A nyitott pince az élő pince
A pátyi pincehegy mindig is a falu közösségéről mesélt, és most sincs ez másként. Noha szőlő már alig van, valami talán ennél is értékesebb születik ma a föld alatti boltívek között.
Szöveg: Nagy Zsombor
Fotó: Földházi Árpád
A Bartók Béla út kiállítóterei közé számos vendéglátóhely izgalmas kirakata is beletartozik. Az egyik legkülönlegesebb hangulattal talán a Szatyor Bár és Galéria bír, ahova belépve rögtön szembetűnik a plafonról lógó versenyautó, illetve Ady Endre és Csinszka a Zsiguliban. Az egyedi enteriőr megálmodójának, Babos „Zsili” Bertalannak a festményeit és a kocsmai alkotásait is meghökkentő, sajátos látvány és kísérletezés jellemzi.
A Karinthyék idején nyíló szatyor falát gyékény Borította, utódjáét már az Ön extravagáns festményei. Hogyan találta meg a feladat?
A főnökség először egy céget bízott meg a látvány – tervek elkészítésével, ám nem volt vele elégedett, s úgy döntött, bevállalja a „prémiumromkocsmaéletérzést”, így jött a felkérés. Egy napot kaptam az új koncepció kitalálására, ami valójában egy hangulat megálmodását jelentette. Én ugyanis nem konkrét látványtervek alapján dolgozom, inkább a spontán munkában és a kommunikációban hiszek.
Egy ilyen rögtönzött folyamatban mi szolgál mégis támpontként?
A hely alapos megismerése után kialakul a fejemben egy kép vagy hangulat, amely aztán az alkotótársakkal való közös ötletelés nyomán finomodik. Én igazából karmester vagyok, aki összehangolja a gondolatokat.
Milyen ötletek mentén alakult ki a Szatyor hangulata?
A jól ismert Karinthy- és Kosztolányi-történet helyett magára a költészetre fókuszáltam, hiszen ők is költészetet teremtettek ezen a helyen. A bárban látható művek versképek, amelyek középkori és kortárs szimbólumrendszerekből állnak. Ezek az „idézetek” reményeim szerint egyszerre játékosak, örök érvényűek, inspiratívak és többértelműek. A két fő falra erősen teátrális alkotásokat akartam. A színpad mögött látható életfa egy francia illusztráció, amit adaptáltam, hogy ünnepélyes és monumentális érzést keltsen a nézőkben akkor is, ha csak egy ember áll a világot jelentő deszkákon. A másik falon Ady Endre látható – noha valószínűleg sosem járt a bárban –, számomra ugyanis ő jelképezi a költészetet. Ezt a falat műtárggyá is nyilvánították, így ha a Szatyor helyén mondjuk könyvesbolt lesz egyszer, akkor is ott kell maradnia.
Tíz évvel ezelőtt, mikor a megbízást kapta, nagyon más volt a környék?
Igen, csodálatos, mennyit fejlődött a terület. Tíz-tizenöt éve két zugsörözőt lehetett találni az utcában, most pedig bármelyik helyre szívesen beülnék. Úgy gondolom, a Tabán elbontása óta hatalmas szüksége volt Budának egy ilyen negyedre.
A galéria falai évek alatt nyerték el mai, még mindig nem végleges kinézetüket, Babos „Zsili” Bertalan máig alakítja őket. Aki alaposabban is meg szeretne ismerkedni a művész alkotásaival, az semmiképp se hagyja ki a Szatyor emeletét, ahol a festő állandó kiállítása látható
A pátyi pincehegy mindig is a falu közösségéről mesélt, és most sincs ez másként. Noha szőlő már alig van, valami talán ennél is értékesebb születik ma a föld alatti boltívek között.
Van egy város, ahol mást jelent a futball. Találkozási hely, a mindennapok része. Ünnep. A dunaszerdahelyi DAC-lelátón a Kárpát-medence egyik legkülönlegesebb közössége gyűlik össze kéthetente. Minderről Németh Sándor fotós és Nagy Krisztián kommunikációs vezető mesélt nekünk a stadionban, és megkérdeztük a csapatról filmet forgató Tősér Ádám filmrendezőt is.
Tárkány-Kovács Bálint zenész és felesége, Tárkány-Kovácsné Albicz Ágnes építészmérnök néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, élettérré alakítják vágyott harmadik helyüket. Miközben folyamatosan tanulják a közel kétszáz éves vigántpetendi házuk tereit, írják tovább a történetét is. Minél tovább beszélgetünk velük, annál biztosabbak vagyunk benne: nem csupán maguknak.
Egy hely, amely az otthonból kilépve is otthonos, ahol érkezéstől távozásig beszélgetésből beszélgetésbe csöppen az ember. Nem csak vasárnaponként. Zámbó András és Zámbóné Ivanics Hajnalka lelkész házaspár több mint huszonöt éve végzi gyógyító szolgálatát a Káposztásmegyeri Református Egyházközségben. Titkuk nincs, csak egy időtálló recept: teret adnak Isten lelkének.
A pátyi pincehegy mindig is a falu közösségéről mesélt, és most sincs ez másként. Noha szőlő már alig van, valami talán ennél is értékesebb születik ma a föld alatti boltívek között.
Van egy város, ahol mást jelent a futball. Találkozási hely, a mindennapok része. Ünnep. A dunaszerdahelyi DAC-lelátón a Kárpát-medence egyik legkülönlegesebb közössége gyűlik össze kéthetente. Minderről Németh Sándor fotós és Nagy Krisztián kommunikációs vezető mesélt nekünk a stadionban, és megkérdeztük a csapatról filmet forgató Tősér Ádám filmrendezőt is.
Tárkány-Kovács Bálint zenész és felesége, Tárkány-Kovácsné Albicz Ágnes építészmérnök néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, élettérré alakítják vágyott harmadik helyüket. Miközben folyamatosan tanulják a közel kétszáz éves vigántpetendi házuk tereit, írják tovább a történetét is. Minél tovább beszélgetünk velük, annál biztosabbak vagyunk benne: nem csupán maguknak.
Egy hely, amely az otthonból kilépve is otthonos, ahol érkezéstől távozásig beszélgetésből beszélgetésbe csöppen az ember. Nem csak vasárnaponként. Zámbó András és Zámbóné Ivanics Hajnalka lelkész házaspár több mint huszonöt éve végzi gyógyító szolgálatát a Káposztásmegyeri Református Egyházközségben. Titkuk nincs, csak egy időtálló recept: teret adnak Isten lelkének.