Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) közösségi-oldalán rendszeresen közölnek a második világháború utáni időszakból származó jelentéseket, történeteket. Ezúttal egy kifejezetten komikus, 1975-ös esetet ismertettek.
A történet december 14-én, Nagyság községben esett meg. Ismeretlen személyek „ellenséges tartalmú szöveget” és egy horogkeresztet festettek a községi kultúrház, a községi könyvtár, a 20-as számú italbolt, valamint a községi tanács közelében lévő szivattyúház falára.
A helyszínre kiszálló bizottság az italbolt falán »BÉREMELÉST ÁRCSÖKKENTÉST« és »LUCA«, a kultúrház falán »IGAZI DEMOKRÁCIÁT KÖVETELÜNK«, a községi könyvtár falán »SS«, a szivattyúház falán pedig »ÉLJEN RÁKOSI LUCA« feliratokat talált – ovlasható a posztban.
A hatóságok nem bízták a véletlenre, mindent bevetettek, hogy megtalálják a bomlasztókat. Nyomozókutyákat vittek a helyszínre, azok viszont hamar nyomot vesztettek. Kiderült továbbá, hogy több „garázda cselekményt” is elkövettek az éjjel: több lakóház utcai kapuját leszerelték és arrébb tették, egy háznál lekapcsolták a villanyórát, míg egy másiknál az utcai kispadot a verandára helyezték.
A nyomozást „nagy nyilvánosság előtt elkövetett izgatás” ügyében kezdték meg. A vizsgálatot azonban – nem meglepő módon – nem mindenki vette komolyan. „Nevezettet figyelmeztettem, hogy ne kezelje félvállról a dolgot, mert bűncselekmény történt és elvárom, hogy a kérdéseimre pontos válaszokat adjon” – olvasható Mezei János rendőr hadnagy egyik meghallgatásról készült beszámolójában.
A lakosság kihallgatása fényt derített arra is, hogy december 13-án szombaton este a községi kultúrház KISZ klubjában „disck-jockey estet” tartottak, egy másik helyiségben pedig a színjátszókör gyűlt össze. Nagysáp két italboltjában összesen 50-60 fő fordult meg az este folyamán, miközben a településen – Luca napján – „lucázás” is folyt.
A bizalmas nyomozás közel másfél évig tartott: a rendőri meghallgatások mellett bevetettek egy, a településen lakó hálózati személyt – a „Rozsnyói Jenő” fedőnevű titkos megbízottat – is, emellett „K”, vagyis a postai küldemények ellenőrzését is végezték. A feliratokból vett mintát vegyi-, az azokról készült képeket írásszakértő vizsgálta meg – utóbbi számára a gyanúsnak vélt lakosok írásmintáját is beszerezték. Az elkövető(ke)t mindezek ellenére sem sikerült megtalálni. A bizalmas nyomozás dossziéját 1977 szeptemberében lezárták – olvasható a bejegyzésben.
Nyitókép: A fotó a helyszínen készült; az ÁBTL – 3.1.5 – O-16574 jelzetű dosszié tartalmazza / Facebook