Élt Komáromban egy jó kiállású férfi, bizonyos Domonkos János, aki 36 nagy hajójával szállított gabonát a Bánátból egészen Ausztriáig. Az ország több pontján voltak kikötői, raktárai, irodái, még a hadsereg is megbízta különféle szállításokkal.
Ez a görögkeleti vallású férfiember lett Jókai Aranyemberének, Tímár Mihálynak a modellje, akit az író gyerekként még ismerhetett is. A kis Jókai ugyanis – akit amúgy szülei Lajosnak szántak, de valamiért meggondolták magukat, és a Mór név mellett döntöttek – szeretett a kikötőkben nézelődni. Különösen a felvidéki erdőkből érkező hatalmas farönkök vontatása érdekelte, ezt akár órákig képes volt figyelni.
Akkor is találkozhatott Domonkos Jánossal, amikor a gazdag kereskedő a végrendeletét készíttette, azzal ugyanis Jókay Józsefet, az író apját bízta meg. A testamentum elkészítése nem lehetett pár perces munka, Domonkos ugyanis a város egyik legtehetősebb embere volt, és mindenét testvéreire hagyta. A korabeli források a jólét legfőbb bizonyítékául azt jegyezték fel, hogy 32 ezer palack tokajit őrzött a pincéjében.
Családot nem alapított, viszont időnként hetekre, akár hónapokra is eltűnt a városból. Emiatt kelt szárnyra a pletyka, hogy biztosan van neki valahol valakije, akinél ilyenkor időzik, és akit ennyire titkol.
Az, hogy egy ilyen méretű kereskedelmi forgalmat irányító vállalkozónak időnként el kell utaznia, úgy tűnik, nem volt elég magyarázat a komáromiaknak. Nyilván ezt a történetet hallotta gyerekként Jókai, és ebből szőtte az írói fantázia Noémi és a Senki szigetének idillikus történetét.
Folytatva az illúziórombolást: a Senki szigete is csak egy hallomás, de a regényből készített film forgatásakor nem tudták kinyomozni, hol lehet. Megtalálták viszont a Nagymaros közelében lévő, partközeli Sólyom-szigetet, ahol tényleg nem lakott senki. Csak a stáb, és ők is csak rövid ideig.
