| HÍVÓSZÓ: NE BÁNTS! A Magyar Krónika magazin márciusban megjelenő, 113. lapszámának Hívószó rovatát a kortárs gyermekbántalamzás, a bullying témájának szenteltük. Összeállításunkban foglalkozunk a gyerekközösségekben egyre erősődő erőszak, agresszió jelenségével és a megelőzés lehetőségeivel. Megszólaltatunk oktatási szakértőt, mediátort, egy sodródó utcagyerekkel forgató dokumentumfilmest, pszichológust és egykori érintettet is. |
Tíz éve még a bullying szó sem volt közismert, ön azonban már módszert keresett az iskolai kortársbántalmazás kezelésére és megelőzésére. Mi győzte meg az amerikai eredetű Békés iskolák programban?
Mögöttem volt már néhány év tanítás, gyermekvédelmi tapasztalatom is volt, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztam évekig. Folyamatosan szembesültem azzal, hogy a kortársbántalmazás súlyos probléma. A szemlélete győzött meg, az, hogy átfogó problémaként kezeli a bántalmazást. Nem elég ugyanis bántalmazóról és bántalmazottról beszélni. Szemlélők nélkül nincs bántalmazás, mégis csak az egyes esetekkel foglalkoztak az iskolák, ha foglalkoztak. Nem egy előre megírt, merev forgatókönyvet ismertem meg, hanem egy újszerű, keretrendszerbe foglalt, szabadon átültethető szemléletet, ami hiányzott a hazai iskolákból.
Hogyan talált rá?
Egy könyv mutatott rá, Miért nem működnek az iskolai bántalmazásellenes programok? volt a címe. A programot kidolgozó amerikai pszichiáter-pszichológus páros jegyezte. Keresni kezdtem, ki foglalkozik a megoldásokkal itthon, így jutottam el Horgász Csaba klinikai szakpszichológushoz, a könyv fordítójához. Összefogtunk, szakmai műhelyt alapítottunk többen, és elkezdtünk dolgozni a rendszerszintű megoldási lehetőségeken. A hazai viszonyokhoz mérten kellett megtölteni a programot gyakorlati útmutatóval, az iskolák egyedi igényeire szabható modulokkal. Az első elkötelezett intézmény a zuglói Móra Ferenc Általános Iskola volt, azóta több másik is csatlakozott.
| ADLER KATALIN Pedagógus, szociális munkás, mediátor, az ELTE szociológia szakán abszolutóriumot szerzett. Néhány év tanítási gyakorlattal a gyermekvédelem alapellátó rendszerében helyezkedett el, és éveken keresztül hátrányos helyzetű családokkal foglalkozott. 2014 óta közbiztonsági, áldozatvédelmi, bűnmegelőzési területen dolgozik Zuglóban, az önkormányzathoz tartozó Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél. 2015-ben indították el az amerikai keretprogramból adaptált Békés iskolák programot, melynek Sándor Éva pedagógiai szakpszichológussal közösen azóta is egyik vezető munkatársa. A kezdetektől részt vesz a program fejlesztésében és országos elterjesztésében. |
Említette a szemlélők, a közösség felelősségét. Mik azok az egyéneken túlmutató okok, amik megágyaznak a bántalmazó eseteknek az iskolákban?
Eleve tartja magát az a tévhit, hogy a jó osztályközösségek maguktól teremnek. Húsz-harminc gyereket összeengedni esetleges eredményt hoz. Van, hogy az osztály valóban organikusan jól szervezi önmagát, olyan egyéniségek jönnek össze, akiknek a dinamikája pozitív a közösség egészére nézve. Legtöbbször nem ez történik.
Beavatkozás nélkül hamar kialakulnak konfliktusok, törvényszerű hatalmi harcok, klikkesedések, amik egy idő után kitermelik a bántalmazó és az áldozati szerepeket, átvezetnek bántalmazó megnyilvánulásokba. Ezt egy módon lehet megelőzni: tudatos közösségépítéssel.
Látszólag pluszenergiát kíván az eleve túlterhelt pedagógusoktól közösségszervezéssel, szemléletformálással is foglalkozni, de ez az elején be nem fektetett energia megy később a bántalmazó esetek kezelésére. Arról nem is beszélve, hogy egy – akár látens módon – bántalmazó dinamikákkal terhelt osztályközösséggel sokkal nehezebb dolgozni. A kiközösítés már egyértelmű vészjel. Valaki mellé nem ül senki, őt nem hívjuk meg, ő nem játszhat, satöbbi. De az sem jó, ha a néhány fős klikkek között nincs átjárás, ha pletykákat terjesztenek egymásról a diákok, vagy a gyerekek nem mernek egymás előtt megnyilvánulni.
Nézze meg galériánkat egy békés iskoláról, a zuglói Móra Ferenc Általános Iskoláról:
| TÖBB TÍZEZER ÉRINTETT Egy 2018-as felmérés alapján a hazai iskolások 40 százaléka – szociális háttértől függetlenül – közvetlenül érintett a bullying, azaz a kortársbántalmazás bizonyos megnyilvánulásaiban. Ez több mint 700 ezer általános és több mint félmillió középiskolás diákra vetítve bántóan nagy szám. |
Szokás áldozattípusú egyéniségekről beszélni. Amit mond, abból viszont az következik, hogy az áldozati szerep nem a gyerekek valamilyen tulajdonságában rejlik, hanem a közösség nem optimális működésében.
Így van. Lehet áldozat menő, sikeres diákból is. Mondok egy példát. Az egyik osztálytárs lehetőséget kapott filmben szerepelni, a társai irigységből összezártak ellene, és elkezdték módszeresen szekálni.
Bárkiben lehet találni kivetnivalót, ha a megvetés támogatott viselkedésforma. Vannak olyan hátrányok, amik jobban valószínűsítik a peremre sodródást, mégsem ez a lényeg, hanem a közösség mint a bántalmazást minimum elnéző, esetleg jutalmazó, jó esetben blokkoló közeg.
A közösség részei nemcsak az osztálytársak, hanem a szülők és kiemelten a tanárok is. Ők a normaalkotók, ezért az ő felelősségük nagyobb.
| SZABADON ÁTVEHETŐ SZEMLÉLET A Békés iskolák program a pszichiáter Stuart W. Twemlow és a pszichológus, gyermekjogi szakértő Frank C. Sacco negyvenéves kutató- és terepmunkáján alapul. Célja az iskolai erőszak megelőzése és kezelése. Alkalmazzák Amerikában, Ausztráliában és az elmúlt években már Magyarországon is. Alapvető állítása, hogy nem elég az egyes bántalmazási esetekre reagálni. Az iskolában keletkező agresszív megnyilvánulások, a bántalmazás az iskola légköréből, az egész iskolára kiterjedő – a tanárokat, a szülőket is magában foglaló – kapcsolati rendszerek sajátosságaiból vezethető le, ezért rendszerszintű szemléletformálással lehet csak valódi változást elérni. Fontos felismerése, hogy minden bántalmazáshoz bántalmazóra, áldozatra és szemlélő közönségre van szükség. A Békés iskolák program célkitűzése a szemléletváltás kialakítása, a passzív szemlélők hozzáállásának megváltoztatásán keresztül megvalósított prevenció. Konfliktuskezelésben a közösségben elszigetelődést okozó büntetési elv helyett helyreállító, vagyis resztoratív módszertant alkalmaz. A már megtörtént bullyingeseteket jó gyakorlatokon alapuló eljárásrenddel kezeli. |
Milyen szülői, tanári magatartás támogatja a bullyingeseteknek kedvező közeg kialakulását?
A szülő a gyerekek közösségi dimenziójáról legfeljebb tudomást szerez, cselekvési lehetősége az iskolában nincs, az ő felelőssége az otthoni szemléletformálás. A tanároknál pattog a labda inkább. Akkor is ők vannak mintát adó hatalmi pozícióban, ha leterheltek, és sokszor eszköztelennek érzik magukat.
Ha a tanár eleve büntető, esetleg gúnyos, olykor leszóló, megszégyenítő, érezhetően különbséget tesz a diákok között, elhinti a magját annak a közösségben, hogy ez érvényes, ilyet lehet.
Nagyon fontos, hogyan viszonyul a pedagógus az osztályközösség előtt egy-egy gyerek nehézségeihez. Még mindig elterjedt, hogy a gyerekek közötti viszályt, a magatartási problémákat főleg büntetéssel kezelik. Melyik iskola vállalná fel szívesen, hogy kénytelen bántalmazó esetekkel is megküzdeni? Gyakran a szőnyeg alá söprik, vagy büntetéssel reagálnak. Félreértés ne essék: az iskolai kortársbántalmazással szemben zéró toleranciát kell hirdetni. De a bullyingeseteket nem lehet csak erőből, néhány intővel elintézni.
Hogyan kell nem erőből kezelni az iskolai konfliktusokat?
Resztoratív módon, azaz a helyreállító módszertan szellemiségében. A Békés iskolák program része ez is. A megtörtént bántalmazási eseteket nemzetközi jó gyakorlatokból átvett eljárásrenddel, a vészjelző konfliktusokat pedig minden érintett egyenrangú részvételével és bevonásával körbeszélgetésben kezeljük, irányított kérdésekkel támogatva a folyamatot. Gyerekközösségben ez a leghatékonyabb.
Mond egy példát?
Az egyik iskolában elterjesztette egy diák, hogy mások előtt lehúzza a barátai, haverjai alsónadrágját, ezzel szégyenítve meg őket a röhögő szemlélők előtt. Ez nem klasszikus bullyingeset, amikor az erőfölényben lévő kipécéz egy áldozatot, de már a közösség előtti megszégyenítésre irányul, az elszenvedő a bántalmazó népszerűségre törő céljait szolgálva tárgyiasul. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ráadásul átvette ezt a „heccet” több osztálytárs is. A konkrét esetben, amikor a segítségünket kérték, már csak szemlélő volt az elterjesztő diák, de a körbe behívtuk őt is. Egy ilyen beszélgetésben bántalmazó és áldozat kölcsönösen megértik egymás érzéseit, indítékait, reakcióit. Szakszóval: mentalizálnak. Ha a „heccelő” intőt kapott volna, megszégyenül, vagy nem is érdekli. A büntetés kiszabása látszatmegoldásnak jó, de a közösségben a kapcsolatok további romlását eredményezheti, a személyről mond ítéletet, ez pedig újabb bántalmazási esetek irányába vezethet. Ezzel szemben itt az ötletgazda és az elkövető is belátta, milyen sérelmet okozott – szakszóval mondva: reintegratív szégyent élt meg –, és bocsánatot kért az áldozatoktól. Megértette, hogy a tette elítélendő, de a személyét nem ítélte el senki.
A belátásnak van visszatartó ereje. A büntetésnek valójában nincs.
Követték az esetet?
Igen. Minden ilyen helyreállító beszélgetés végén önkéntes vállalásokat is tesznek a résztvevők, ezeket írásba foglaljuk és lekövetjük. Ebben az esetben az ötletgazda például magától vállalta, hogy ha a tudomására jut hasonló eset, közbelép vagy jelzi, tehát közreműködik a további esetek megelőzésében. Kétszer be is avatkozott, és leállította a nadráglehúzást.
Nyilvánvalóan régen is voltak bántalmazási esetek, tele van velük az ifjúsági irodalom. Miért csak most foglalkozunk velük?
Hatalommal való visszaélés minden közösségben volt, van, lesz. Persze hogy az iskolában is jelen van. A pszichológia tudománya csak a hetvenes évektől kezdte el kutatni, főleg az észak-európai országokban. Idő kellett, hogy a kutatási eredmények megszülessenek, és lecsorogjanak a köztudatba a belőlük származó felismerések, tudatosuljanak a közösségben elszenvedett bántalmazás hosszú távú, káros hatásai. Nagyobb visszhangot kaptak a bővülő médiatérben a bullying hatásának köszönhető tragikus esetek is, mint például Amanda Todd, egy tizenöt éves lány öngyilkossága. Magyarország fáziskésésben van. Nálunk tíz éve még a bullying szó is magyarázatra szorult. Mostanában tartunk ott, hogy igyekszünk megelőző megoldásokat kínálni, kidolgozni, miközben már nálunk is vannak kirívó vészjelek, durva erőszakos esetek az iskolákban.
Hogyan lehet egy intézményből békés iskola?
A tantestület helyzetfelismerésén, szándékán és elköteleződésén múlik elsősorban. Zuglóban azon dolgozom, hogy minden iskola békés iskolává váljon, bármelyik intézmény jelentkezhet. Az elköteleződés a pedagógusok képzését jelenti, belőlük alakul aztán tantestületen belül egy békítőteam, ami az intézményen belüli megvalósulást koordinálja a segítségünkkel. Hozzájuk futnak be az eljárásrenddel kezelendő esetek, és képviselik a helyreállító szemléletet egyéb konfliktusokban. Ők azok az elkötelezett pedagógusok, akik inkább az humánus közösségépítésbe fektetnének energiát, mint később a tűzoltásba, a diszfunkciók kezelésébe. Mindig kérdőív alapján felállított diagnózissal kezdődik a program a diákok, a tanárok, a szülők bevonásával. Szinte kivétel nélkül meglepő eredményeket kapunk a látenciáról.
Mit tehet egy iskola a békés légkörért a program adaptálása nélkül?
Tegye témává a tanórákon, hogy a bántalmazás semmilyen formája nem elfogadható. Azt, hogy a segítségkérés nem ugyanaz, mint az árulkodás. Segítsen a szemlélőknek felismerni a helyzeteket. Bátorítsa őket arra, hogy jelezzék. Ha ennyit megvalósít egy intézmény, már tett valamit a megelőzésért.
