„Angyalok szolgálnak nekünk” – a St. Andrea Szőlőbirtokon jártunk

Egri család, otthon kismértékű bortermelés folyt, a lehetőség adva volt. Idősebb Lőrincz György azonban csak azért iratkozott be a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre, hogy a fővárosban járhasson vízilabdaedzésre. Mi történt ott önnel?

Idősebb Lőrincz György: Az élmény. Az egész egyetemi lét élmény volt számomra. Már az is, hogy felvettek, de különösen, hogy helytálltam. Reggelente edzettem, aztán beültem az iskolapadba, tanultam, újra elmentem edzésre, onnan haza, és megint tanultam. Hétvégén mérkőzések voltak. Így teltek az évek, én meg közben felnőttem. Fontossá vált, hogy ösztöndíjakat kapjak, hogy eltartsam magam, kollégiumban éljek, felelősséget vállaljak.

Bizonyítani szeretett volna?

Id. L. Gy.: Is, de inkább viszonozni a szüleim áldozatát. Anyukám adminisztrátorként dolgozott, édesapám estin végezte el a technikumot, szerették volna, ha továbbtanulok, komolyan veszem a lehetőségeimet. Maradhattam volna Egerben is, ott is volt főiskola, ott is volt vízilabdacsapat, de meg akartam mutatni, hogy menni fog ez a fővárosban is. Hogy mindezt a tanáraim is értékelték, az oktatásban is sokat kaptam, az élmény másik része. Sosem voltam kitűnő tanuló, ráadásul mindig szorongtam a számonkéréstől, a szervetlen kémiával pedig folyton riogattak az egyetemen. Egyszer egy százhúsz fős előadáson azt hallom: „Lőrincz György, álljon fel!” Megrendültem, aztán kiderült, hogy az egyetlen ötös dolgozat volt az enyém. Örömmel tanultam, a borkultúra, a szőlőtermelés rajongója lettem. Úgy mentem egyetemre, hogy fogalmam sem volt, mi vár rám, és mire elvégeztem, rátaláltam az utamra.

Id. Lőrincz György 1967-ben született Egerben. Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. A vízilabda szerelmese, 1985 és 1992 között az OB I.-ben játszott. 1991-ben diplomázott, 1998-ban doktorált a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. A borkészítés iránti rajongása végül egyértelművé tette útját. A feleségéről elnevezett St. Andrea Szőlőbirtok 2002-es alapítása előtt az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben dolgozott, majd az Egervin technológiai vezetőjeként. Megkapta többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét 2007-ben, tisztikeresztjét pedig 2013-ban. 2011 és 2014 között a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola hallgatója volt.

Rátalálás és választás között azonban még eltelt néhány év. Mikor billent véglegesen a borászat javára a mérleg?

Id. L. Gy.: Ha jobban megnézzük az életünket, hajszálon függnek dolgok. Így van ez a sportban is: hajszálon függnek gólok, eredmények. Nekem az utóbbiak egyre kevésbé jöttek, nyilván nem véletlenül, így a nagy vágyak is egyre távolodtak. Ilyenkor jó esetben belátja az ember, hogy az ő talentuma ennyire elég. Ha már akkor erősebb lelki életet élek, azt mondtam volna, ez Isten akarata, és valami jobbat készít nekem. De inkább csalódott voltam. Mellette persze volt örömöm, a gyermekeim születésével pedig egyre nagyobb felelősségem is. Amikor a feleségem már három pici gyerekkel maradt otthon, tudtam, hogy esténként mellette van a helyem, nem az uszodában. Onnantól rájuk és a borászatra koncentráltam.

Ami az édesapának a vízilabda, a fiának a foci. Ifjabb Lőrincz György már a gimnáziumi években messzire került a családtól, egészen Debrecenig ment a labda miatt. Szintén egy hajszálon múlt a karrier?

Ifjabb Lőrincz György: Igen, tizennégy évesen kerültem el itthonról. Sokszor apró dolgokon múlt a folytatás, de ha én elkezdek valamit, akkor nagy eséllyel be is fejezem. Aztán amikor az NB I.-es továbblépés és az egyetem között kellett választanom, fejest ugrottam az ismeretlenbe. Úgy voltam vele, hogy ha a diploma után a Jóisten is úgy akarja, focista leszek, ha nem, ott van a borászat. Mindkettővel elégedett lettem volna egyébként, de ma már úgy látom, ennek tényleg így kellett történnie.

Miből gondolja?

Ifj. L. Gy.: A sport időszakos dolog, ráadásul a foci háttérvilágával sem tudtam volna azonosulni. A szőlő-bor ágazatban viszont nem egy nemzedékre alapítanak birtokot. Akkor tud kifinomodni minden, ha többen, összeadott tudásanyaggal és tapasztalattal visszük előre a megkezdett ügyet. Nekem talán már könnyebb volt ez a döntés, mint édesapának, hiszen ekkorra az egész család elindult a komolyabb, mélyebb lelkiség felé, fiatal felnőttként én is megkeresztelkedtem. A foci elengedésével több időm lett tanulni. Nemcsak az egyetemen, édesapámtól is, hiszen a szőlő folyamatos tanulás, nincs bevált recept a világ legjobb borához. Mi azért évről évre törekszünk, bízunk, okulunk és fejlődünk.

Ifj. Lőrincz György 1991-ben született Egerben. 2013-ban diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetemen szőlész-borász szakon, abban az évben csatlakozott édesapja mellé a St. Andrea Szőlőbirtok irányításában. Gyakorlati tapasztalatait neves hazai és külföldi borászatokban szerezte. Ruszton végezte el a Wine & Spirit Education Trust borakadémikus-képzését.

A feleség-családanya adja a biztos hátteret?

Id. L. Gy.: Andrea szerepe maga a szeretetszolgálat az életünkben, nem véletlen, hogy a borászatot is róla neveztem el. Egri lány, szomszédok voltunk, egy általános iskolába jártunk, de picit később, tizenhét évesen lángolt fel közöttünk az érzelem. Ő mindent elengedett értünk. Mindent, amire vágyott. Biológuskutatónak tanult, hivatásként azonban gyermekeket nevelt, most unokákra vigyáz, mindeközben egy teljes birtokot igazgat. Szokta is mondani, ennyi energiával már rég orvos lenne, de örül, hogy így történt, mert most egy kicsit óvó néni is lehet, amit nagyon szeret. A 2002-es alapítás előtt borászként dolgoztam az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben, illetve technológiai vezetőként az Egervinnél. Amikor megadatott a saját birtok lehetősége, és a St. előtagot Andrea neve elé tettem, még csak a méltóságát, a különlegességét éreztem, de nem értettem, mit jelent. Holott a szimbólumoknak nagy erejük van.

Erről árulkodnak a borok címkéi és a dűlők elnevezései is?

Id. L. Gy.: Az tudja megérinteni a fogyasztót, ami emberi. Milyen szép azt olvasni egy boron, hogy Tündökölj, vagy azt, hogy Örökké! A dűlők esetében meg ott van például a Hitvesi, az Álmodó, a Szép Oldal és társaik – igaz, ezek nem jelennek meg önálló borként, de nekem, nekünk sokat jelentenek. Nemcsak ránk, a környezetünkre, a borra is nagy hatással van a név. Igyekszünk olyan szívhez szóló kifejezést adni, amit magukkal tudnak vinni az emberek. Nem azért, hogy többet vegyenek, hanem hogy érződjön: törekszünk a jóra. És ha már rajta van a palackon, jónak is kell lenni. Amikor összeházasítunk egy bort, a tartályra is rá szoktam tenni egy szimbólumot.

Mit?

Id. L. Gy.: Általában keresztet. Biztos vagyok benne, hogy jobb is lesz tőle a végeredmény.

A jobb időket azok tudják igazán értékelni, akik megélték a mélységet is. Nem titok, hogy a St. Andrea esetében egy súlyos tragédia vezetett el mindehhez.

Id. L. Gy.: A birtokot László István társammal alapítottuk, aki három év után váratlanul meghalt. Magamra maradtam az irányítással, a gazdasági ügyekkel, a társam családja felől érkező folyamatos vádaskodások közepette, anyagi gondokkal. Szörnyű volt. Ráadásul egy családapának fontos szerepe van a hétköznapokban is, ha a hangulat súlyos, óhatatlanul kivetül az otthoniakra. Egy ilyen kilátástalan helyzetet pedig nem lehet nem hazavinni. A folyamatos kérdések közepette – miért, miből fogunk élni, hogy oldom meg? – a feleségem vigasztalt, biztatott. De volt, hogy önző módon a saját fájdalmamba burkolóztam.

Fotógalériánk:

Mennyit éreztek meg ebből a gyerekek?

Ifj. L. Gy.: Mindenkiben megvan az az önzés, hogy a saját dolgaival foglalkozzon. Gyerekek voltunk, a sulira, az edzésekre, a saját kis céljainkra fókuszáltunk. Én vagyok a legidősebb, így jobban emlékszem erre az időszakra. A legtöbb időt édesanyámmal töltöttük, aki igyekezett távol tartani tőlünk a problémát, így nem mondhatom, hogy bármi érződött az otthoni légkörön. Édesapa a birtokot építette fel, ez rengeteg időt, energiát elvett. Talán annyi feltűnt, hogy néha szomorúbb volt, és a szokásosnál is kevesebbet tudtunk együtt lenni. Az már erősebb élmény volt, hogy egyszer csak elkezdtünk templomba járni.

Ez azért mindenkinek nagy váltás lehetett.

Ifj. L. Gy.: Az elején nyilván voltak bennünk kétségek, néha kis neheztelés is, hiszen az egész egyik percről a másikra történt. De hamar természetes lett a közös bibliaolvasás, az ilyen irányú beszélgetések. Korábban én annyit tudtam a témáról, hogy a focisták keresztet vetnek, amikor pályára lépnek. Érdekes, hogy ők római keresztet vetnek, én meg ösztönösen, már pici koromban görögkatolikus keresztet vetettem. Ebben a hitben keresztelkedtünk meg. A magam nevében beszélek, de tudom, ma már mindannyiunk hiszi, hogy ha Isten felé fordulunk, akkor mindig van megoldás.

Az édesapa életében mikor jött el ez a pont?

Id. L. Gy.: Amikor rájöttem, hogy szeret Isten. Ennyi. Ennyire konkrét. Nem hagyott elveszni, nem hagyta, hogy az álmom, a létünk, a munkánk tönkremenjen, és két kedves barátom által megadta a megoldást, anyagilag is rendeződtünk. Persze sok mellékszál vezetett el idáig. Például még a teljes kilátástalanságban kaptam egy Bibliát karácsonyra. Elkezdtem olvasgatni, és sokat beszélgettem az élet dolgairól Ipacs Gézával, a St. Andrea arculatának megálmodójával is, nagyon mély gondolkodású ember, jó volt hallgatni.

Kitől kapta a Bibliát?

Id. L. Gy.: A feleségemtől. Azért, mert megkérdezte, mit szeretnék karácsonyra, és azt gondoltam, volt már, akinek ez bevált. Nagyon érdekes az élet egyébként. Még a kudarcélményem alatt becsengetett hozzánk az utcából egy fiatalember, mondta, hogy az egyházfenntartói díjért jött. Nem vagyok vallásos, mondtam neki, mire elment. Aztán az élményem után az első utam a templomba vezetett. Másfél év alatt gyökeresen megváltozott minden: a feleségem is megtért, egyházilag is összeházasodtunk, mindannyian megkeresztelkedtünk, és beiratkoztam a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára. Lehet, hogy furcsán hangzik, de innentől érzem, hogy rendben van az életem. Van benne kihívás, van benne fájdalom, de látom, mennyi ajándékot kapunk, ami folyamatosan felgyújtja a szívemben a hálát.

Más szintre emelődtek ezáltal a borászat hétköznapjai is? Lehet-e lelkileg is borásszá válni?

Id. L. Gy.: Néhány évvel ezelőtt felállítottam egy tézist: termőhely plusz szeretet egyenlő nagy bor. Miért? Ha valami kifejezőt szeretnénk, ráadásul grandiózusan, az nem működik a megfelelő termőhely nélkül. De ahhoz, hogy az eredmény hosszú életű legyen, szeretet kell. A szeretet pedig nem más, mint Isten. Az ő lelke ott van mindannyiunkban, csak fel kell ismerni. Ha felismerjük, más emberré válunk, ami az élet minden területén megjelenik.

A fia nagyon elgondolkodott…

Ifj. L. Gy.: Nálam ez a folyamat szerintem még a mai napig zajlik. Ha legalább feleannyira jó leszek, mint édesapám, akkor már elégedett leszek.

Id. L. Gy.: Elnézést, hogy közbeszúrom, de ez a fiatalember, illetve egy másik kollégánk nemzetközi borakadémikusok lesznek. Most kapták meg a vizsgaeredményeket, elképesztő magas színvonalon teljesítenek. Ezért szoktam mondani, hogy a mai tudás több, mint az én koromban volt. A világ fejlődött.

Ifj. L. Gy.: A legnehezebb vizsgán vagyunk túl, igen, a világ borai volt a témakör – Ausztráliától Kanadáig, Japántól Görögországig minden borvidék régiói, alrégiók, fajták, szabályozások és vakkóstolás. Istennek hála sikerült, én viszont sosem jelenteném ki, hogy jobbak vagyunk. Mindenki a maga területén próbálja a lehető legtöbbet tanulni és tapasztalni, és szerintem ahhoz, hogy a St. Andrea borok folyamatos fejlődésben legyenek, erre szükség is van. Amit édesapa az elmúlt huszonkét évben megtanult a szőlőről, elengedhetetlen. Mindamellett nekünk valóban sokkal több lehetőségünk adódott a tapasztalásra, ha már csak az utazásra gondolunk. Szeretek naprakész lenni, ezért igyekszünk évente legalább egyszer beiktatni egy közös szakmai utat is, akár Burgundia, Bordeaux vagy Piemont vidékére. Nem szégyen tanulni. Mivel az a célunk, hogy a bortermelőkkel közösen feltegyük Egert a világ térképére, együtt kell megmutatnunk, milyen elképesztő adottságai vannak e vidéknek. Ahogy Márai Sándor is írta, „ezt a dombot megjelölte az Isten”. Édesapa rendkívül jól látja ennek a dombnak a sajátosságait, én pedig az ő vízióit folytatom, finomítom. Ez a feladatom.

Tehát a folyamat a mai napig zajlik?

Ifj. L. Gy.: Lelkileg borásszá válni? Igen. De ez másra is igaz; minden egyes szakmához hozzáad a gondviselés. Az egyik legnagyobb tanulság számomra az évek során, hogy ha tiszta lelkiismerettel, a kapott tudással megteszem a tőlem telhetőt, az arra lesz elég, amire kell.

Ha az az Isten akarata, hogy a világ legjobb ötven bora között lehetünk egy szaktekintély szerint, akkor az lesz. Ha nem, akkor nem. De mi, apa és fia megtettük, amit tudtunk.

A dolgok persze nem mindig úgy történnek, ahogy elképzeljük, jöhet jégáradat, gond lehet a növényvédelemmel, a végeredményben sosem lehetünk biztosak. De egyszer édesapa ezt nálam rövidebben is megfogalmazta: mi imádságon alapuló szőlő- és bortermelést csinálunk.

Két nemzedék, láthatóan nagy egyetértés. Sosem billen az egyensúly?

Id. L. Gy.: Hirtelen azt mondanám, hogy nem, de én például nem szeretek fontos döntéseket telefonon megbeszélni, Gyuri meg igen. Viccet félretéve, célok, koncepciók terén sosem volt nagy különbség. Nyilván majd lesz. Akkor majd el kell engednem dolgokat, amitől nem félek. A jelenlegi helyzetben nincs miért, nincs min gyökeresen változtatni. Ott tartunk, ahol tartanunk kell. Ebből egyébként mindenki kiveszi a részét: a feleségem, ahogy már említettem, az egész birtok működtetésében részt vesz, rendezvényeket szervez, Bálint fiam tavaly óta gazdasági igazgatónk, Ákos fiam is képviselt már minket külföldön, ő nemzetközi gazdálkodást tanul, Anna lányunk pedig az édesanyja nagy segítsége.

Ifj. L. Gy.: Nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen szerető családban élünk, mindig tisztelettel és szeretettel fordulunk a másik felé. Ez olyan indíttatás a munkához is, ami megmagyarázza, miért tudunk mindketten azonosulni azokkal az irányokkal, amelyek mentén a St. Andrea birtok jelenleg a borait termeli, és látjuk az egész kifutását, legalábbis a célokat.

Felvázolja?

Ifj. L. Gy.: Ugye mi most két-háromszáz évre tervezünk. Mivel édesapában van nyitottság a fiatal nemzedék felé, ki tudja szűrni, a mi ötleteink közül melyik lehet segítségünkre az előrelépésben. Tudom magamról, hogy néha csapongok, türelmetlen vagyok, ilyenkor megkapom az atyai intést, hogy ne akarjam egy év alatt elérni azt, ami másoknak ötven volt. Tényleg áldott helyzetünk van. Ebben a rendszerben az elfogadás kiemelkedő jelentőségű. Ha csalódottak vagyunk, túl kell lépni, mert a türelmes, tapasztalásra épülő munkával alapozzuk meg az elismeréseket.

Panaszra nincs okuk: James Suckling amerikai borszakíró 98 ponttal a világ legjobb vörösborai közé helyezte a 2018-as Agapét.

Id. L. Gy.: Néha hihetetlen, ami a St. Andrea Szőlőbirtokon történik. Tizennyolc évig gyakorlatilag minden hónapban csak akkor izgultam, amikor áfát, járulékot és a birtokkal kapcsolatos egyéb költségeket fizettem. Figyeltem mindenre, jó hordók, precíz munka a szőlőben, és reménykedtem, hogy egyszer majd valaki megdicsér ezért. Biztatást kaptam, kaptunk, amikor csatlakozott Gyuri is. Aztán tizennyolc év után, a világjárvány évének decemberében felhívott az angol partnerünk, hogy a 2018-as Áldás az év száz bora között szerepel a Decanter magazinban. A Merengő 94 pontot kapott. Gyuri mondta is, hogy „de hát édesapa, ez az alapborunk!”. „Igen, fiam, de ezt kóstolták” – feleltem. Mekkora volt az örömünk! A következő hónapokban a Hangács 93-at, a Merengő 95-öt kapott, és a Nagy-Eged 97 ponttal a világ legjobb ötven bora közé került. A kutyafáját! Nem tudom, mit jelent ez. Azt biztosan, hogy ha egy hihetetlen nehéz gazdasági helyzetben öt bikavért ilyen jó pontokkal jutalmaznak, akkor amit elkezdtünk, amit vallunk, abban van érték.

Nem kell szerénykedni, a díjak igenis fontosak?

Ifj. L. Gy.: Nem azért, hogy mi boldogok legyünk, inkább azért, hogy példa legyen. Egy borásznak az a dolga, hogy a saját termőföldje borát a legmagasabb minőségen megtermelje. Mi egri bort termelünk. Az egri bor kétféle: csillag és bikavér. Nincs több.

Szerintem az, hogy elvégezzük a dolgunkat, a Jóisten pedig kipótolja és ilyen gazdagon megjutalmaz érte, nemcsak a mi biztatásunkra, a borvidék, a kollégák biztatására, hanem az egész országért történik.

Erősíthet bennünket, hogy higgyünk abban, milyen áldott hely a Kárpát-medence, és a saját értékeinkkel igenis bátran kiállhatunk a világ elé.

Közben elindították a budapesti St. Andrea Wine & Skybart is. Ilyen szintű növekedés mellett hogyan tudja az ember megtartani az említett fókuszt és „csak” tenni a dolgát?

Id. L. Gy.: Törekszünk rá. Én legalábbis a magam részéről nagy veszélynek érzem a gőgösséget, ezért tudatosan, minél nagyobb szeretettel és alázatosan fogadom ezeket az ajándékokat. Reálisan látnunk kell, hogy ez a sok minden nem csak a mi munkánk eredménye. Gyakran be tudja csapni az embert a kísértő, olyankor azt hisszük, hogy mi már jók vagyunk. Nem szabad. Az étterem rendkívüli, a Skybar szintén, az ottani kollégák nagyon magas szinten végzik a dolgukat. Úgy gondolom, hogy hatással vagyunk egymásra, azzal is, ha örömünket leljük a hivatásunkban, és azzal is, ha megtaláljuk a helyünket a világban. Az Isten pedig nem fukarkodik a jó dolgokkal.

Úton a 98 pontos bor hazájába, a nagy-Eged-hegyi dűlő felé fel kell tennünk a kérdést: mitől olyan különleges ez a borvidék? Miben rejlik az egriség?

Ifj. L. Gy.: Nyilván a sokat emlegetett hűvös klíma, vulkanikus talaj, házasított bor hármasa határozza meg a borvidéket. Olyan dűlőink vannak, amelyek fekvésükkel, alapkőzetükkel, a tengerszint feletti magasságukkal egyedi tónust – akár ásványosságot vagy épp krétásságot –, megkülönböztető jegyeket visznek a borba. Emellett vannak sajátos fajtáink, amelyek szintén önálló, jellegzetes aromatikával, savszerkezettel, karakterrel bírnak, beszéljünk itt kékfrankosról vagy a fehér szőlőfajtáknál furmintról, hárslevelűről; ezekhez nagyon kevés szőlőfajta hasonlítható a világban. Érett, értékes gyümölcsöket alacsony hozammal kell termelni, és akkor ott lesz Eger a hordóban. Ehhez az is kell, hogy minél magasabb százalékban használjuk az említett, egyediséget kölcsönző fajtákat a házasításainkban.

Milyen ez a bor?

Ifj. L. Gy.: Elegáns, energikus és összetett. Tehát enyhén szólva a világ egyik legjobb bora.

Az ötven hektár egy részét látjuk most. Hogyan zajlik a munka egy ekkora területen?

Ifj. L. Gy.: Minden egyes munkafolyamaton ott van a szemünk, így érezzük sajátunknak. Hajnal fél ötre megyünk a szőlőbe, fél hatra jönnek a pincések. Én a szőlészeti csapatot irányítom, a traktorosokat, napszámosokat, édesapa inkább a pincében dolgozik. Egyrészt azért, mert sokáig dolgozott kint, másrészt szegény kicsit allergiás a parlagfűre. Minden fontos döntésről egyeztetünk, mondhatnám azt is, hogy az ő szeme vagyok itt az ültetvényben. Évente egyszer-kétszer kijön, elmondja, mit kellett volna másképp csinálnom… A viccet félretéve, hatalmas bizalmat kaptam, és mindent megad, amire szükségem van, legyen szó új kaszáról, csonkázóról vagy törzstisztítóról. És ezek nem kis dolgok.

Id. L. Gy.: Sokan mondják egyébként az ötvenhektáros birtokra, hogy túl nagy, de ott vannak az olyan példák a világból, mint zseniális a olasz borász, Angelo Gaja vagy Tokaj-Hegyaljáról Szepsy István, akik erre rácáfolnak. Mindenki a talentuma szerint lehet jó a területein: valaki a száz hektárt is szenzációs minőségben műveli, más egy hektáron sem tudna jó minőséget létrehozni. Olyan mértékben kapunk feladatot, amit el tudunk végezni.

„Neked ajánljuk, Istenszülő, minden munkánkat” – hirdeti a dombtetőn az ikonikus Mária-szobor.

Id. L. Gy.: Amikor először szétnéztem a hegyről, a felső csücsökben álltam, ezért az ottani aldűlőt Álmodónak neveztem. Mellette ott az Aranyos, a Kőpados, a Hitvesi, amelyik olyan mint egy dunyha, a Mária és a Szép Oldal. A szobor azért ide került, mert ez mértanilag olyan pontja a hegynek, amely ránéz Egerre, és az egészet befogadja. Minden Szent György-napon innen zajlik a határáldás imádsággal. Ez nagyon jó hely. Olyan, ahová az ember leül, és amikor feláll, eltelt három óra. Sokat gondolkodom itt. Arról, hogy az embernek dolga van a földön. Részt vesz a teremtés folyamatában. Nem hagyhatunk mindent másra, Istenre sem. Akkor mi lenne a mi szerepünk?

És egyébként mi?

Id. L. Gy.: Jó döntéseket hozni, odafigyelni. Mi törekszünk a jó borra, ehhez jókor jót kell lépnünk. De minden embernek hihetetlen fontos szerepe van a világon, minden tekintetben. Erről már csak az jut eszembe, hogy mily hihetetlen méltóságunk is van. „Majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed műve fölött, mindent lába alá vetettél” – olvassuk a Bibliában. Milyen jó lenne, ha mindenki belegondolna ebbe egyszer: angyalok szolgálnak nekünk!

Ezek szerint Lőrinczék nyugodtak a birtok számára elképzelt két-háromszáz év, de legalábbis a következő nemzedék tekintetében?

Ifj. L. Gy.: Nálam egyelőre egy pici csemete van, az öcsémnél kettő. Most örülök ennek az időszaknak, feltölt, hogy édesapával együtt tudunk dolgozni, de persze mindkettőnknek az a célja, hogy ez tényleg nemzedékeken átívelő dolog legyen. Majd meglátjuk, a gyerekek mennyire fognak beleszeretni az egészbe. Lehet, hogy tizenéves korukig őket sem fogja érdekelni, ahogy annak idején minket sem.

Id. L. Gy.: Biztosan tudom, hogy rendben lesz. Mert látom a gondviselő Isten eddigi ténykedését. A másik, hogy gyakorlatilag egyetlen jó borélmény kell, és menthetetlenül szeretni fogják ezt az egészet. Hogyan akarnak aztán élni ezzel, az másik kérdés. De én hiszem, hogy a harmadik generáció is ezzel fog foglalkozni.

Ifj. L. Gy.: Közben meg majd fociznak a kertben…