Az első világháborús vereséget és a trianoni békediktátumot követően a magyar külpolitika egyik fontos sikerének számított az olasz-magyar barátsági szerződés 1927-es megkötése. Mivel a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (1929-től Jugoszlávia) az olasz nagyhatalmi törekvések útjában állt, Mussolini természetes szövetségest látott a területveszteségeket elszenvedett Magyarországban. A délszláv állam meggyengítésében érdekelt magyarokkal kívánta elszigetelni riválisát, és befolyást szerezni Közép-Európában és a Balkánon.
Olasz gesztus
A kapcsolatfelvétel olasz gesztussal kezdődött: 1926 decemberében a budapesti olasz követ felajánlotta, hogy országa visszaszolgáltat két Mátyás király korabeli kódexet. Mussolini az olasz kormány nevében Magyarországnak ajándékozta a török hódoltság idején elrabolt, majd velencei kereskedőkhöz került értékes kódexeket. A hazai közvélemény nagyra értékelte a lépést, amelyet Klebelsberg Kuno a magyar kulturális törekvések olasz támogatásaként értelmezett. A kultuszminiszter nem sokkal ezután látogatott Rómába, ahol a Római Magyar Intézet felállításáról tárgyalt, illetve a Római Egyetem díszdoktorává is avatták. Az eseményen elhangzott beszédének középpontjában az olasz-magyar kapcsolatok bővítési lehetőségei, perspektívái álltak.
A kapcsolatfelvétel egybeesett Magyarország trianoni békeszerződés által előírt katonai és pénzügyi ellenőrzésének fokozatos megszűnésével, ami jelentősen bővítette Bethlen István miniszterelnök külpolitikai mozgásterét. Mussolini 1926-ban Rómába hívta a magyar kormányfőt, a magyar politikai elit pedig megkezdte az olasz orientáció tudatos előkészítését. A korábban Belgrádban szolgáló Hory Andrást nevezték ki a római követség élére, ami a külpolitikai súlypont eltolódását jelezte. A magyar diplomácia korábban próbálkozott a délszláv kapcsolatok erősítésével, hogy éket verjen a kisantant egységébe, de ezen törekvések nem jártak sikerrel. Az olaszok is kísérletet tettek erre, de szintén kudarcot vallottak.
Bethlen–Mussolini találkozó
A Bethlen-Mussolini találkozóra, amely során megkötötték az olasz-magyar barátsági szerződést, 1927 áprilisában került sor. A dokumentum szövege alapján nem lehetett szoros politikai együttműködésre következtetni, hiszen kifejezetten „semmitmondóan” fogalmazták meg az egyezség nyilvános részeit. Mindkét fél arra törekedett, hogy a valódi döntések és fontos egyeztetések a színfalak mögött történjenek.
A két ország barátságát ecsetelő bevezetés után öt pontban fogalmazták meg az együttműködés alapjait. Az első pont a két ország örök barátságát és az állandó békét rögzítette. A második szerint vitás kérdéseiket békéltető eljárással rendezik, ha a diplomácia kudarcot vall, a harmadik választott bírósági eljárás lehetőségét biztosította. . A negyedik a bírósági eljárás szabályait tartalmazta, az utolsó pedig a megerősítő okiratok kicseréléséről rendelkezett.
A szerződés nyilvános tartalma tehát tényleg nem árult el semmit, csupán azt, hogy a két államnak léteznek közös érdekei. A titkos záradék viszont már tartalmazta a szorosabb politikai együttműködést. „Az Olasz Királyság és a Magyar Királyság kötelezik magukat az érdekeiket érintő kérdések megoldásának folytatására, oly módon, hogy kölcsönös politikai és diplomáciai támogatást nyújtanak egymásnak. E szellemben a két kormány folyamatosan konzultál egymással azokról a kérdésekről, amelyek a köztük létrejött személyes kapcsolatokat bármilyen módon befolyásolják” – áll a klauzulában. A záradék lehetőséget teremtett arra, hogy Olaszország alkalomadtán támogassa a magyar revíziós törekvéseket, cserébe Magyarország Jugoszlávia meggyengítésében működjön közre. Az együttműködés gyakorlati megvalósulásáról szóban tárgyaltak a felek.
Egyértelmű diplomáciai sikert jelentett, hogy egy vesztes állam egy győztessel kötött barátsági szerződést, de hiába fogalmazták meg a közös külpolitika irányvonalait, a valóságban ennek nem sok következménye lett. Mint utóbb kiderült, a Duce kifejezetten mérsékelt álláspontot foglalt el a revízió ügyében, míg a magyar vezetés részben tőle várta volna a területi integritás legalább részbeni visszaállítását.
Gömbös revíziós tervei
A magyar-olasz kapcsolatok Gömbös Gyula 1932-ben kezdődő miniszterelnöksége alatt tovább erősödtek. A kormányfő a gazdasági világválság kezeléséhez – Bethlenhez hasonlóan – elengedhetetlennek látta az olasz–magyar együttműködés Németországgal való kiegészítését. A később „Gömböliniként” is emlegetett miniszterelnök első hivatalos külföldi útja Rómába vezetett, ami egyértelműen jelezte, hogy Budapest az olasz orientáció fenntartását és további erősítését tekinti külpolitikája egyik alappillérének.
1933 tavaszától az olasz diplomácia elkezdett aktívan érdeklődni Magyarország konkrét területi követeléseivel kapcsolatban. A Gömbös-kormány külügyminiszterét, Kánya Kálmánt keresték meg először, aki maximális igényként a teljes revíziót jelölte meg, már csak taktikai okokból is. Persze később kifejtette, hogy adandó alkalommal hajlandók csekélyebb mértékű határmódosítást is elfogadni, de amikor a közvetlen nyelvhatárokat követő, úgynevezett Rothermere-vonalról (a magyar ügyet támogató angol sajtómágnás által készített revíziós javaslat) kérdezték, kitért a válaszadás elől.
Nem sokkal ezután Mussolini jelezte, szeretné megismerni a magyar kormány pontos álláspontját a revíziót illetően. Nem tudjuk mikor és hogyan jutott el a kérés a miniszterelnökhöz – feltehetően egy magánlevél formájában –, de április vagy május közepén Gömbös három pontban foglalta össze elképzeléseit. Fegyverkezési egyenjogúságot, a magyar kisebbségek megfelelő kezelését és a határok módosítását kérte. Az utolsó pontot nem fejtette ki bővebben, de ígéretet tett arra, hogy a jövőben részletesen kidolgozzák az ezzel kapcsolatos terveket. Mussolini érdeklődése a magyar revízió iránt részben annak volt köszönhető, hogy a nagyhatalmi diplomáciában – különösen brit részről – ismét napirendre került a közép-európai status quo rendezésének kérdése. Az 1933-as négyhatalmi tárgyalások azonban az alapvető érdekellentétek miatt nem vezettek érdemi előrelépéshez a területi revízió kérdésében.
Még ebben az évben Bethlen István angliai előadókörútja kavarta fel ismét az állóvizet. Az egykori miniszterelnök Magyarország múltjáról és jelenéről beszélt a hallgatóságnak. Utolsó állomásán a revízió kérdését is részletesen taglalta, és Erdély esetében mind a népszavazás, mind pedig a területi megosztás lehetőségét elvetette. Cserébe azt javasolta, hogy a történeti Erdély határáig húzódó területeket kapja vissza Magyarországnak, maga Erdély pedig alakuljon önálló föderatív állammá. Wettstein János prágai követ szerint az elképzelés „bizonyos nóvumokat” tartalmazott. A magyar diplomácia teljesen összezavarodott: nem tudták eldönteni, hogy a kormányzat véleményét hallják vagy Bethlen saját ötleteit. A helyzet tisztázására a kormány a következő álláspontot juttatta el a külképviseletekre: „bár az előadások tartalma nagyjában egyezik a kormánynak a revízió ügyében elfoglalt álláspontjával, az ezen előadáson elhangzottak mégsem tekinthetők a m. kir. kormány hivatalos állásfoglalásának”.
Gömbös Gyula revíziós terve (1934. április) – Rajzolta Sebők László / Zeidler Miklós: Magyar revíziós külpolitika a két világháború között / Korunk 23. évf. 11. sz.
Az eset nyilvánvalóvá tette, hogy szükséges kidolgozni egy pontos tervezetet. Gömbös stratégiai, gazdasági és etnikai elvek mentén gondolkodott. A kivitelezést Mengele Ferencre, a Külügyminisztérium Sajtóosztályának vezetőjére bízta 1934 elején. A tervezet végül április 10-re született meg A magyar revízió problémája címmel. Az elképzelt határvonal a legtöbb esetben túlment a szigorúan vett nyelvhatárokon, és a védelmi hadászat és harcászat szempontjából kedvezőbb középhegységekben és folyók mentén húzódott. Gömbös úgy vélte, Olaszország már megígérte, hogy külpolitikai programjává teszi Magyarország revíziós törekvéseinek támogatását, így pozitív fogadtatásra számított.
A magyar miniszterelnök a külpolitikai tárgyalásokon is fel tudta használni a tervezetet, vagy inkább annak részleteit, ezzel felmérve a hatást. A magyar fél konkrétan nem tárgyalt az olaszokkal a megvalósításáról, de folyamatosan talonban tartotta, bármikor elő lehetett venni kiindulási alapnak. Közben a Gömbös-kormánynak sikerült 1934. március 17-én nyélbe ütnie az olasz-osztrák-magyar gazdasági együttműködést is, amelynek részleteit a felek a római jegyzőkönyvekben rögzítettek, így ettől kezdve már egy hármas blokkról beszélhetünk.
Ugyanezen év októberében azonban nem várt fordulat történt: Marseille-ben usztasa terroristák meggyilkolták I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A nyomozás szálai Magyarországra vezettek, így hazánknak a Nemzetek Szövetsége előtt kellett megvédenie magát az ügyben, ami értelemszerűen rossz fényt vetett az országra, így a revízió kérdése fel sem merülhetett. Ennek ellenére Gömbös magával vitte a tervezetet Rómába, amikor a marseille-i események kezeléséről egyeztettek Mussolinivel. A Duce ekkor találkozott először a kidolgozott magyar elképzelésekkel. A terv sajátossága volt, hogy elmozdult az integritás talajáról és az etnikai revízió mellett a stratégiai és gazdasági megfontolásokat is ugyanolyan súllyal vette számításba. Mindennek ellenére nem váltott ki számottevő nemzetközi visszhangot.
A nemzetközi politika közbeszól
Eközben 1935 januárjában Olaszország és Franciaország megegyeztek az afrikai ügyekben, valamint a Duna-medencét illetően is. A magyar revízió kérdése a tárgyalásokon nem kapott hangsúlyt. Összességében a tervezet a megvalósulás közelébe sem került. A marseille-i merénylet ügyében Magyarország terrorizmus finanszírozásának gyanújába keveredett. Emiatt a magyar külügy egy időre elszigetelődött, Gömbös elképzelései pedig sem itthon, sem külföldön nem találtak valódi támogatásra. 1936-ban bekövetkezett halála után a magyar diplomácia új utakat keresett, és egyértelműen a német orientáció vált meghatározóvá. Az olaszokkal való további együttműködés csak ennek árnyékában értelmezhető, így az Anschlusst követő, német-olasz döntőbíróság által ratifikált első bécsi döntés is inkább a németek irányába kötelezte le az országot.
Nyitókép: Gömbös és Mussolini 1936-ban / Wikipedia
