A Hangvilla a hajdani veszprémi Séd filmszínház épületéből született. Anthony Gall évtizedek óta hazánkban élő ausztrál Ybl Miklós-díjas építész a PajtaKult stábjának elmondta, hogy a történelmi város központját a hetvenes évektől erősen átalakították, az erőltetett modernizálás során sok régi házat lebontottak, amelyek helyett újakat építettek.
Egy magyar szívű ausztrál – Anthony Gall építészetről és Veszprémről | Magyar Krónika
Olvassa el az ausztrál származású építésszel, Anthony Gall-lal készült korábbi interjúnkat is!
A Séd filmszínház a kor csúcsberuházásnak számított, amire az egész város büszke volt, ám sorsa – akárcsak a többi mozié a bevásárlóközpontok megépülését követően – megpecsételődött. Az épületnek új funkcióra volt szüksége, amit a Hangvilla ötletgazdája, megalapítója, építésének szervezője és vezetője, Bélafi László épületgépész mérnök álmodott meg. Víziója az volt, hogy a hatalmas, üres moziépület olyan – a kultúra egészére nyitott – közösségi térként szülessen újjá, amely kiszolgálja a 21. század technikai igényeit, miközben támogatja a hagyományok ápolását és a városban működő alkotói közösségeket, művészeti képzéseket.
Bélafi László annyira elkötelezett volt a terv megvalósítása iránt, hogy 2005 decemberében megvette az épületet. Ahogy korábbi interjúnkban fogalmazott, az adásvételi szerződés aláírása előtt megkérdezte a családtagjait, hogy ha minden pénzüket beleteszik, jelzálog lesz a lakáson, hisznek-e benne, hogy ebből lesz valami. Hittek. A kész, működő Hangvillát aztán annyiért vette vissza a város, amennyiért Bélafi tizenöt évvel korábban megvette a mozit. De eleve is ez volt a terv, viszont azzal, hogy magánberuházásban épült, nem szóltak bele az építésbe. Bélafi Anthony Gallt kérte fel, aki „a messziről jött ember szabadságával” tudta megfogalmazni, amit közösen kitaláltak. Az elsődleges cél a tényleges átláthatóság volt, hogy a Hangvillába lépve az ember egyszerre kint is, bent is legyen.
Az ausztrál építész elmondta, hogy az épület az átalakítás előtt egy nagy, zárt doboz hatását keltette, ezért elsőként olyan kiegészítő helységeket – íves részeket – terveztek hozzá, amelyekkel visszafoglalták a teret a városnak. Ezzel olyan élhető, védett városi közösségi tér jött létre, amelyben – bár bent vagyunk – valóban a zártság kontrasztjaként mindenki úgy érezheti, hogy kint van. Ezt a hatást azzal oldották meg, hogy a nagy beltéri városi közteret elölről hatalmas üvegfalakkal építették hozzá a mozihoz. Oldalról pedig a kiszolgálóhelyiségek, öltözők, jelmezraktár, díszletraktár, próbatermek, konferenciatermek jöttek létre. Így három oldalról körülvették, mintegy „felállványozták” a régi mozit, amelynek körülbelül a háromszorosára nőtt az új épület.
A felső szinten találkozik a régi és az új: mivel a moziépület régi külső homlokzatának műkőpaneljei minőségi termékek voltak, úgy döntöttek, nemcsak megtartják, de be is mutatják őket, így az emberek láthatják, hol van a régi az újban. A kiegészítő íves résznek köszönhetően, amely az egykori kacskaringós utcákat is megidézi, az egykori külső homlokzatot immár belülről lehet látni, de az erre járók így is tudnak kapcsolódni azzal az épülettel, ami egykor volt. A műkőpanelek mellett sok minden mást is újra hasznosítottak, például a régi tetőszerkezetet is fel tudták használni.
A zene és a színház otthonának épült Hangvilla reggel nyolctól este tízig tart nyitva, kávézóval, étteremmel. Az átalakítási modellt azóta egy második intézmény is követte. Egy nagy őspark kellős közepén üresen álló egykori gyerekkórházból – szintén Bélafi Lászlónak, Anthony Gallnak és a Hangvilla csapatának köszönhetően – született egy újabb közösségépítő kulturális beruházás, az ActiCity.
