Gabóca Sajtműhely, ahol szeretetben mérik a sikert
A Sándor-hegyi Gabóca Sajtműhely vezetője szerint övé a világ legszebb munkahelye.
Szerző: Meszleny Zita
fotó: kováts gábor
A nagyapám a saját elmondása szerint a népszavazáskor hatszor tette le a voksát Magyarország mellett. Ez persze nem biztos, hogy igaz. Az öreg szeretett nagyot mondani, de az eredmény miatti büszkeséget és az identitást jól mutatja a legenda.
Koloszár Miklós fül-orr-gégész Perkovátz Tamás főorvos
A családom eleve mélyen be van ágyazva Sopronba: a nagyszüleim érkeztek ide, mindkét ágról, és az egyetemi éveimet leszámítva én is mindig itt éltem. Nem is volt opció, hogy máshova menjek. Annak ellenére sem, hogy fiatal orvosként nem volt egyszerű a visszatérés. Sopron a történelméből adódóan zárt város volt, ahová csak ellenőrzések után juthatott be még az itt lakó is, ez pedig meghatározta a hangulatot. Akkoriban úgy éreztük magunkat ebben az ország széli kis ficakban, mint akik el vannak zárva a levegőtől.
Aztán amikor megnyíltak a határok, végre fellélegezhettünk. Kitárult a világ, és ami a város nehézsége volt, az a legfőbb előnye lett. Hatalmas elánnal kezdtük felfedezni, megismerni a környéket, az ausztriai tájat, a szomszédainkat, Sopron igazi vonzerejévé Bécs és Pozsony közelsége vált. Rengetegen költöztek ide, mert ugródeszka lettünk a külföldi munkavállaláshoz, ma is folyamatosan nő a lakosság, amit nem sok kisváros mondhat el magáról. Szinte magától értetődik itt a kétnyelvűség, ami miatt az ember nem érzi idegennek magát a határ túloldalán sem. Mi is a lehető legnagyobb természetességgel járunk át Ausztriába hangversenyekre, kiállításokra, síelni vagy a reptérre, ha utazni vágyunk, de ugyanilyen boldogan jövünk haza is.
Számomra ugyanis Sopron a legszebb. Nem tartom magam lokálpatriótának, de végigjártam az ország szinte összes városát, és úgy találtam, hogy történelmi, műemléki szempontból egyik sem vetekedhet Sopronnal. Nincs még egy olyan város, amelynek ilyen adottságai lennének. Gondoljunk csak a természeti környezetre, a tóra, a dombokra, a közeli hegyekre. És nincs még egy olyan sem, amelynek ilyen sokféle történelmi kort felidéző mozaikja lenne. Itt a belváros az elegáns barokk palotáival, aztán kicsit kijjebb az 1800-as évek második felében épült településrész, megjelenik a Bauhaus, ott a Lőverek, a Virágvölgy, valamint a poncichternegyed a több száz éves parasztházaival. Ez azoknak a német ajkú szőlősgazdáknak a lakóhelye volt, akik a tőkék között babot is termeltek. Ha beszélhetünk soproniságról, akkor az számomra ezt a sokféleséget jelenti, városképben, nemzetiségben, múltban.
A változásokat figyelve persze némi nosztalgiával tekintek vissza a valaha volt csendes, zárt, gemütlich, azaz kedélyes Sopronra. Ahogy idősödöm, az kezd hiányozni, ami fiatalon nehézségnek tűnt, a múlt egyre inkább felértékelődik. De ez így van rendjén. Szívesen tekintek vissza, de tudok örülni a jövőbe mutató változásoknak is.
A Sándor-hegyi Gabóca Sajtműhely vezetője szerint övé a világ legszebb munkahelye.
A Dél-Alföldön a mai napig óriási népszerűségnek örvend a bábus, fás vagy magyar biliárdként ismert játék.
Az algoritmus kora nem tűri az elidőzést. A képernyőidő nem tűri a valódi jelenlétet. Pedig vannak még helyek – cukrászdák, fürdők, falusi focipályák, kocsmák, piacok és szakrális terek –, ahol az ember kiléphet a teljesítménykényszerből, és egyszerűen csak létezhet. A harmadik helyek az otthon és a munkahely közötti terek: a lassú jelenlét, a közvetlenség és a tét nélküli együttlét utolsó menedékei.
Lelkes és támogató helyiek és nézők milliói követik majd a képernyők előtt május 13. és 17. között a 47. Magyar kerékpáros körversenyt. Az ezúttal Dél-Magyarország-fókuszú Tour de Hongrie rajtja Gyulán lesz. A részletekről Eisenkrammer Károly fő szervezőt kérdeztük.
A faluban vagy kocsmába, vagy meccsre jár az ember, tudjuk meg a Rimóc–Bercel futballmérkőzés lelátóján ülve. Járhatnának még könyvtárba is, de nem mindenki olyan típus. A vidéki focipályák fontos, ha nem a legfontosabb találkozási helyek az itt élők számára.
Aki az agglomerációban szeretne vendéglátóhelyet nyitni, annak a minőség a kötelező minimum. A vidék és a város határán pedig annál is többre van szükség. A pátyi C’est la vie Caféban pontosan tudják, mire.