A bevált recepten ne változtass! – ezt a receptet követi Herendi Gábor is. A rendező, akinek a nevéhez fűződik a Valami Amerika-trilógia, a Kincsem és a közelmúlt meglepetéssikere, a Futni mentem – leginkább a komédia területén mozog otthonosan, bár a Szabó Győző önéletrajzi írásán alapuló Toxikoma azért kilóg a biztonságos sormintából.
Akárhogy is, Herendi Gábor nagyon jól ért hozzá, hogy egy ebben a hazánkban különösen közkedvelt műfajban alaposan megragadja és másfél-két órán keresztül fogva tartsa a közönség figyelmét. És ha már tuti receptúrák, a cseh adaptáció Futni mentem után most ugyancsak egy cseh forgatókönyvet gondolt hazai viszonyok közé átültetni, a magyar szkriptért felelős Divinyi Rékával közösen. Azaz bármilyen viszonyok közé, mert ezt éppen azért tehette meg ezt ennyire szórakoztató módon, mert a sztori a világ bármely módján ugyanolyan kiszámíthatóan működik. Hogy a Szenvedélyes nők valóban képes kellemesen elszórakoztatni az embert, az ugyanis nem kérdés. Az már inkább, mennyire maradandóan teszi ezt, bár talán dőreség is számonkérni ilyesmit egy vállaltan a közönség minden rétegéhez szóló mozin.
Aminek a története ennek megfelelően nem egy ördöglakat: adott három nő – anya, lánya, unokája –, akik mind ugyanazt akarják: végre igazán vagy előbbi esetében továbbra is jól érezni magukat a bőrükben. Ehhez természetszerűleg szükség van férfiakra vagy ha úgy tetszik, szerelemre is, de hát mit tehet az ember, ha az egyik már sok évtizede lelépett, a másik egy kapuzárásos kabrión éppen most menekül egy fiatal, szőke műkörmös ölelő karjai közé, a harmadik meg kedves ugyan, de nagy lelkesedésében rögtön összeköltözést meg még ki tudja, milyen rémisztő dolgokat emleget. Akad továbbá egy kis párterápia, egy szebb napokat látott, de a maga módján bölcs rocksztár, félreértések vígjátéka a szexéhes nagymama vidéki házában és a játékidő felére tökéletesen összekuszálódó érzelmi, sőt fizikai viszonyok.
Összességében kellemes külsejű emberek kellemes életkörülmények között, nagyobb kockázatok nélkül keresik a mindenhol jelen lévő, de főképp a saját belső egyensúlyunktól függő boldogságot. Ezen a mostani borongós időkben akár jókat is lehet nevetni, a film viszont akkor élénkül fel igazán, amikor a nagyjából kiszámítható, igaz, többségében jól időzített generálpoénok közé sikerül becsempészni egy kis fanyarságot, drámaiságot is – utóbbi főleg a szép ívben végigvitt anya-lánya kapcsolatok útvesztőire vonatkozik. Vagy hangsúlyosan arra az elgondolkodtató problémafelvetésre, hogy ha egy kora ötvenes férfinak jár önmaga kiteljesítése, miért ne járhatna ugyanez, megspékelve némi önfelszabadítással, egy hasonló korú, a gyerekét becsülettel felnevelő, a háztartást és a munkáját tisztességgel ellátó nőre – már ha ilyesmire vágyik persze.
Hogy a Szenvedélyes nők nem csúszik el a fenti rengeteg klisén és nem megy át sem egy cuki kis Hallmark-produkcióba, sem – bár erre nagyobb az esély – idegesítő vicc- és helyzetkomikum-cunamiba, Herendi Gábor másik kiváló tulajdonágának köszönhető: nem csak a közönségízlést képes biztos kézzel kiszolgálni, színészeket is remekül választ. Már a tavalyi Futni mentem-et sem érhette panasz e téren, de a mostani Básti Juli – Balsai Móni párossal szintén nem nagyon lehet ma magyar mozgóképen mellélőni; utóbbinak kiváltképp és bármilyen szerepben elképesztően jól áll a kamera. Külön öröm, hogy a két fiatal, az amúgy vígszínházi tag Varga-Járó Sára és a Katonában sűrűn látható Lengyel Benjámin is lazán tudnak velük menni, és az is, hogy a rendező nem fél új arcokat kiemelt helyzetbe hozni a vásznon. A tanulság pedig egyszerű, és mivel mindenki erre vágyik, a szívhez is ér: hagyni kell a másikat úgy szeretni, élni, ahogyan az neki jó, és nem érezni bűntudatot amiatt, ha legbelül a magunk számára is ezt kívánnánk a szűkebb-tágabb környezetünktől.
Szenvedélyes nők – magyar romantikus vígjáték, 2025. Rendezte Herendi Gábor. November 27-étől a Vertigo Média forgalmazásában országszerte a mozikban.
Fotók: port.hu
