A magyar kultúra itáliai nagy- és egyben háziasszonya minden szombat este megnyitotta negyedik emeleti lakását az éppen Rómában alkotó, dolgozó, konferenciázó, előadó vagy éppen átutazó magyar alkotók előtt. Finom fogásokat tett eléjük, és ugyanilyen finomsággal és arányérzékkel nyerte el például a keveseknek megnyíló Márai barátságát. Lelkes volt, biztos ízlésű, intelligens. Nála összeértek a szálak, barátságok és együttműködések teremtek fehér asztala mellett.
Lehetetlen összeszámolni, hányszor és hányan ettek legendás aranyszínű rakott krumplijából, lecsóba forgatott tésztájából, gulyásleveséből. A halk szavú Pilinszky elé spárgaszószos makaróni került, az abált szalonnával, kolbásszal, tepertővel megrakott asztal mellett Karinthy Ferenc anekdotázott harsányan. És végre szabadon, mert mindez a Kádár-korszakban kezdődött, majd tartott jóval a rendszerváltozás utánig. Az aventinusi tündér – így hívták őt vendégei – férjével, Triznya Mátyással együtt „üzemeltette” a messze földön híres Triznya kocsmát. A hónap első szombatján elvileg zárva volt a „Kocsma”, akkor szándékaik szerint kipihenték volna a vendégjárást, de ez csak ritkán adatott meg.
Szőnyi Zsuzsa az apja, Szőnyi István sok festményén látható, idilli gyerekkorát Zebegényben, az erdőig futó vadregényes kertben töltötte. Nem szeretett modellt ülni, hiszen olyankor nem mocoroghatott, talán ezért lett első kimondott szava ez: képi. Azt a régi Zebegényt soha nem felejtette el. A csendes, a nyugalmas Zebegényt, ahol még petróleumlámpa világított esténként, és ha beállítottak apja festőbarátai, velük a vasút mögötti kisvendéglőbe mentek, ahol hétvégente szólt a cigányzene. Nagy fürdések a Dunában, fára mászás, barangolás az erdőben, nagy csendek, hosszú nyarak.
Zsuzsa hat éves koráig élt a dunaparti településen, utána a család már csak a nyarakat töltötte a kis házban. A kislány gimnáziumba már Pesten járt, majd magyar-francia szakra járt az egyetemre. Megismerte későbbi, férjét, a festőnek készülő Triznya Mátyást, és a szülők aggodalmai mellett úgy döntöttek, összeházasodnak. Esküvőjükre 1944. március 19-én került sor, a német megszállás napján. Feketére festett ünnepnap. Háború, bombázás, rejtőzködés, menekülés és menekítés.
A fiatal pár 1949-ben, a kommunisták hatalomátvételekor hagyta el az országot. Grazból előbb Firenzébe, majd Rómába mentek. A férj bekerült a Cinecittához, a készülő olasz filmek képi világán dolgozott. később festőművészként több kiállítása volt. Zsuzsa az olasz rádió magyar adásának munkatársa lett, és külföldön megjelenő magyar könyvek útját egyengette. 1956-ban hetilapot szerkesztett, később olaszul tanította a magyar menekülteket, az olasz miniszterelnökség külföldi sajtóosztályán és a Vatikáni Rádióban is dolgozott.
A Triznya kocsma a hatvanas évektől üzemelt, akkor már az Aventinus ciprusokkal, narancsfákkal borított dombjára néző Baccio Pontelli utcai lakásban éltek. Sok könyv, Szőnyi több festménye, egy öreg szekreter és Buksi kutya társaságában. A vendégek, ha éppen nem a teraszon ültek, a kanapéra húzódtak, a szőttes párnák közé. Csak jóval később derült ki, hogy a vendégek egy része jelentett a római összejövetelekről a magyar állambiztonságnak. Végül is elég izgalmas volt, mit mond szabad földön Weöres Sándor, Illyés Gyula, Mensáros László vagy Huszárik Zoltán.
A házaspárnak gyermeke nem született, minden erejük és idejük a római magyar élet szervezésével telt. Kiállítások, könyvbemutatók, később hazautazások – így telt közös életük egészen a férj haláláig. Szőnyi Zsuzsa egyedül is folytatta a küldetést, kilencvenévesen halt meg.
Az október 5-6-ai hétvégén Zebegényben kétnapos rendezvénnyel emlékeznek a festő Szőnyi Istvánra és a 100 éve született Szőnyi Zsuzsára, akik mindketten a zebegényi temetőben nyugszanak. A részletes programot ezen a linken találják.
