Gáborral régóta terveztünk egy közös bakonyi kirándulást, ezen a novemberi hétvégén pedig igazán mellénk állt a szerencse: szinte kora tavaszi időben túrázhattunk, egy-egy magasabban fekvő, napsütötte, kopár erdei domboldalon a csupasz földön kinyújtózva tudtuk magunkba szívni az erdő illatát. A Bakony ezen részén én korábban még nem jártam, ő sem, ráadásul számára ez volt az első hivatalos pecsételős kéktúraszakasz, így izgalommal vártuk az indulást. Bodajkon, ebben a kis Fejér vármegyei városban és környékén – lásd majd Fehérvárcsurgót – nemcsak a Bakony és a közeli Vértes kiránduló útvonalai csábítanak, hanem a távoli és a közelebbi múlt több épített emléke is. 

Burger Barna: Kékvándor című könyvében ezt írja erről a vidékről: „[…] vajon miért beszélnek a régi és a mai leírások is folyton olyan áhítattal a Bakony erdeit emlegetve. A meglepően meredek dombok, a váratlan szurdokok, a sűrűn álló, erős fák, kőrisek, tölgyek, alattuk az árnyékok, a rejtelmes sötét – mintha egy még felderítetlen, hatalmas erdőbe merészkedne az ember. Valahogy ez az erdőség a végtelenség és a rejtelmesség érzését sugallja”.

Bodajk a Vértesaljai-dombság részét alkotó Móri-árokban fekszik, a közelben őskori földvár található, római hadiút is vezetett egykor erre. A település a török pusztítás után éledt újjá; az 1700-as években épült fel a barokk stílusú templom és rendház. A búcsújáróhelyként ismert Segítő Szűz Mária-kegytemplom ma is impozáns látványt nyújt a város központjában. Szerencsénkre pont vele szemben találtunk egy barátságos vendégházat, így a látványt sokáig élvezhettük.

Talán kevesen tudják, hogy valószínűleg Bodajk a legrégibb magyar búcsújáróhely, a hagyomány szerint szent kútját már a 9. században zarándokok látogatták. A búcsújárás meghonosítását Szent Istvánnak köszönhetjük, a kálváriahegy alatt már akkor kápolna állt, amelyet ő és fia, Imre herceg is többször felkeresett, ahogy Szent Gellért püspök és később Szent László király is.

A város másik nevezetessége az 1830-as években épült klasszicista Hochburg–Lamberg-kastély. Az őspark övezte, 2021-ben teljesen megújult épületben Európa egyik legkorszerűbb, interaktív vadászati és természetismereti kiállítását nézhetjük meg, igaz, ezért az élményért elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Az 1730-as években épült kálváriadombi kápolna és a stációk is különleges látványt nyújtanak, főleg kivilágítva az esti órákban. 

A települést elhagyva a kék vonalán, az egykori sípálya után a régi vadaspark területére érkeztünk, ahol egy szép kiszögellésen izgalmas „belátást” nyertünk a Gaja szurdokvölgyébe, első élménynek nem is volt rossz. Aztán a völgy és utunk roppant dolomitsziklák tövében, égerligetektől övezve négy kilométeren át kacskaringózott a nevét adó patak mentén, mesebeli táj hangulatát nyújtva – higgyék el, cseppet sem túlzó a jelzőhasználat.

A Gaja-völgyi tájcentrumban érdemes felkeresni a csodás panorámát kínáló Keresztes-hegy tetején lévő vaskeresztet, amelyet gróf Károlyi Viktor emlékére állítottak, aki egy legenda szerelmi bánatában innen hajtott fogatával a mélybe. A szurdokvölgy legszebb panorámája a Károly-kilátóból élvezhető, innen a völgy mindkét irányban, a Fehérvárcsurgói-víztározótól egészen Balinkáig belátható. Sajnos nekünk ezen a túrán mindkét célpontot ki kellett hagynunk, de legalább két érvvel több, hogy mihamarabb visszatérjünk a vidékre.

A tájcentrum központjában lévő tisztáson áll a Bársony István-emlékház és -pihenőhely, itt találjuk a millenniumi fát és a Pisztrángos-tavat is; ha több ideje van az embernek, vagy családdal érkezik, érdemes innen indulni vagy ide érkezni a túrán. A közeli Öreg-hegyen a késő bronzkori halomsírokat is megéri felkutatni, az erdészeti tanösvényen pedig a környék egyetlen csörgedező forrását, az egykor Borjú-kútnak hívott Alba-Regia-forrást találjuk. 

És még nincs vége a lehetséges programok sorának, felfedezésre hív a Vasutas-pihenő, a Gaja-szurdok sziklaürege, a Rigó-lyuk és a Sobri Jóska-barlang is. A környéken közel húsz, oldódással és málással kialakult barlang ismert, ezek közül a Sobri a legnagyobb, közel húsz méter hosszú, négy méter széles és két méter magas.

Az itteni Ádám–Éva-fa története is lebilincselő. Állt itt korábban egy öreg tölgy, ennek neve volt Éva, már nincs nyoma; egy nagyobb, Ádám nevű pedig a múlt század hatvanas éveiben dőlt ki egy tűzvészben, és a patak fölött ível át. Azóta átvette egykori társa nevét is, mindenki Ádám–Éva-fának hívja az egykori tölgymatuzsálemet.

A késő őszi túranapok egyik jellegzetessége, hogy korán véget érnek, így sajnos szaporábban kellett elhagynunk a csodálatos Gaja-völgyet, mint szerettük volna, de vigasztalt minket az a tudat, hogy még mennyi látnivaló vár minket a hétvégén. 

Egy szőlőkertes, víkendházas területre érkeztünk az Öreg-hegyen, innen ereszkedtünk le a sejtelmes naplementében a Fehérvárcsurgói-víztárolóhoz , amely a Vaskapu-hegy keleti lábánál terül el méltóságteljesen a hetvenes évek eleje óta. A településen található a csodálatosan szép Károlyi-kastély, erre a látványosságra mindenképpen szenteljünk időt. Reméljük, korábbi cikkünkkel még inkább felkeltjük az érdeklődést a patinás épület iránt: 

A Károlyiak asztalánál – Fehérvárcsurgó kastélyában jártunk | Magyar Krónika

Élet és étel a kastélyban, az emigrációban, csupa történet és recept. Az egyik legjelentősebb magyar főúri család, a Károlyiak nemcsak a történelmet alakították, de a gasztronómiát is gyarapították. Károlyi György és felesége, Angelica ma új értelmet ad a patinás épületnek.

Másnap a víztározótól folytattuk túránkat, a Kopasz-hegy oldalában egy kacskaringós panorámaúton találjuk a pecsételőhelyet, innen még egyszer rácsodálkozhattunk a látványra, amely a kora reggeli, télies, ködös időben is meseszép volt.

Pár kilométeres erdei séta után értünk fel egy 300 méteres dombhátra, aminek megtévesztő módon Bográcsos-hegy a neve. Ez a terület a rendszerváltásig katonai gyakorlótér volt. A tetőn hangulatos pihenőhelyen fogyasztottuk el a kolbászos, házi sonkás, koleszterinbarátnak nehezen nevezhető, de finom reggelinket. Innen Bakonykúti felé jellegzetes, kopár bakonyi dombokon, kiterjedt legelőkön, fennsíkokon, majd újabb erdőségekben vándoroltunk tovább.

Bakonykútiba érve egy vendégváró, családias hangulatú, kerthelyiséges bisztróra leltünk, nem is hagytuk ki a helyet, ahogy a kézműves hamburgerüket és forralt borukat sem.

A csoda szép, barátságos falu Fejér vármegye legkisebb települése. Első említése a 15. század közepéről való. A törökök pusztítása ide is elért, majd a 17–18. században magyar és német telepesek virágoztatták fel újra a kis települést a Zichyek alatt, amely ma igazi ékköve a Bakony vidékének. 

A környék egyik legszebb és legsejtelmesebb völgye a Tési-fennsíkon található védett Burok-völgy. Karsztos jelenségekben gazdag vidék, sok barlanggal, 12 kilométeres főága Bakonykúti és Királyszállás között fut, van, ahol mélysége a kilencven métert is eléri. A kéktúra már jó ideje az őserdei állapotokat mutató völgy fölött fut, csodálatos kilátást nyújtva a völgyre. Ha kitartóak vagyunk, talán még egy parlagi sas is feltűnik majd, és elzártsága miatt a vadmacskáknak is a kedvelt élőhelye, de ahhoz nagyon szerencsésnek kell lennünk, hogy meglássunk egy példányt. Mikroklímájának köszönhetően jégkorszaki maradványfajok, így például többféle páfrány és kosbor otthona.

Mélységes és már-már ijesztő csönddel szembesültünk itt, még a madarak vijjogása is alig hallatszott, így én személy szerint annyira nem is bánom, hogy nem a völgy mélyén fut már a túraút. Ki tudja, még az is lehet, hogy Nyulász Péter nagyszerű ifjúsági regényének (Helka – A Burok-völgy árnyai) gonosz lelkű teremtményei is megjelennének az egyébként csoda szép, de igen nehezen járható völgyben. 

Ahol egy meseregény is valósággá válhat | Magyar Krónika

Idén tíz éve jelent meg Nyulász Péter Helka-trilógiájának első kötete: a Helka – A Burok-völgy árnyai. A mű hatására pedig ma is sokan felkerekednek, hogy végigjárják a regényben szereplő varázslatos helyszíneket.

Innen a Mellár-dűlő szántóin át – érdemes figyelni itt, mi eltévesztettük az irányt –, majd a Dóra-hegy vegyes, illetve tölgy- és bükkerdeiben vándorolva értük el a Kisgyóni Természetbarát Telepet, túránk majdnem végpontját. 

Kisgyón is a Zichy család egykori birtoka, a múlt század elejétől évtizedeken át a környék egyik szénbányászati központja volt, a hetvenes években szűnt meg a kitermelés, a bányászok a közeli Balinkán folytatták a munkát. A hátrahagyott bányászlakásokat szerencsére a természetbarátok vehették birtokukba, több kulcsosház is várja a Kisgyón Természetbarát Telepen a túrázókat. Egy kereszt közelében lévő, megkopott tájékoztatótáblán olvashatók az alábbi sorok, amelyekhez sok mindent nem tudunk hozzátenni, talán csak annyit, hogy ezekben az erdőkben valóban nyitottabbá válik az ember. Istenre is.

Szemben a kereszttel ülj le a padra! A csendben percről percre jobban érzed magad. A kereszt a Teremtőt jelképezi, akinek a tökéletes természetet, benne életünket köszönhetjük. E bükkerdő katedrális, mindenki számára nyitott, elmélyülésre késztet, az Úrral való kapcsolat megteremtésére.

Kisgyónról végül Bakonycsernyére sétáltunk át, a buszmegálló melletti, nyitott csernyei emberekkel megtöltött hangulatos picinyke kocsmában fejezve be hétvégi túránkat. Hamarosan innen folytatjuk utunkat majd nyugat felé, még jó pár kilométeren át a Bakony túraútjait koptatva.

Nézze meg a túránkról készült képeinket itt: