Versszerű nyelvezete, a mondatkezdő betűk és a tulajdonnevek kisbetűs írása ugyanúgy nehezíti az olvasást, mint a sok szereplő és a sokféle történetszál is. De megéri kitartani: jó néhány, türelemmel és visszalapozással eltöltött óra után válik igazán követhetővé a meseszerű regény. Idő kell a ráhangolódásához, aztán tényleg nem ereszt. Ott akarsz abban a világban maradni, ami egyszerűen szép, ahogyan – visszanézve – életünk legtöbb mozzanata.
A történet a szerző elmondása szerint egy norvég partvidék ihlette időtlen tájon játszódik, egy kis erdei, tenger melletti falu lakóinak és utódainak természettel eggyé váló, pezsgő, de sokszor nehéz, a többre vágyás konfliktusaival is terhelt életét, sorsát követi végig.
ez a falu, ez a jelentéktelen északi szeglet a világ egyik legtávolabbi vége. csendes zug, öregek és virágszívűek otthona. az életetek úgy peregnek itt, mint földműves ujjai közül a búzamagok. az idő testén kívüli, végtelen hely, végtelen örömökkel és bánatokkal, szerelmek és fáradt sóvárgások szülőföldje.
A regény középpontjában, dómar és katla gyönyörű, életre szóló szerelme áll. Ahogy gyermekkoruk óta minden rezdülésükkel egymás szerelmét és közös létezésüket kívánják: „életem gyökere, egem elkóborolt csillaga, és dómar katla szemébe nézett, lenkék szemébe és megcsókolta. először csókolt és utoljára, sosem volt még ilyen könnyű, ilyen édes a világ, megígértem, hogy visszajövök érted, itt vagyunk, ketten vagyunk, katla és dómar, dómar és katla, te és én az ég alatt, álmaimban bejártam érted a tenger határát és a puszták palotáit, és katla keze lágy volt, haja az arcába szállt, és dómar minden íze remegett, ahogy ölelte. ez volt az elmaradt búcsúcsók, némaságban váltak el, és némaságban üdvözölték egymást.”
A férfi főszereplő, dómar elindul a nagy vásáron egy mesemondó versenyen, ennek a jelenetnek a leírása is jól érzékelteti a regény egyedi és megkapó stílusát, hangulatát, gondolatiságát: „volt egyszer egy lenkék szemű lány, kezdte, és erei feszültek a vörös vértől. hosszan mesélt, szép szavakkal, myrkvitől tanulta őket. bizonytalanul kezdte, de a mese magával ragadta, és betöltötte a falut, betöltötte a hallgatóságot is, ölelés volt minden kiejtett hang. hóvirágillatról mesélt, egy elveszett tóról, eltévedt golyókról, csontsovány farkas ugrott ki a torkán, ölelések és némaság, fekete esztendők forogtak a nyelvén és öblös fájdalmak (…) igaz ez a történet és mégsem, és nem is tudom befejezni, mert még nincs vége. soha nem lesz vége, nézett fel az égre, és szájából zúgtak és bömböltek a szavak, és reszketett az erdő és figyeltek a csillagok, ha ez a mese nem lenne, én sem születtem volna meg soha.”
A szerelem, az élni akarás, az elmúlás, az emlékezés, a kisközösségi szétszakíthatatlan kötelékek, a reménytelen vágyak elérésének regénye a harmadik ég. Közben olyan családi és társadalmi drámákat tár fel és hatol a mélyükre, mint a családon belüli erőszak vagy az alkoholizmus pusztítása. Velőtrázó, félelmetes mondatokba csomagolja a kiszolgáltatottságot, dómar apja, bölverk apai kegyetlenségét: „bölverk bekísérte a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót. nem mondott semmit, de nem is volt rá szükség. dómar némán az ágy elé térdelt, és amíg kigombolta az ingét, bölverk leoldotta az övet a derekáról. nanna és magnar csendben kanalazta a ragut. igyekeztek úgy tenni, mintha nem hallanák a bőrcsattogást és a hús sikolyait.”
A mese nem ér véget az utolsó szóval. Ez is egy gyönyörűszép gondolat a regényből. Mert, ahogy a világnak, ennek a szép történetnek is rengeteg vége lehet.
(Török Ábel: a harmadik ég. Pesti Kalligram Kft., 2025)
