Aranyló sajtszelet? Fák között lebegő ufó? Posztmodern pagoda? Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb épülete született meg a Városligetben. A Magyar Zene Háza nem csupán egyszerű épület, hanem nagybetűs építészeti jel – ami után az épített környezet esztétái, a városi lét tudorai oly sokszor sóvárognak. Most megkapták. Megkaptuk.
A Magyar Zene Háza már most a Liget Budapest projekt egyik jelképe lett: egy olyan jelkép, amit a liget látogatói, budapestiek és máshonnan érkezők egyaránt birtokba vettek és meg is szerettek. Már az első nyitva tartó hétvégén a hűvös, szeles idő ellenére is látványos volt, ahogy az emberek – kisgyerekes családosok, idősebb párok, fotósok, videósok és egyéb érdeklődők – a liget minden pontja felől a fák téli kopaszsága miatt jól látható épület felé tartottak.
Ez az új zenei szentély már most siker – pedig egymástól távoli szándékoknak, céloknak, szálaknak kellett összeérniük ahhoz, hogy előbb a mű ideája, majd maga az épület megszülessen, végtelen, ma is tartó politikai csatározások közepette. A Magyar Zene Háza a hazai konfliktusrendszerektől a lehető legmesszebb álló japán építész, Fudzsimoto Szószuke alkotása. Igazi mai, feltörekvő sztárépítészről van szó, aki épületeivel és filozófiájával korunk nagy urbánus és életmód-paradigmaváltásának nemzetközi hírű formálója. Primitive future (a primitív jövő) című, kiáltványszerű könyvében egyenesen az ősember barlangjáig nyúl vissza az ihletért, hogy aztán a lét szabadságát, a megélhető életet szolgálni képes, „komplexen egyszerű” építészet mellett tegye le a garast.
S ha a Magyar Zene Házára pillantunk, és elkezdjük a csillogó, játékos felszín mögött megérteni az épületet, látjuk is Fudzsimoto Szószuke filozófiájának megvalósulását. Az épület ugyanis valójában egy nagyra nőtt, parkbeli zenepavilon – néhány további izgalmas funkcióval. „A legfontosabb, ami megfogott, az a Liget Budapest víziója: az, hogy itt lehetőség nyílik a természet és a kultúra integrációjára. Ez egyszerre kihívás és gyönyörű feladat” – vallja a japán építész. A ligeti fás tájkép és az épület kölcsönhatásai egyértelműek: távolról fák közötti, futurisztikus jelenségként tűnik ki az épület, közelebb érve már a fák és az ég tükröződnek a kiterjedt üvegfelületeken – a Jóisten nyugosztalja a neki-nekirepülő madarakat. A benti terekből pedig, beleértve az üvegpanelekkel határolt, különleges akusztikájú koncerttermet is, a ligetre nyílik színes, szélesvásznú kilátás.
Az óriási aula a kinti és benti fények, a tükröződések és a felületek sokszínű, mégis befogadható összképét nyújtja. A sokféle formát öltő központi csigalépcső játékos és látványos részleteket mutat magából és az épületből. Az alagsorban berendezett állandó kiállítás a legmodernebb interaktív eszközökkel adja át a zene történetét, világát és varázsát a lenyűgözött látogatóknak, és ezt a zenevarázst szolgálja a hangdóm és a hangtér is. Az emeleten multimédiás könyvtár és zenepedagógiai termek hozzák közelebb az ifjabb és idősebb nemzedékekhez a muzsika világát – a legkisebbek pedig az épület melletti, csengő-bongó zenés játszótéren vezethetik le az élményekkel teli látogatás után megmaradt energiájukat.
A házat birtokba vevő tömegekkel mintha élettel teli, jó hangulatú zarándoklat vette volna kezdetét – és e zarándoklatnak valószínűleg jó ideig nem lesz vége.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
