Szöveg: Regéczy-Béres Melinda
Fotó: Földházi Árpád
Van a Tokaji borvidék szívében, Tolcsván egy mesebeli hely: egy közel négyszáz éves kastély, amelyet egykor a neves Szirmay és Dessewffy család is birtokolt. A varázslatos épület sokáig Csipkerózsika-álmát aludta, a Helia-D tulajdonosa azonban újra élettel töltötte meg a tereit. Bent izgalmas történelmi kiállítás és szépészeti szolgáltatások, kint gyógynövénykert, illetve nyugalmat árasztó park várja a betérőket. Somogyi Krisztinával, a kastély vezetőjével is itt találkoztunk, hogy Tokaj-Hegyaljáról beszélgessünk.
Krisztinával a Tokaji borvidéket járva sokszor és sok helyen lehet találkozni. Sőt, ha belegondolunk, Krisztinával nem lehet nem találkozni errefelé… Ő és férje, Somogyi Gergely 2010 táján kerültek a borvidékre, de olyan szívből jövő szeretettel beszélnek a környékről, hogy senki sem gondolná, nem hegyaljai gyökerek kötik ide őket.
„Pedig egyikünk sem Hegyaljáról származik. Miskolcon születtünk, ott nőttünk fel, és ott ismerkedtünk össze. A Zemplénnel kapcsolatos első élményeim gyermekkoromból származnak. Gyakran nyaraltam Simán élő nagyszüleimnél, közel a Tokaji borvidékhez. A zempléni táj szépsége, a természet kincsei már kiskoromban elvarázsoltak” – meséli, honnan eredeztethető a rajongás. Később, már felnőtt fejjel, ahogy kalandoztak férjével a borvidéken, a tállyai Oroszlános borvendéglő polgári miliője, a hegyaljai hagyományok, a szárnyait bontogató Bor, mámor, Bénye fesztivál hangulata akkora hatással volt rájuk, hogy nem volt visszaút. Közös szenvedélyük lett a Tokaji borvidék. Gergely elindította az angol nyelvű Tokajtoday.com portált, hogy a határon túl is vigye a tokaji bor hírét. Aztán eljött az a pont, amikor el kellett dönteniük, hol folytatják az életüket. „Pontosan előttem van, hogy egyszer ott álltam a tokaji állomáson, a vonatra vártam, és felnéztem a Kopasz-hegyre. Akkor hirtelen az az érzés támadt bennem, hogy én itt szeretnék élni” – emlékszik vissza.
Akkoriban szerveződött újjá a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete Tarcalon, és mivel Krisztina a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerezte a diplomáját, adta magát, hogy ide adja be a jelentkezését. „Nagy szerencsém volt, mert az állásinterjún kiderült, hogy a kutatóintézet igazgatója, Bihari Zoltán korábban tanárom volt az egyetemen” – idézi fel. Krisztina alapos helytörténeti munkába fogott egykori oktatójával. Hírlevelükben, a Szőlő-levélben ők írtak először a monoki Szent Orbán-ereklyéről, annak borvidéki jelentőségéről, aminek nyomán újjáéledt a szent életű pápa kultusza a környéken.
ÚJRAINDÍTANI A MEGÁLLÓ IDŐT
Sok helybéli fiatal váltja meg egyirányú menetjegyét Budapest, Nyugat-Magyarország vagy Nyugat-Európa felé, Krisztina és férje viszont a borvidéken, Tarcalon kezdett új életet 2012-ben, végleg maga mögött hagyva Miskolcot. „Többen kérdezték tőlünk ekkoriban, nem félünk-e, hogy a városi lét után ingerszegény lesz ez a környezet. Hegyalján néha tényleg olyan, mintha megállna az idő. Mi sem voltunk biztosak benne, hogy minden szempontból jól döntöttünk, de annyira beleszerettünk Tokajba, hogy már nem volt más választásunk” – mondja mosolyogva.
Ám szerencsére ő azok közé tartozik, akik nem „elszenvedik” a vidéki életet, hanem tevékenyen alakítják is. „Fontos számomra a hagyomány, legyen szó népi kultúráról, borról, építészetről vagy vallásról. Úgy gondolom, nemcsak a múlt része, hanem a jelenben velünk élő, közösségformáló erő is, amelynek egyik megtestesítője számomra a néptánc” – vallja. Ennek szellemében hamar bekapcsolódott a helyi néptáncos életbe, sőt a hegyaljai közösség egyik motorjává vált.
A minőségi kistermelői élelmiszerek, a finom és egészséges ételek és borok iránti érdeklődése hajtotta, hogy több helybéli nővel karöltve piacszervezésbe fogjon. 2012-ben rendezték meg az első Tokaj-Hegyalja piacot, amely azóta is minden hónap második vasárnapján várja a látogatókat a Disznókő pincészetnél, a Sárga Borház körül. A piac az elmúlt tíz évben nemcsak a bevásárlás, hanem a találkozások színterévé is vált.
A kastélyban tartalmas kiállítás mutatja be a szépségápolás hazai történetét a gyógynövények hasznosításától kezdve a kozmetikai ipar jelenéig, amelyet Somogyi Krisztina vezetésével számtalan program – például szappan-, parfüm- és illóolaj-készítő foglalkozás – tesz még élőbbé
EGY KASTÉLY HÁZIASSZONYA
Krisztina életében ezután is mozgalmas évek következtek. „Bár nagyon élveztem a kutatóintézetben kapott feladataimat, eljött az a pont, amikor úgy éreztem, szűk nekem ott a falak között” – felel, amikor arról kérdezem, miért váltott egy idő után munkahelyet, és kezdett a Patricius borászatnál dolgozni. Ott a mesés környezetben, a borokkal és a vendégekkel való foglalkozásban is megtalálta a helyét, 2015-ben aztán egy újabb lehetőség kínálkozott. Ekkor kezdődött meg a tolcsvai Helia-D Herba-kastély felújítása, és őt bízták meg a nagy múltú épület vezetésével. Így csöppent bele egy negyvenéves magyar kozmetikai márka és egy négyszáz éves kastély történetébe. „Ebben a munkakörben kéz a kézben jár a hagyomány és a szépség, amelyek meghatározó értékek az életemben. A tolcsvai kastélyban és a kastélyért dolgozva talán én is hozzátehetek valamit az értékekhez, amiket a Jóisten rám bízott” – fogalmaz az épület háziasszonya.
A felmerülő nehézségeken is sokszor az lendíti túl, hogy örömmel tölti el a környezet, amelyben élhet és dolgozhat. A vendégek pozitív visszajelzései mellett a férje támogatása ad neki újra és újra erőt. Az ő esetükben a mondás fordítottja is igaz: a sikeres nő mögött áll egy férfi, aki igazi támasz, és osztozik azokban az értékekben, melyek neki fontosak, legyen szó akár a kastélyról, akár a piacról. Mint mondja: Fortuna Judit piacszervező társa mellett Gergelynek is fontos szerepe van abban, hogy hónapról hónapra életben tartják az eseményt. Nélküle talán már rég feladta volna.
ELMENNI ÉS VISSZATÉRNI
A házaspár most Erdőbényén építkezik, egy régi házat ment meg, ami szintén nem kis feladat. Néha megfordul a feleség fejében, hogy az ország más részén, ahol élénkebb a turizmus, és több siker koronázza a küzdelmeket, talán könnyebben boldogulnának, de ilyenkor is Gergely billenti helyre: most már ez az otthonuk.
Érdekes, hogy Tokaj-Hegyalja történetében mindig fontos szerep jutott azoknak, akik kívülről jöttek ide: a tatárjárás után az olasz és a vallon telepeseknek, később a sváboknak, a felvidéki városok polgárainak, a rendszerváltozás után a külföldi és a magyar befektetőknek, ma pedig mindazoknak, akik Krisztináékhoz hasonlóan nem itt születtek, de úgy érzik, itt szeretnének élni és boldogulni, ezért a tájért akarnak dolgozni.
„Szerintem szükség van rá, hogy a borvidéki fiatalok menjenek el világot látni, mert akkor más megvilágításból tudnak ránézni szűkebb hazájukra, jobban megértik és megbecsülik a helyi értékeket. Ehhez néha távolság kell, mert aki itt született, annak minden természetes. Nincs meg feltétlenül benne a rácsodálkozás, hogy micsoda kincs ez a hely” – gondolkodik el a kastély vezetője, mikor arra terelődik a szó, hogy a sok fiatal távozása nagy kihívást jelent a borvidék jelenére és jövőjére nézve. Persze arra lenne szükség, hogy a tapasztalatszerzés után a tettre kész generációk lássanak lehetőséget a visszatérésre. A probléma sokrétű, de Krisztina ismer örömteli, jó példákat a környezetében. „Alapvetően optimista vagyok, bízom benne, hogy egyre többen haza szeretnének majd térni, mert fontosak a gyökereik és hogy hol alapítanak családot.”
Beszélgetésünk közben a sorok közt kibomlanak az itteni élet adta nehézségek is. Mégis, Krisztina minden szavából árad a hely iránti szeretet és elköteleződés, valamint a remény, hogy végül mégis győz a szép, a hagyományokat meg lehet őrizni, a szorgalom pedig legyűri a tehetetlenséget.
Cseppke, a csikó története nemcsak a Przsevalszkij-lovakat, de a puszta élővilágát is bemutatja a cselőpóktól egészen a rétisasig. Török Zoltán kamaszkorában fedezte fel a Hortobágyot, és nem tud betelni vele. Pedig a világ megannyi vidékéről készített már sokszorosan díjazott természetfilmeket.
Az Őrségi Nemzeti Parkban az európai bölénycsorda mellett vadlóménest alapítanak, hogy vizsgálhassák, milyen is lehetett az Őrség abban az időben, amikor még a nagy növényevők tevékenysége alakította a táj képét.
A Hortobágy szívében működő madárkórházba az egész országból érkeznek a sebesült és beteg madarak. Többségük gyógyultan tér vissza a természetbe, a tartósan sérültek pedig a Hortobágyi Madárpark lakói maradnak. Mi is meglátogattuk a különleges intézményt.
Ne higgyük, hogy télen nem tartogat meglepetést és szépséget az Őrség. Hangolódjunk rá a tájra, szabaduljunk ki a napi teendők mókuskerekéből, és induljunk el valamelyik őrségi tanösvényen, egy nap akár több úton is. Olyan tanösvényeket ajánlunk, amiket télen is élmény felfedezni.
A Magyar Krónika Zebegénybe látogatott, Zebegény pedig a Magyar Krónikába. Egy-egy ilyen alkalom – a kandalló tüzéhez hasonlóan – rávilágít arra, hogy mennyire hiányoznak az életünkből ezek az alkalmak, amikor néhány órára offline állapotba kerülhetünk.
Az őszi túrának mindig egyedülálló hangulata van, a fények és árnyékok játéka, a színpompás elegyes erdők, a táj illatai különleges atmoszférát teremtenek. Pláne páratlan élmény ebben az évszakban kirándulni olyan környezetben, mint az ezerarcú Börzsöny, azon belül is Zebegény és környéke.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
