Eredics Gábor ezer szállal kötődik Szentendréhez, a város nyitottsága a befogadásra mindig is lenyűgözte, hiszen a háromszáz éve Szentendrére érkező szerbek a városban nemcsak menedékre, de otthonra is találtak. Nagyon szeret a Szentendrei-szigeten is sétálni, ahol gyönyörű, de elhagyatott pajtaépületekkel is találkozott. Ezek az épületek egykor fontos szerepet töltöttek be az itt lakók életében. A pajtákban tárolták a betakarított terményeket, biztonságban tudva őket az időjárás viszontagságai elől, sőt a pajták sajátságos elrendezése még azt is lehetővé tette, hogy az épületbe szekérrel álljanak be, és bent rakodhassanak le.
Azzal kellett azonban szembesülnie, hogy ezek az elődeink mindennapi életében fontos szerepet betöltő épületek eredeti funkciójuktól megfosztva romlásnak indultak. A pajtaépületek nem voltak már fontosak, sőt feleslegessé váltak, így az a sors fenyegette őket, hogy lassan elpusztulnak, hacsak nem találunk ki valamit. Eredics Gábor ezért is támogatja a PajtaKult programot, amelynek célja, hogy a fennmaradt pajtaépületeket úgy mentse át az utókornak, hogy a romló, üres terek új funkciókat kapjanak. A cél nem csupán a helyreállítás. Az újjászületett épületek olyan funkciót kapnak, amely megszólítja az embereket, így a pajták új kulturális szerepükben – színházként, kiállítótérként, táncházként, előadások helyszíneként – akár spontán találkozási pontok lehetnek az adott településen.
Eredics Gábor elmondta, hogy külföldön járva is látott már jó példát arra, hogyan lehet egy elhagyatott teret segíteni abban, hogy új küldetést tölthessen be. Belgiumba kaptak meghívást, és az egyik koncertjük alkalmával egy istállóból kialakított kiállítótérben muzsikálhattak. A Kárpát-medencei pajtákhoz hasonlóan az is egy egykori funkcióját vesztett épület volt, és a helyiek azt találták ki, hogy kiállítótérként újítják fel, hogy fenn tudják tartani. Az egykori istálló bukolikus tere nem csak a falain elhelyezett képzőművészeti alkotásokkal varázsolta el az oda betérőket.
„Azt a teret be lehetett zenélni, és mi be is muzsikáltuk – mondja Eredics Gábor. – Nagyon különleges élményben volt részem. Az volt az érzésem, hogy az egyszerű kivitelű épület a falaira helyezett művészeti alkotásokkal és a felcsendülő zenével mintha szentéllyé válna.”
A Vujicsics Együttes egyik alapítója azt is elmondta, hogy egészen más élményben volt részük, mintha egy koncertteremben zenélnének – aminek szintén megvan a maga szépsége – „de amikor attól szépül meg a tér, hogy abban egy művészeti alkotás szólal meg, az különösen jó érzéssel tölt el”.
A fennállásnak ötvenedik évfordulóját ünneplő Vujicsics Együttes Pomázon alakult 1974-ben, és a kezdetektől elkötelezett ápolója a délszláv népzenei hagyományoknak. A zenekar tagjai az idős mesterektől, a „pusztafülű” gyűjtés módszerével tanulták meg a délszláv dallamokat és ritmusokat. Eredics Gábor korábbi interjúnkban elmondta, hogy a hetvenes években ébredtek rá arra, ha ők nem játsszák a balkáni népzenét, más nem fogja, és valami kiveszik az örökségükből. A generációjuk megérezte ennek a felelősségét.
„Szerintem ez az attitűd részben családi örökség, de erre is tanítottak. Orgonatanárom, Virág tanár úr mondta nekem a Bartók-konziban, hogy ha tehetséget kaptál, az nem csak a tiéd. Kötelességed lehetőségeid szerint rátalálni, megélni és mások szolgálatába állítani. Két veszély van: elherdálni és többet gondolni a talentumról, mint amire hivatottá tesz. Egyiket sem akartam elkövetni. Ekkor jött a táncházmozgalom húzása, és magával rántott minket. Vártunk volna, hogy majd jönnek pesti fiatalok a pomázi szerb kisebbség kincseit is elmuzsikálni? Egyértelmű volt, merre visz az út. Csak aztán, útközben erősödött meg a kötődésünk a saját szerb gyökereinkhez. Szemem lett arra is, hol köveztette le az utat előttem az elődök osztrák ágához tartozó építész dédnagyapám, és kötelességemnek éreztem, hogy én is megtegyem a magamét.”
A Kossuth-díjjal elismert zenekar jubileumi programsorozatának befejező állomása a december 17-ei pécsi és december 18-ai pomázi koncert. Az ünnepi év záróakkordjaként pedig január 8-án a Zeneakadémia ad teret a Nem biccentek igent című koncertnek.
Kiemelt fotó: Máth Kristóf
