Kassán mindenki ismerte a családot, övék volt a város egyik legendás intézménye, a kulturális élet központjának is számító Schalkház szálló. Ott született Schalkház Lipót, a keresztségben Sarolta Klotild utóneveket kapott lánya, 1899. május 11-én. A családfő korán meghalt, özvegye az igazgatósági tagságból származó jövedelméből nevelte fel három gyerekét.
A Fő utca déli végén álló épületet, melyben Kodály szerint egész Felső-Magyarország legjobb akusztikájú koncertterme volt, azóta lebontották, a helyén ma is szálloda áll.
Erős akaratú, eltökélt fiatal lány volt Sára, szívesebben játszott a fiúkkal katonásdit, minthogy babázott volna. Tanítónői diplomával a kezében könyvkötőnek tanult, majd húga kalapüzletében dolgozott. Nem lázadásból, hanem azért, mert tanítóként hűségesküt kellett volna tenni az új csehszlovák államnak, azt pedig nem akart. Munka mellett cikkeket és novellákat írt, azzal az ambícióval, hogy tollhegyre tűzi a társadalmi és szociális igazságtalanságokat, és küzd a nők hátrányos megkülönböztetése ellen is.
Néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, ám végül nem ment férjhez a gazdatiszti pályára készülő fiatalemberhez. Nem vidéki birtokra, hanem az élet sűrűjébe vágyott. Dohányzott, kalap nélkül járt, és kiskocsmákban költötte el vacsoráját cigányzene mellett – ezekkel alaposan meghökkentette a szociális testvéreket, akiknek társaságát és eszméit választotta új hivatásául.
Elvégezte a szintén kassai születésű Slachta Margit alapította közösség szociális és népjóléti tanfolyamát, így ismerkedett meg a nővérekkel.
Kellett némi átmeneti időszak, amíg a fesztelen újságírói életmódot felváltotta a szociális nővér életvitele, de ebben segítette a hite, és az, hogy a társaságban ugyanúgy szükség volt igazságérzetére, szociális érzékenységére, pedagógiai hajlamára és íráskészségére.
Első fogadalmát 1930-ban tette, dolgozott Kassán, Komáromban, 1937-ben helyezték át végleg Budapestre. Ezekben az években elképesztő mennyiségű feladatot végzett a kegytárgyüzlet vezetésétől, a karitász megszervezésén át a Katholikus Nőszövetség létrehozásáig és vezetéséig. Utazott, levelezett, írt, tanított, előadott, majd 1940-ben letette az örökfogadalmat is. „Íme, itt vagyok, engem küldj!” – ezt választotta jelmondatául.
Nevét akkor magyarosította Salkaházira, amikor mások inkább visszavették németes hangzású nevüket. 1942-ben. Úgy érezte, hogy a hatalmas mennyiségű munka nem elég, még többet akart tenni. Ennek jegyében Árpád-házi Boldog Margit szentté avatásakor engedélyt kapott arra, hogy szertartás keretében életfelajánlást tegyen. „Azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be.” Valamivel több, mint egy esztendő múlva beváltotta fogadalmát.
A szociális testvérek házaiban komoly és szervezett embermentés folyt a német megszállás után. Az egyik ilyen otthonban, a Bokréta utcaiban tartottak a nyilasok razziát 1944. december 27-én. Karácsony utáni napon. Ezt a házat Salkaházi Sára vezette, de a rajtaütéskor éppen nem volt otthon. Akkor ért vissza, amikor a nyilasok már őrizetbe vették Bernovits Vilma hitoktatót és négy gyanúsnak ítélt személyt. Sára megtehette volna, hogy elmenekül, de nem akart. Elvitték őt is, és még aznap a Szabadság híd közelében, meztelenre vetkőztetve a Dunába lőtték. Sára testvér halála előtt gyilkosai felé fordulva letérdelt, és keresztet vetett.
A Jad Vasem intézet 1972-ben felvette a világ igazai közé, a pesti rakpartnak az a szakasza pedig, ahol megölték, az ő nevét viseli.
Kiemelt fotó: Salkaházi Sára szociális testvérek társaságában. Forrás: Szociális Testvérek Társasága
