Juliette Binoche megáll a lépcsőfordulóban, bocsánatkérően rám néz, a karomra támaszkodik, leveszi nagyon magas sarkú cipőjét, és mezítláb jön tovább a lépcsőn. Lillafüreden vagyunk, a Palotaszállóban. Nemsokára autóba ülünk, és a miskolci Művészetek Házába megyünk, ahol átveszi a CineFest Európa-díját.
Egész emberi-történelmi tudásunk olyan esetleges, mint Oma elbeszélései. Bizonyos elemei összeillenek, mások nem. A képzelet által kiszínezett múlt – sőt: a jelen – egy-egy darabja néha felbukkan és fellobban, mint a láng, aztán elenyészik. Emlékek. Illatok. Kertek. Tárgyak. Könyvek. Lábnyomok. Töredékek Tihanyból.
