
Muszáj szembenéznünk a valósággal
Mit jelent az, hogy a polikrízis korszakában élünk? Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutatót kérdeztük.
Anyának lenni csodálatos hivatás, a mindennapokkal azonban nem könnyű megbirkózni akkor sem, ha ketten tolják szülőként a család szekerét. Ha pedig egyetlen felnőtt cipel minden felelősséget és terhet, sokszor megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel kerül szembe. Az egyszülős családokkal sokáig mégsem foglalkozott senki, így amikor Nagy Anna 2005-ben létrehozta az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt, sokan érezhették úgy, hogy végre valaki megérti sajátos élethelyzetüket és az abból fakadó problémákat. Tagadhatatlan, hogy bátorság is kellett ehhez a lépéshez, hiszen voltak, akik nem értették, miért kell erről beszélni, még akkor sem, amikor megtudták, hogy Magyarországon az egyedülálló szülők háromszázezren vannak, és összesen több mint félmillió gyereket nevelnek. Pedig nagyon fontos, hogy a társadalom észrevegye őket, és megértse, mit jelent, amikor valaki nap mint nap egyedül oldja meg a szülőség minden összetett feladatát úgy, hogy csak a saját szervező- és problémamegoldó készségére, erejére támaszkodhat. Ahhoz azonban, hogy végre figyeljenek rájuk, kellett valaki, aki ki mert állni, vállalta a helyzetét, és állította, hogy a problémákra lenniük kell megoldásoknak.
Nagy Anna alig négyéves kisfiával maradt egyedül. A kezdeti kétségbeesés és elkeseredés után elkezdte felépíteni új életét. A változás útján elindulva azt vette észre, hogy nemcsak önmaga, hanem mindazok számára is keresi a megoldásokat, akik hasonló élethelyzetben vannak. Hatalmas lendülettel vetette bele magát az önkéntes munkába, és minél jobban belemerült, annál több feladatot talált. Mivel az egyszülős családok legnagyobb problémája nem az anyagi nehézség, hanem az elszigeteltség, megtartó közösséget épített, a hasonló élethelyzet pedig rendkívül erős kötődést alakított ki a szülők között. Az évek során egyre elmélyültebben, új és új tapasztalatokat szerezve, más családszervezetekkel is együttműködve, növekvő számú önkéntessel szervezett programokat, tanácsadást és segítségnyújtást.
2018-ban végre valóra váltotta álmát: megnyílt az ország első egyszülős központja, amely társadalmi szempontból is újdonság. Olyan különleges hely, amely számtalan szolgáltatást és programot nyújt, és ahol a szülők egyszerre találnak támogatást és közösséget. Jogászok, pszichológusok, tanácsadók segítenek nekik, és játszóház, kávézó, közösségi tér is várja a családokat. A központ elindulása óta a társadalom jobban megismerte az egyedül nevelő szülők nehéz élethelyzetét, és azok közül is többen fordulnak megértéssel az egyszülős családok felé, akik nem érintettek. Ez rengeteget számít, hiszen a mindennapok apró gesztusai segítenek, hogy ezek a szülők is átérezhessék: nem egyedül kell cipelniük a terheiket.

Mit jelent az, hogy a polikrízis korszakában élünk? Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutatót kérdeztük.

Kitta Gergely klímaszakértő az éghajlatváltozással kapcsolatos legfontosabb kérdésekre válaszolt.

A fizikai mellett a mentális egészségünkre is hatással van a klímaváltozás. Az ökoérzelmekről és a lehetséges megküzdési módokról Ágoston-Kostyál Csilla kutatót, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézetének munkatársát kérdeztük.

Tkacsik Márta, a budajenői Patikakert alapítója felelősségről, alkalmazkodásról, cselekvésről és a közösségek újraépítéséről ökológiai válság idején.

Az ország legszegényebb településeinek gyerekei számára működtetnek iskolákat a máltaiak. Tapasztalataik a kortárs erőszakban érintett iskolások tízezreinek javára válhatnának országszerte. „Nincs nálunk a bölcsek köve” – mondja Thaisz Miklós oktatási szakértő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke. Válaszuk mindenesetre van.

A Békés iskolák program a hazai közoktatásban megszokottól eltérő szemlélettel segít megelőzni a bullyingot. Legfontosabb eleme az a felismerés, hogy az iskolai bántalmazás kimenetelét a szemlélők határozzák meg. Adler Katalin pedagógus, szociális munkás és mediátor a program hazai elterjesztésében vesz részt.