„Az igazi repülő sohasem hátrál!” – fejezetek a hármashatár-hegyi reptér dicső történetéből

1.

A birkák tavasszal érkeztek, lábon hajtották végig őket a budai utcákon, a szaguk napokig érezhető volt. Éjjel jöttek, bégetés és apró rézkolompok hangja hallatszott, és néha kutyák vakkantása. Úgy tűnt, órákig tart a vonulás, ez nyilván félálombeli érzékcsalódás volt, mert minden évben csak egyetlen nyáj jött.

A birkák késő őszig a hármashatár-hegyi vitorlázórepülő-tér gyepét tartották rendben, a hétvégi repülőüzemen kívül lassan, de fáradhatatlanul haladtak végig a pályán oda-vissza. Tökéletes munkát végeztek.

Évtizedekig megszokott látvány volt, hogy a Hármashatár-hegy sziluettje fölött bárányfelhők és karcsú vitorlázógépek lebegnek, a hegyoldalban birkák legelésznek, a felszállópályán repülők várakoznak, időnként ürgék füttyentenek, az enyhe szellő erős kakukkfűillatot hoz. Láthatjuk a fenntartható tájhasználat képének, de talán pontosabb arra gondolni, hogy a harmónia és a földi boldogság létező fogalmak.

2.

1922 májusában a Nemzeti Ujság arról tudósított, hogy az elmúlt évben 21 perc volt a rekord, amit Németországban, ahol az ötlet megszületett, motor nélküli repüléssel elértek. A lap beszámol az antant aggodalmáról, mely szerint „ha a német repülők motor nélkül is fognak repülni tudni – s még hozzá teljesen zajtalanul – ez a jövő háborujában ujabb veszedelmet jelenthet”.

Megtudjuk azt is, hogy az eszme már Magyarországon is terjed, sőt 1921 őszén megalakult a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület, amely a vitorlázórepülés tökéletesítését tűzte ki céljául, és mintegy százharminc tagot számlál, valamennyien egyetemi hallgatók. Két gépük terve már meg is született: egy iskolagépé, amelyet Lampich Árpád, és egy sportgépé, amelyet Rotter Lajos készített.

„A főváros a Hármashatárhegyen ígért helyet az egyesületnek a vitorlázó repülés céljaira, ahol az első kisérletek már augusztus folyamán megkezdődnek” – írta még a lap; a szántóföldnek használt területet a fekvése és az uralkodó légáramlatok tették a vitorlázórepülés különösen alkalmas helyszínévé.

3.

1934. október 7-én a Hármashatár-hegy vasárnapi kirándulóinak izgalmas látványban lehetett részük: a kiváló pilóta, Rotter Lajos, akinek a nevéhez rekordok sora kötődik, a hegy északi lejtőjén saját tervezésű gépével 24 óra 14 percet vitorlázott. Még az éjjel érkező, havas esőt hozó vihar sem késztette leszállásra; eredményével a világon második leghosszabb, megszakítás nélküli repülési időtartamot érte el.

Ha a hármashatár-hegyi repülőtér történetét kutatjuk, két név minduntalan szembejön: Rubik Ernő és Rotter Lajos. Rubik Ernő talán a legismertebb magyar repülőgép-tervező mérnök. Pályafutása során huszonöt vitorlázógépet tervezett; a fotón a Vöcsök látható, az első olyan gépe, amelyet sorozatban kezdtek gyártani 1938-ban.

A Vöcsök berepülését Rotter Lajos végezte a hármashatár-hegyi északkeleti lejtőn, és mivel a használatban lévő repülőknél sokkal jobbnak bizonyult, javasolta, hogy a külföldi típusokat ezentúl vele helyettesítsék. A gép híre gyorsan elterjedt, a repülőegyesületek országszerte mind Vöcsököt akartak vásárolni. Az Afrika-kutató Almásy László is rendelt belőle, a neki készült példányt a szaharai körülményekhez igazították.

4.

A reptér fénykorában a hangárokban száz vitorlázórepülő is várakozott arra, hogy a starthelyről gumikötél segítségével a levegőbe emelkedjen. Mivel a Hármashatár-hegy kiváló adottságú vitorlázóterepnek számított, a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap olyan tervei is ismeretesek 1944-ből, amelyekben kétszáz fős pilótaszállás, újabb hangárok, „európai színvonalra törő” fejlesztések szerepelnek.

De még mindezek előtt, 1940 márciusában avatták fel a ma már turistaházként működő épületet, a pilóták szálláshelyét. Az avatóbeszédet vitéz nagybányai Horthy István, a Magyar Aero Szövetség elnöke mondta. Nagyszabású esemény lehetett, részt vett rajta több miniszter és államtitkár, a főpolgármester, a légierő ezredese, a társadalmi és sportélet előkelőségei. „Repülőbajtársak! Hozzátok azzal a kéréssel fordulok, becsüljétek meg ezt az otthont – mondta Horthy a Pesti Hirlap tudósítása szerint beszédében.

Ez az otthon a nemzet áldozatkészségéből épült azzal a rendeltetéssel, hogy ezzel is előbbre vigyük mindnyájunk szent ügyét: a magyar repülést.

Horthy István egyébként a feleségét is rákapatta a repülésre, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona a hármashatár-hegyi reptéren tanult meg vitorlázni; emlékirataiban arról ír, hogy a leckék minden pillanatát élvezte, végül C vizsgás pilóta lett.

5.

„Mi maga, ellentengernagy?” – kérdezi Tóth Panna műegyetemi tanársegéd a vizsgázni érkező Kerekes Andrást a 2 × 2 néha 5 című, 1954-es filmoperett nyitójelenetében. „Nem, repülő, aranykoszorús repülő” – feleli az egyenruhában feszítő mérnökhallgató, aki inkább csak repülni szeret, így annak rendje-módja szerint meg is bukik matematikából.

Horthy Miklóst a lekicsinylés hangján emlegetik, de ha már előbb a repülő főhadnagy Horthy és felesége alakját idéztük fel, láthatjuk, az új érában sincs új a nap alatt: a nem túl komolyan gondolt feminista tanterjesztéssel nyakon öntött filmben ugyanis az egyetemi tanársegéd úgy lehet méltó párja a sportrepülő férfinak, ha maga is megtanul vitorlázógépet vezetni. 

Bár a filmben nem nevezik szent ügynek a magyar repülést, egy ifjú elcsukló hangján elhangzik, hogy:

…az igazi repülő, az igazi ember az nem ismer akadályt, az sohasem hátrál.

A film sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy a korban a repülést és a repülő embert körüllengő ethosz nem puszta propaganda volt. A katartikus zárórészben, amelyet csakúgy, mint a többi légi jelenetet, a Hármashatár-hegyen vettek fel, mindenki szerelmes és mindenki repülni akar. Noha filmjelenetet látunk, az eufória valóságosnak hat, nehéz nem arra gondolni, hogy a repülősök élete ott fent a hegyen egészen hasonló lehetett.

6.

A hármashatár-hegyi vitorlázórepülő-tér múltja dicső, ma pedig az is ünnep, ha az elvétve megtartott üzemnapokon néhány gépet a levegőbe emel az öreg csörlő. Persze meg is kell küzdeni ezért az emelkedésért, a reptér gyepén a kirándulók számbeli fölényben vannak. Sikeres lehet a start, ha a repülésirányító személyzet hosszas, udvarias kérleléssel végre minden sétálót meggyőzött arról, hogy hagyja el a felszállás nyomvonalát.

Milyen maga a repülés? Egy szóval jellemezhetem: fenséges! Az ember diadalának és törpeségének magasztos bizonyítója, amelyhez a szelek zúgása, a jégeső harsogása és a vitorlázó gép süvöltése szolgáltatja a mindig nagyobb és jobb eredményekre buzdító kísérőzenét!

– olvassuk Rotter Lajostól az 1935-ben megjelent Sportok könyvében, soraival minden bizonnyal az említett rekordbeállításának körülményeire is utal.

Amiről a felszállópályán keresztülsétálók talán egyáltalán nem is hallottak. Sem a későbbi, még hosszabb rekordokról, a Rubik-gépek soráról, a Malév-pilóták képzőhelyéről és még annyi másról. Talán a birkanyájról se, amely sosem zavarta meg az üzemnapot. A területen a repülési tevékenységet nemrégiben védett értékké nyilvánították, és az ígéretek szerint a lepusztult hangárok és kiszolgálóépületek valamelyikében repüléstörténeti tárlat nyílik. Soha jobb apropó nem volt még a megtartó múlthoz folyamodni.

Nyitókép: Fortepan / Mészáros Zoltán