A horror műfaja hazánkban enyhén szólva nem honosodott meg. A műfaj első magyar darabjának néhányan az 1977-es Defektet tartják, ami a sorozatgyilkosos tematikájában és az elhagyatott vidéki helyszínében nagyon távolról valóban emlékezet a Psychóra vagy A texasi láncfűrészesre, de a Kern András főszereplésével készült alkotás nagyjából annyira ijesztő és erőszakos, mint egy Columbo-epizód. Ezt követően volt példa filléres amatőr próbálkozásokra, mint amilyen például a Hasfalmetszők, de az első olyan darab, ami valóban megfelel a zsáner elvárásainak a Post Mortem volt. És Bergendy Péter rendező a játékidő első felében ügyesen, hidegrázós jelenetekkel építette a feszültséget, de utána az egész művet nevetség tárgyává tette esetlen ötletekkel; csupán fanyar humornak vagyunk képesek betudni a Nemzeti Filmintézet részéről, hogy a 2021-es évben ezt választották hazánk hivatalos Oscar-nevezettjének.
Éppen ezért felcsillant a műfaj rajongóinak a szeme, amikor kiderült, hogy érkezik egy új magyar horror, hát még miután a Varsói nemzetközi filmfesztiválon különdíjban is részesült a Holnap meghalok. Az öröm azonban korai volt, noha az alkotás igencsak ügyesen indít.
A történet főszereplője, a várandós Irma elvonul a világ elől az erdő közepén álló családi nyaralójukba, azonban egyre furább gondolatok és látomások kerítik hatalmába, úgy érzi, hamarosan meg fog halni, pont annak a napnak az évfordulóján, amikor az édesanyja ugyanennyi idősen elhunyt. Majd ahelyett, hogy szedné a sátorfáját és hazamenne, inkább elhívja a legjobb barátnőjét és a féltestvérét, hogy enyhítsék a szorongását és a magányát, a megmagyarázhatatlan jelenségek azonban csak fokozódnak, és már senki sincs biztonságban.
Az alapsztori alapján tehát joggal számíthatunk egy vegytiszta kísértetfilmre sok riogatással, az alkotás plakátja és az előzetese is ezt a benyomást kelti, a marketingesek valószínűleg a plázákban ijesztgetésre vágyakozó tiniket is szerették volna megcélozni, ami nem szép dolog, mert garantáltan csalódottan távoznak majd a moziteremből. És sajnos azok is, akik egy igazán mély szerzői műre vágynak.
Cibulya Nikol első egész estés rendezése eleinte ígéretesen építi a feszültséget, szorongva várjuk, mikor hozza ránk a frászt egy hirtelen képi és hanghatással, a karakterek is érdekesek, ahogyan furábbnál furábban viselkednek, aztán szépen lassan kiderül, hogy egészen más az alkotói szándék, mint azt várnánk. Szürreális jelenetek és szimbólumok mentén beszél a film az elfojtott traumákról és arról, hogy az eltemetett élmények és érzelmek miként törnek utat maguknak, mindez azonban nem magyarázza meg a számtalan logikátlan pillanatot és a szereplők életidegen reakcióit. A Holnap meghalok-on erőteljesen érződik David Lynch vagy Lars von Trier olyan remekműveinek hatása, mint az Antikrisztus vagy a Melankólia, amelyek szintén szimbólumok mentén festették meg az emberi elme sötét bugyrait, de mindez esetünkben ügyetlenül, hatástalanul és olykor arcpirítóan sül el.
Kár érte, mert Kurta Niké teljesen átszellemülten ragadja meg a karaktert, és a többi színész is korrekt alakítást nyújt, másrészt jó lenne már egy valóban kiváló magyar horrort látni.
Kiemelt kép: Holnap meghalok (Forrás: Vertigo Média Kft.)
