1993-ban vagy 94-ben osztálykiránduláson jártunk a Monostori erődben. Osztályfőnökünknek egy ismerőse, talán történelem szakos évfolyamtársa itt dolgozott, a munkakörére már nem emlékszem, csak arra, hogy mindent tudott az erődről. Mi pedig, legalábbis, akiket már beszippantott a történelem iránti érdeklődés, tátott szájjal hallgattuk a történeteit.
Hátborzongató volt végigjárni a kísérteties kazamatákat, a falakon mindenhol cirill betűs bevésések, szavak, nevek, monogramok. A homokban eldobált Pravdák és más szovjet újságok maradványai, konzervdobozok, üres lőszeresládák, széttört nyílászárók, patkánycsontvázak.
Megrázó, félelmetes, de egyben izgalmas is volt ez a „nem hivatalos bejárás”. Ha Komáromban járok, mindig eszembe jut. Azóta felújították az erődöt, az akkor látottak nagy része puszta emlék marad – így még inkább örülök, hogy bő harminc éve átélhettem azt az élményt.
Az erőd történetét, különböző korszakait azóta sokan megírták. A szovjet korszak olvasmányos, tényszerű, ismeretterjesztő feldolgozása Számadó Emese Szovjet évtizedek Komáromban című tanulmánya, ebből szemezgettünk az alábbiakban.
A Monostori erőd 1850 és 1871 között épült, 25 hektárt foglal el, az épületek alapterülete 25 680 négyzetméter, a helyiségek száma 640. A magyar honvédség katonagenerációit szolgálta, kiképzőtáborként és fegyverraktárként használták, 1944 nyarán a könyékbeli zsidóság gyűjtőtábora volt, a második világháború után pedig a Csehszlovákiából kitelepített magyar családok szükséglakásait alakították ki benne.
A hatalmas szovjet lőszerraktár
1945 és 1990 között a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportja Közép-Európa legnagyobb lőszerraktárát alakította ki az erődben. Minden létező helyen muníciót tartottak, még az egykori istállókban is. A könnyebb szállítás érdekében a vasutat is bevezették az erődbe, és hogy a mozdony elférjen, lebontották a külső kaput. A kaputól a Nyugati bástya felé dupla sínpár vezetett, innen futószalagon szállították a lőszert az erőd termeibe. A Dunai bástya tetejére őrtornyot építettek, és több vonalban szögesdrót kerítéssel vették körül az erődöt.
A bejárat és a Dunai bástya között, a délnyugati bástyánál és az északnyugati bástyánál lévő épületekbe önjáró légvédelmi rakétákat telepítettek, felkészülve egy esetleges légitámadásra. Kicsit távolabb az erődtől egy légvédelmi lokátort építettek a szovjetek, amely az esetleges légi, illetve földi támadásokat volt hivatva jelezni. A parancsnoki épület az egykori tiszti kaszinó, a mai zeneiskola volt. A laktanyában volt színházterem, múzeum, kenyérgyár, családos és nőtlen tiszti szálló, legénységi szálló.
A katonák és parancsnokaik az erőd keleti oldalánál lévő árkásztáborban laktak. A sorkatonák mostoha körülmények között éltek, rendszeresen éheztek, mert a fejadag egy részét ellopták előlük. A legénység a Monostori erődben és a Frigyes-laktanyában is két-három évet szolgált. Haza alig mehettek, csomagot sem nagyon kaptak, aki pedig elszökött, lebukás esetén többnyire halálbüntetéssel számolhatott. A sorkatonáknak a város civil lakosságával szinte semmiféle kapcsolata nem volt, ellentétben a tisztekkel, akik barátkoztak és sefteltek is velük.
A szovjetek paranoiás viselkedését jellemzi, hogy a forradalom és szabadságharc után a laktanyákban évente néhányszor gyűlöletórát tartottak a katonáknak arról, hogy milyen szörnyűségeket műveltek a magyarok 1956-ban.
Természetesen kommunista emlékművekkel és szimbólumokkal is kicicomázták az erődöt, és a szovjet politikai edukáció kötelező színhelyeként Lenin-szoba is volt mindenhol. Ráadásul, ha az alakulat elhagyta a laktanyát, a katonák kötelesek voltak magukkal vinni egy hordozható „Lenin-szobát” is, ami egy bőrönd volt különféle kommunista propagandaanyagokkal.
Aszlan Maszhadov is itt szolgált
A laktanyában folyó életről Kravcsenko György ukrán származású katonával egy 2019. március 30-án folytatott beszélgetésből alkothatunk képet: „Nekünk egyszerű katonáknak nagyon rossz sorunk volt, két év alatt egyszer sem mehettünk haza, levelet, csomagot nem kaphattunk, odahaza azt sem tudták, hogy hol szolgálunk. Kimenőt sem kaptunk, szabadidőnk sem volt. (…) Állandóan éheztünk, mert az előírt fejadagnak csak a töredékét kaptuk meg, a többi egyszerűen az ellátórendszerben ellopták.
A tisztek úgy bántak velünk, mint az állatokkal, de egymással sem volt túl jó viszonyunk. A Szovjetunió minden köztársaságából voltak itt katonák, talán csak eszkimók nem, mert nekik nagyon meleg volt, de nem volt meg köztünk az a nagy szovjet összetartás, legfeljebb az azonos nemzetiségűek között!
A laktanyában volt élelmiszerbolt, külön a sorkatonáknak, külön a tiszteknek. Nem volt nagy választék, ezért a tisztek, ill. főleg a feleségeik kijártak az Ali Baba ABC-be vásárolni. Nekünk, sorkatonáknak nem volt kapcsolatunk a laktanyán kívüliekkel, a tisztek azonban barátkoztak és sefteltek velük. (…) Mi csak azért voltunk itt, hogy szükség esetén 3 napig megvédjük a Szovjetunió külső határait, ennyi idő kellett ugyanis, hogy a Szovjetunióban lévő tartalékosokat behívják szolgálatra. Kevesen tudják, de itt szolgált Aszlan Maszhadov a rakétások parancsnokaként. A harckocsizók mellett ugyanis voltak tüzérek és rakétások. Utóbbiak a laktanyán belül is kerítéssel voltak elkülönítve. Volt köztük egy földim, csak tiszt jelenlétében beszélgethettem vele. A SCAD rakéták a mostani Lovas Színház épületében voltak elhelyezve.”
1995 óta látogatható
Az 1990-es csapatkivonás idején közel 1400 vagonnyi lőszert vittek el magukkal; az építmény addig a várostérképeken sem szerepelt. A szovjetek távozása után siralmas képet mutatott az erőd: lelakott, padozat nélküli helyiségek, kiütött ablakkeretek, üres lőszeresdobozok, gaz mindenhol. A szolgálatot teljesítő katonák a falakra vésték a nevüket, leszerelésük időpontját vagy a kedvesük nevét, ezekből jó néhány napjainkban is látható.
A Monostori erőd átadása 1990. november 30-án történt meg. A lakosság kíváncsi volt a közel fél évszázadig a várostérképeken sem szereplő létesítményre és a hozzá kapcsolódó mendemondákra: valóban van-e alagút a Duna alatt; megvan-e az a több száz hordó bor, amelyet még Klapka tábornokék rejtettek el, és hogy valóban aláaknázták-e a szovjetek az egész erődöt.
A kivonulás utáni állapotokat Szamódy Zsolt Olaf fotóművész dokumentálta, aki az Új Forrás folyóirat megbízásából fotózta végig az erődöt 1991 elején. Az erőd lőszermentesítése 1992 januárjában kezdődött az épületek átvizsgálásával, és kisebb-nagyobb megszakításokkal 1994 tavaszáig tartott.
A monostori erőd 1995-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, a Kenyérmúzeum, a Várak, korok, katonák című tárlata és a hagyományőrző programok egyaránt népszerűek. A felújított Duna-bástyát bő tíz éve adták át.
Programajánló március idusára
Az ErődFeszt programsorozat a március 15-ei, kétnapos rendezvénnyel, a Nagy kokárda napokkal kezdődik. Egyenruhás tárlatvezetések, ágyú- és fegyverbemutató, lovagoltatás, kézműves-foglalkozások, népdal- és néptánctanítás, honvédek felvonulása is szerepel a programkínálatban. Március 15-én és 16-án este a KlapkArénában Jókai Mór klasszikusának, A kőszívű ember fiainak musicalfeldolgozása lesz látható.
A komáromi erőd történetéről nyomtatott magazinunk 109. számában írtunk:
Sem csellel, sem erővel? – 10 érdekesség a komáromi erődről | Magyar Krónika
A komáromi erőd sokféle szerepet töltött be az évszázadok során. Volt légiótábor, a Szent Korona rejtekhelye, káposztasavanyító. És vajon még mi minden?
| A Csillagerődben a szocialista időszakban Csehszlovákiából áttelepített magyaroknak alakítottak ki szükséglakásokat, majd zöldségraktár és káposztasavanyító lett. Az erőd 2014-es felújítása után kulturális központ lett, napjainkban többek között a Szépművészeti Múzeum különleges háromszáz darabos gipszmásolat-gyűjteményét csodálhatjuk meg benne. Az erődrendszer legfiatalabb tagja, az Igmándi erőd tavaly tavasszal újult meg, jelenleg kiállítások láthatók benne, a rendszerváltozás előtt pedig cipőgyár és polgári védelmi raktár működött itt. A Duna bal partján lévő erődöket a szovjetek után a szlovák hadsereg használta egészen 2000-ig, majd a város tulajdonába került. A fejlesztések itt sem váratnak már sokáig magukra. A tervek szerint megújul többek között a laktanyaépület, megközelíthetővé válnak az erőd sáncai, információs fogadóközpontot alakítanak ki, új bemutatóvideók készülnek, valamint a központi és az Igmándi erőd több része virtuálisan is látogatható lesz. Így emelkednek újra a lerombolt történelmi falak. |
Kiemelt kép: Monostori erőd. Fotó: Wikipédia / Civertan Grafikai Stúdió
Forrás: Számadó Emese: Szovjet évtizedek Komáromban. Monostori Erőd Nonprofit Kft., Komárom, 2019
