Nemrég azt mondtad egy interjúban, hogy bármit le tudsz rajzolni, kivéve egy biciklit vagy egy autót. Ezt viccnek szántad vagy tényleg így van? 

Ezt teljesen komolyan mondtam, sosem foglalkoztatott, hogy egy kerékpárnál miként futnak a merevítések, hogyan épülnek fel, mindig a természeti formák, az emberek és az állatok érdekeltek az alkotás során. A párhuzamos vonalak rajzolása nem az erősségem, így például épületeket vagy egyéb szögletes objektumokat sem szeretek papírra vetni; lehet, onnan is fakad ez az ellenérzés, hogy általános iskolában mindig a kockák rajzolását erőltették. 

Az új filmed, a Kojot négy lelke az indián eredettörténetet meséli el. Hogyan találkoztál ezzel a kultúrával? 

Már gyerekkoromban is megfogott a világuk diafilmeken keresztül, aztán természetesen Cseh Tamás jelentette a gyújtópontot. Kölyökkorom óta szeretek a természetben lenni, sokat bújócskáztunk, fogócskáztunk vagy éppen bunkert építettünk és ez a szenvedélyem nem múlt el, imádok kint lenni a szabadban, az erdőben sétálni, ezért rögtön beleszerettem a néhai énekes által szervezett indiántáborokba. 

Manapság mit jelentenek neked ezek az események? 

A kiszabadulást a digitális világból. Amúgy is nagyon bizonytalanul bánok a modern technológiával, egyre kevésbé vagyok képes tartani a lépést a fejlődéssel, és ezért jó érzés a természet egyszerűségében lenni. Azaz, ha hideg van, tüzet raksz, ha esik az eső, bebújsz a sátorba, mindig olyan magától értetődő. A civilizáció, amelyet magunk köré építettünk, számomra feleslegesen túl van bonyolítva, így időről időre elvágyódom belőle, és érzem, ahogyan a természetben rögtön megnyugszom, hogy nincs minden veszve, legalább van hová visszamenekülni. 

Rendkívül élvezem, hogy ott nincs nálunk sem óra, sem mobiltelefon, lényegében megszűnik az idő, azt sem tudjuk sokszor, milyen nap van éppen. És ezáltal folyamatosan a jelenben élünk, amit a nagyvárosi állandó rohanásban lehetetlen megélni. 

Számomra rendkívül frusztráló lenne így kiszakadni a külvilágból. Nem csak a mobilfüggőségem miatt, hanem mert zavarna, hogy nem tudom, mi lehet a szeretteimmel. 

Három nap alatt szinte teljesen át lehet állni erre, aztán ráébredsz, hogy így spontán és szabad lehetsz, és nincs szükséged a kütyükre. A táborok után inkább az szokott frusztrálni, hogy vissza kell állni a megszokott kerékvágásba, és el kell olvasni a felgyülemlett e-maileket. Ami pedig a szeretteimet illeti: a lányom rendszeresen eljön velem, a fiam is csatlakozott tavaly, de sajnos őt nem szippantotta be ez a világ. Van egyébként egy fa egy hegytetőn, ahol van térerő, és akkor fel tudod hívni a szeretteidet egy szóra, hogy minden oké, aztán leteszed. Ha pedig valami gond lenne otthon, akkor el tudnak érni úgy, hogy a közeli faluban felhívnak valakit, ő felcaplat a hegyre, és értesít.

Talán fura kérdés lesz, de a sok évtized táborozás alatt összegyűlt annyi tapasztalatod, hogy ha egy tipikus, filmekben látható posztapokaliptikus világba kerülnénk, ahol megszűnt lényegében a technológia, akkor képes lennél túlélni a természetben? 

Az átlagos emberekkel szemben biztos hatalmas előnnyel indulnék, hiszen képes vagyok vadászni, jól bánok az íjjal, tudom, hogy kell megnyúzni egy állatot. Szerintem elboldogulnék. 

És az indián kultúra szerinted miért ilyen népszerű Magyarországon, amikor földrajzilag aligha eshetne távolabbra tőlünk? 

Ezzel kapcsolatban több elképzelésem is van. Egyrészt talán van bennünk együttérzés velük kapcsolatban azáltal, hogy a történelmünk során mi is rengetegszer éltünk megszállás alatt, elég csak a törökökre, a Habsburgokra vagy az oroszokra gondolni. Azaz a nemzeti karakterisztikánkba beépült, hogy mindig lázadni kell egy erősebb elnyomó féllel szemben; és hát az indiánoknak is hasonlóképpen alakult a sorsuk. Másrészt az életmódjuk is hasonló volt, mint a miénk a honfoglalás idején, amikor jurtában laktunk, lovagoltunk és nyilaztunk. 

Érződik a filmen, hogy az évtizedek során hatalmas tudásanyagot halmoztál fel a kultúrájukról. Milyen forrásokból tájékozódtál? 

Több mint harminc éve járok az említett táborokba, ott rengeteg minden ragadt rám. Megtanultuk a népdalaikat, elkészíteni a ruháikat, és természetesen rengeteg könyvet vagy éppen szakirodalmat olvastam, és vonzódtam a szemléletmódjukhoz is, így régóta tudom, hogy szeretnék róluk filmet készíteni, csak meg kellett hozzá találni a megfelelő sztorit.

Az eredettörténet, amit elmesél a film, százszázalékosan követi a mítoszukat, vagy a dramaturgiai szempontból azért kellett rajta alakítani? 

Természetesen itt-ott muszáj volt változásokat eszközölni. A forgatókönyv eredetét egy varjú mese jelentette, alapvetően hűségesen követtük, de bizonyos részeket ki kellett hagynunk, mert egyrészt nagyon repetitív lett volna, másrészt a mítosz mindenre megpróbál magyarázattal szolgálni, ami a vásznon könnyen unalmassá válhat. És illesztettünk be elemeket egyéb indián mesékből is, tehát egyfajta mozaikot alkottunk, amelynek minden darabja autentikus forrásból származik. Illetve természetesen a fehér ember sem szerepel az eredeti műben, hiszen amikor íródott, még nem tudhattak a létezésükről, így a legendáikban sem szerepelnek. 

Jankovics Marcell imádta volna a magyar Oscar-nevezettet | Magyar Krónika

Igazi spirituális utazásra hív a Kojot négy lelke: Gauder Áron rendező közel húsz év után készített egész estés filmet, és jól érzékelhetően már régen nem az az ember, aki annak idején a pályáját borzalmasabban talán nem is kezdhette volna. Az animációs produkció a Filmio kínálatában látható.

A film nézése közben érezni véltem Jankovics Marcell hatását, különösen Az ember tragédiáját, hiszen lényegében az is egy teremtéstörténetet mesél el… 

Tanított engem az egyetemen, és mindig is szerettem a filmjeit, a Fehérlófia a kedvencem az életművéből, nagyon tetszik, ahogyan a régi mesét izgalmasan stilizálva és aktualizálva adja át, én is hasonló megközelítésre törekedtem.  

És az egyéni vizualitásod kialakulásának tekintetében kik gyakorolták rád a legnagyobb hatást?

Ezt már nem tudnám szétszálazni, amikor lerajzolok valamit, az mindig ösztönösen belőlem jön, de biztos tetten érhető a tudattalanomban számtalan korábbi hatás. Mindig szerettem például a barlangrajzokat, szerintem ez megjelenik abban, ahogyan ábrázolom az állatokat például. Közel állnak hozzám az ír mondavilágot feldolgozó animációs filmek is, mint például A tenger dala, a Farkasok népe vagy Kells titka, tetszik ezeknek az alkotásoknak a kifejezetten karcos stílusa. És természetesen hatott rám a táborokban látott autentikus indián természetábrázolás is, illetve alaposan utánanéztem az amerikai tájnak, hogy minél hitelesebben adjam át. Emellett évekig tanultam művészettörténetet is, szóval millió helyről inspirálódtam. 

Már kis korod óta rajzfilmeket szerettél volna készíteni. Mik jelentették az első élményeket? 

A szüleim építészek voltak, hat- és kilencéves korom között Algériában laktunk, ott is jártam iskolába, és mivel az ország régen francia gyarmat volt, rengeteg francia képregényt lehetett kapni, ezek hatást gyakoroltak rám. És akkoriban, mivel Magyarországon nem lehetett hasonlót látni a tévében, különleges élményt jelentett például a japán Transformers animációs sorozat, így emlékszem, hogy az egyik epizód nézése közben elhatároztam, rajzfilmkészítő szeretnék lenni. 

Ha már szóba kerültek a képregények egy pillanatra: a Marvel univerzuma beszippantott valaha? 

Nem, az engem teljesen hidegen hagyott mindig is. Sőt, Thor kifejezetten bosszant például, amiért egy skandináv istenről szóló mitológiát – a nagyon érdekes eredettörténetével együtt – a lehető legüresebben, legérdektelenebbül és leghamisabban tálalják.

Egyébiránt követed a kortárs animációs filmeket?

Járok néhány filmfesztiválra, így nagyjából képben vagyok, illetve a gyermekeim miatt a mainstream hollywoodi produkciókat is kénytelen vagyok megnézni a mozikban. És néha érnek kellemes meglepetések, különösen akkor, ha pozitív üzeneteket adnak át, mint például az Agymanók, hiszen megtanítja a kiskorúaknak, miként működnek az érzelmeik, vagy a Pirula panda, amely a nővé érésről szól. Viszont alapvetően azt érzem, hogy egy mérnöki gondolkodású csapat pontosan megtervezi ezeket a méregdrága produkciókat azon szempontok mentén, mi az, ami éppen népszerű és jól el lehet adni. Egyébként mivel nekem ez a műfaj alapvetően a munkaterületem, kikapcsolódásul inkább hagyományos játékfilmeket nézek. 

Az első rendezésed, a Nyócker! annak idején egy teljesen más hangulatú és szellemiségű film volt. Olyan érzésem van, mintha azóta spirituálisan újjászülettél volna. Te is így gondolod?  

Részben igen, de hozzá kell tennem, a Nyócker! alapötlete Novák Erik producertől származik, tehát inkább az ő látásmódját képviselte. Ha megnézed a későbbi alkotásait, általában hasonló közegben játszódnak, visszatérő elemet jelentenek a drogok, a stricik, a prostituáltak, a maffiózók, én inkább a látvány megalkotásán munkálkodtam. 

Ha most megcsörrenne a telefonod, és Novák Erik azt kérdezné a vonal másik felén, hogy benne lennél-e egy második rész elkészítésében, igent mondanál? 

Pár éve fel is hívott ezzel az ötlettel, meg is írta a forgatókönyvet, ami szerintem nagyon jó és őrült lett, tele aktuális és pozitív üzenetekkel. Például a szereplők visszarepültek volna benne az időben, és kibékítik Koppányt és István királyt. Tényleg zseniális szkript. Pályázatokon is indultunk vele, de végül nem kaptunk rá támogatást. Szóval, igen, én nyitott lennék rá, nagyon tetszik, ahogy rendkívül nyersen és direkten reagál Erik a filmjeiben a körülöttünk lévő valóságra. 

Számos országban bemutatták a Kojot négy lelkét, mi volt a legérdekesebb és a legkülönlegesebb visszajelzés, amit kaptál? 

A legjobban az esett, amikor a Ford Pack nevű indiánrezervátumból felkeresett egy tanítónő, aki a gyerekeknek szerette volna megtanítani a saját történelmüket, de nem igazán voltak nyitottak rá, és amikor látta a Kojot előzetesét a Youtube-on, akkor megkérte, juttassuk el neki a filmet, hátha így fogékonyabbá válnak a diákjai. És később küldött is egy fotót, ahogy a kölykök ülnek a vetítés alatt, ezen nagyon meghatódtam.

A legfurcsább visszajelzés pedig az volt, amikor Portugáliában felhánytorgatta egy néző, miért nincs transznemű szereplő a filmben. Mondtam, hogy kérdezzék meg az indiánokat, miért maradtak ki az eredettörténetükből. 

Illetve egy indián is leteremtett egyszer, hogy miért foglalkozom a kultúrájukkal, hiszen ő sem forgatna filmet a magyarokról. Amerikában egyébként augusztusban mutatják be a filmet a mozikban, izgatott vagyok, és valószínűleg a premier után még számíthatok néhány hasonló visszajelzésre. 

A fizikumod alapján simán letagadhatnál két évtizedet is a korodból. Hogyan tartod magad ilyen jó formában? 

Sok sört iszom. De a viccet félretéve, hatalmas mázlim van a genetikában, a két testvérem is jó karban tartja magát, rendszeresen járok futni, sokat edzek, amikor a táborra készülök, hiszen huszon-harmincéves fiúkkal kell lépést tartanom. Ciki lenne a harci játékok alkalmával, ha lihegve arra kérnék mindenkit, álljunk meg kicsit, hadd fújjam ki magam.

Kiemelt kép: Gauder Áron a veszprémi MOZ.GO filmfesztiválon (Forrás: MTI)