta az ajánlatot, amely annyira előnyös volt, hogy a magyar rendek is az elfogadását javasolták. Cesarini azonban nem engedte, hogy ez megtörténjen. Emlékeztette a királyt, hogy felesküdött a török elleni hadjáratra, és mentesítette minden kötelezettség alól, amelyet a törökkel való szerződés jelenthet. Emellett – Hunyadi nagyravágyására alapozva – megígértette Ulászlóval, hogy siker esetén a magyar főúr lesz Bulgária királya. Végül belementek a színjátékba, és Hunyadi a király nevében letette az esküt a békére Váradon. A török elkezdte kiüríteni a szerbiai várakat, Ulászló és Hunyadi viszont készült a hadjáratra.
A színlelt béke azonban következményekkel járt, a koalíció szétesett.
Brankovicsnak esze ágában sem volt csatlakozni azok után, hogy visszakapta Szerbiát, és Kasztriótát sem engedte át az országon. Emellett a velencei–burgundi hajók is elbizonytalanodtak, a flottaépítés megtorpant, így nem gyűlt össze megfelelő méretű hajóhad, hogy a tengerszorosokat lezárhassák. Ulászló és Hunyadi mégis megindították a reménytelen hadjáratot 15 ezer, főként magyar lovassal, valamint az útközben csatlakozó néhány ezer románnal.
Az akció sikeréhez szükséges feltételek tehát nem voltak adottak. A tervek szerint a gyorsan mozgó lovasokból álló sereg a Duna mentén vonul, hogy elkerülje a hegyeket, és nem áll meg a várakat ostromolni, hanem egyenesen Drinápoly ellen vonul. Eközben a keresztény hajók lezárják a Boszporuszt és a Dardanellákat, így a szultán nem tudja felmenteni a fővárost. Drinápoly elfoglalásával az Oszmán Birodalom válságba kerül, amely lehetőséget teremt a Balkán újjászervezéséhez – legalábbis így képzelték a sikerhez vezető utat.
Eleinte úgy látszott, sikerrel járhatnak. Drinápolyban pánik tört ki, az új szultán, Mehmed hatalma inogni látszott, apja azonban észlelte a veszélyt, és visszatért. A velencei–burgundi hajók kevésnek bizonyultak a szorosok megtartására, az oszmán tüzérség könnyen távol tartotta őket, valamint a széljárás sem kedvezett nekik. Murád – egyes hírek szerint bérelt genovai hajókon – átkelt Ruméliába. Hadserege Provadijánál a keresztények mögé került, és Várnánál sarokba szorította őket. Cesarini többekkel együtt azt javasolta, hogy a szekérvárak mögé húzódva védekezzenek, Hunyadi azonban a feltehetően egyetlen reális opció, a támadás mellett döntött.
A csata feltehetően így zajlott
A szemben álló seregek 1444. november 10-én csaptak össze. A pontos részleteket nem ismerjük, ami nagyjából biztosnak látszik, hogy a magyar jobb szárny rendje már a csata elején felbomlott, és pusztán Hunyadi közbelépésének köszönhetően nem omlott össze. A magyar bal szárnyat irányító Szilágyi Mihály jobban állta a sarat, és nem mozdult ki állásaiból. Igencsak kétes a krónikások azon állítása, miszerint az oszmánok mind a két szárnyon vereséget szenvedtek, Ulászló pedig ezen felbuzdulva indított rohamot a török derékhad ellen, amely halálához és a vereséghez vezetett.
Sokkal valószínűbb, hogy az oszmánok megtévesztés céljából kezdtek el visszavonulást színlelni, a magyar vezetés, köztük Hunyadi pedig ennek fényében indított támadást. Az ellenség gyorsan rendezte sorait, a magyaroknak viszont ez nem sikerült.
Feltehetően ez volt a vereség egyik oka. A már említett másik ok pedig a mindössze húszesztendős Ulászló meggondolatlan rohama volt, amellyel a janicsárok tömegébe rontott kíséretével együtt – ebben egyébként a török és a keresztény források is megegyeznek. A királyt leverték haldokló lováról, fejét pedig lándzsára tűzték, így demoralizálva a magyar hadakat. Miután minden remény elveszett, Hunyadi elmenekült, és sorsára hagyta a szekérvárnál tömörülő maradék csapatokat. A király mellett a csatatéren maradt Cesarini pápai legátus, Rozgonyi Simon kancellár és Bátori István volt országbíró is. A hazafelé tartó Hunyadit a havasalföldi vajda foglyul ejtette, és csak a nádor fenyegetésére engedte szabadon.
A kudarcos hadjárat következtében teljes káosz várt az országra, ám a zűrzavarban Hunyadi fellépése rendet teremtett. A várnai vereséget követő eseményekről és Hunyadi kormányzóságáról következő cikkünkben írunk.
Nyitókép: A várnai csata ábrázolás a Thuróczy-krónikában. Fotó: Wikipedia
