8 emlékezetes pillanat a Hadikból | Magyar Krónika

Hírlevél

105. SZÁM, A HELY SZELLEME, BARTÓK BÉLA ÚT

8 emlékezetes pillanat a Hadikból

Vannak azok a helyek, ahová benyitva rögtön érezzük: történetek ezreivel átitatott falak közé érkeztünk. Ilyen a Bartók Béla úti Hadik Kávéház, s mellette a Szatyor Bár és Galéria, melyek bő évszázadát teljes egészében feleleveníteni szinte lehetetlen, így most meg sem kíséreljük. Helyette pár pillanatképet kimerevítve időzünk el olyan momentumoknál, amelyeknek szívesen lettünk volna szemtanúi. Jelenetről jelenetre jutunk el a mába. A film tovább forog, a történet folytatódik.

Épp hogy megépült, már bontják is a millenniumi ünnepségsorozatra megálmodott, Konstantinápoly névre keresztelt hatalmas vigalmi negyedet. Hiába az egzotikus, török stílus, a dzsámik, minaretek, háremek és bazárok, a kikapcsolódni vágyók elkerülik a lágymányosi szórakozóhelyet. Az okok a pompához képest banálisak, mégis kezelhetetlenek. Az esős időjáráson túl a városszéli lápos vidéken olyan irdatlan mennyiségű a szúnyog, hogy a rovarinvázió távol tartja az embertömeget. A csőd elkerülhetetlen. Ezeregy éjszaka helyett alig száznyolcvan után becsukja kapuit a mesevilág. Helyén azonban a lápos vidék feltöltése után rögtön újabb építkezés kezdődik. Tégláról téglára emelkedik ki a földből a Műegyetem, hogy a szórakozás helyett a tanulás színtere legyen a Gellért-hegy környéke.

Kalapácsolástól hangos a környék, egyelőre több a kőműves, mint a lakó. Bartók Béla, az út későbbi névadója épp csak elindul első népdalgyűjtésére, maga is még inkább csupán reménység, akárcsak a születő budai negyed. Az elegáns Hadik Kávéház mégis nagy magabiztossággal tárja ki kapuit. Bízik a szomszédos Hadik laktanya kimenős katonáiban. A városszéli létesítmény azonban Budapest vérkeringéséből kiszorulva nem tudja felvenni a versenyt a több száz kávéházzal. Hiába az óriási vendégtér és a hatalmas, dohányfüstöt elnyelő belmagasság, az elegáns pincérek tétlenül toporognak, csupán egy-egy asztalnál sakkozik ráérősen néhány öregúr.

A hajnalig tartó féktelen mulatozás kezd tarthatatlanná válni Karinthy Frigyesék Verpeléti – mai Karinthy Frigyes – úti lakásában. Az író ekkor fedezi fel magának a mindig üres Hadikot. Belép a kongó helyiségbe, és szinte rögtön élettel tölti meg. A társasági élet ott van, ahol ő, őt pedig innentől mindig a kávéházban lehet megtalálni. Íróktól és művészektől hemzseg a tér. Déry Tibor, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád mind törzsvendégek. Az átlagember – aki nem érzi magát méltónak, hogy ilyen nagyságok közé lépjen, és még ha mersze lenne is, hely biztosan nem jutna neki – az ablakból figyeli, ma mit találnak ki az ország hírességei. Az irodalom Pestről Budára költözik, s ezt megélni, de még a hűvös utcáról figyelni is izgalmasabb, mint ma bármilyen stand-up vagy valóságshow. A Karinthy és Kosztolányi által lágymányosi pampáknak nevezett környék még mindig kissé kietlen, sőt Móricz szerint maga a Hadik sem hangulatosabb, mint egy vidéki pályaudvar, de ez mit sem számít. Ahol a nyugatos írók, költők tucatjai töltik a mindennapjaikat, ahol Karinthy hátrafelé sétál tetőtől talpig pirosban, piros zsebórával, ahol az író az ellenségeinek nem be-, hanem kimutatkozik, ahol megmérik a vicc sebességét, és ahol mindennap legendák születnek, az a város, a kultúra szíve.

A Hadikot üzemeltető Kaiser úr lelkesen számolja az aznapi bevételt. A hely aranykorát hozó Karinthy iránt érzett hálája szinte leírhatatlan. Teljesen természetes hát, hogy ha a nagy írónak nincs ideje hazaugrani borotválkozni, akkor elintézheti a tulajdonos otthonában. S ugyanígy magától értetődik, hogy ha a Hadik alatt nyíló art déco stílusú, Hadik Taverna névre keresztelt jazzklubra gyékény falborítása miatt a művész azt mondja, olyan, mint egy szatyor, akkor a neve onnantól Szatyor lesz.

Ahogy Karinthy elköltözik a környékről, a Hadik fénye is elhalványul. Ám a kommunizmus ridegségében már ez a visszafogott pislákolás is csak vágyálom. A kávéház bezárja kapuit, a piros art déco székek a pincébe hányva várják a felszabadulást. A tágas térben Szivárvány áruház nyílik, ahol szürke kabátos emberek állnak sorban cipőfűzőért, papucsért. Hadikról szó sem lehet, hát még Szatyorról. Intellektuális emberek egy légtérben beszélgetnek, és jól érzik magukat? Polgári értékek, közösség, szervezkedés? A rendszer számára mindez már csak ijesztő fantázia.

Harmincas évei elejéig Bosznai Tibor nem is tud arról, hogy ahol egykor Szivárvány áruház majd cipőbolt működött, száz évvel korábban milyen legendák kávéztak. Mikor 2008-ban belép a grandiózus, félkész üzlethelyiségbe, és körbefuttatja tekintetét a nyers betonfelületeken, acélcsöveken és hatalmas üvegablakokon, mégis rögtön megérzi: a falakban egy egész univerzum pulzál. Felismeri, mekkora felelősség a Bartók Béla úton születő kulturális városközpont fellegvárának szánt Hadik és Szatyor újranyitása, de hogy ennek felvállalása inkább bátorság vagy vakmerőség, maga sem tudja. Amiben reménykedik, az a fiatal kora ellenére megszerzett sokéves tapasztalata. Ugyanis noha vendéglátóscsaládba születve messziről kerülni akarta a szakmát, barátaival, akik mai napig az üzlettársai, még gimnazistaként buliszervezésbe fogott, majd Süss Fel Nap néven szórakozóhelyet alapított. A telt ház állandó volt, függetlenül attól, hogy technó, pop vagy metál szólt. Mégsem ragadt benne az éjszakai életben, húszas évei végén már mint a margitszigeti Holdudvar Galéria művészeti vezetője mutatkozott be. Ezek alatt az évek alatt tapasztalta meg, hogy a minőségi vendéglátás és a kultúra milyen megtermékenyítően hatnak egymásra, ha nem összefeszülnek, hanem összefonódnak. Ezzel a tapasztalattal nyitja ki társaival 2010-ben, hatvanöt év után a Hadik és a Szatyor kapuit.

Az egykori tulajdonos kisfia, aki háromkerekű biciklijével Karinthy és Kosztolányi lábainál pedálozott a Hadikban, mikor idős úrként Amerikából hazatérve meghallja, hogy gyerekkorának helyszíne újranyitott, elhatározza, hogy oda szervez magának egy bankettet. A hely vezetősége igyekszik a látogatót a szinte eredeti formájába visszaállított Hadikban tartani, a Szatyort ugyanis a csapat újjáálmodta, és tart a reakciótól. A kíváncsi vendég azonban megállíthatatlan, mindenképp látni akarja azt is. Mikor belép a helyiségbe, ahol a falak az utolsó négyzetcentiig ki vannak pingálva, nincs két egyforma színű szék, a plafonról pedig egy autó lóg, felcsillan a szeme. Úgy dönt, itt szeretné megrendezni az ünnepélyt, mert itt érzi azt a fajta szellemiséget, pezsgést és őrületet, amit gyerekkorában átélt. A vezetőség megnyugodva fújja ki az addig visszatartott levegőt. Megerősítést kap, hogy nem attól Hadik a Hadik, ahogy a falak kinéznek, hanem attól, ami közöttük történik, a hagyományt és az újítást pedig precíz arányérzékkel össze lehet hangolni.

Egy asztal körül ül a Hadik és a Szatyor kommunikációs munkatársa, rendezvényszervezője, a tulajdonosok és az együttműködő partnerek, színészek, írók. Mintha egy kovakövet csiszolnának, úgy csalogatják elő azt a Karinthy-féle szikrát, ami vibrálóvá teszi a teret. Hol egy beszélgetőest mondjuk Barabási Albert Lászlóval, hol egy irodalmi brunch kortárs szerzőkkel, máskor gardróbvásár, kiállítás vagy éjszakai színház pezsdíti fel a kávéházi életet. És ha épp nincs program, akkor romantikázó párok, kártyázó nyugdíjasok, makettezők, sakk-klubba érkezők, szülinapot ünneplő társaságok vagy épp egy motormániás baráti kör tagjai foglalják el jól megszokott törzsasztalaikat. Barátságok, szerelmek, ötletek, legendák születnek. S ha Karinthy egyszer belépne az ajtón, elégedetten biccentve emelné meg a kalapját.

Fotók forrása: Fortepan, Hadik Kávéház-Archívum, Földházi Árpád

Hasonló tartalmak

Miért tűnnek el azok a helyek, ahol csak úgy lehet lenni?

Az algoritmus kora nem tűri az elidőzést. A képernyőidő nem tűri a valódi jelenlétet. Pedig vannak még helyek – cukrászdák, fürdők, falusi focipályák, kocsmák, piacok és szakrális terek –, ahol az ember kiléphet a teljesítménykényszerből, és egyszerűen csak létezhet. A harmadik helyek az otthon és a munkahely közötti terek: a lassú jelenlét, a közvetlenség és a tét nélküli együttlét utolsó menedékei.

Rajt a várnál

Lelkes és támogató helyiek és nézők milliói követik majd a képernyők előtt május 13. és 17. között a 47. Magyar kerékpáros körversenyt. Az ezúttal Dél-Magyarország-fókuszú Tour de Hongrie rajtja Gyulán lesz. A részletekről Eisenkrammer Károly fő szervezőt kérdeztük.

A meccsekre ki kell járni – Mi maradna a falvakból csapat nélkül?

A faluban vagy kocsmába, vagy meccsre jár az ember, tudjuk meg a Rimóc–Bercel futballmérkőzés lelátóján ülve. Járhatnának még könyvtárba is, de nem mindenki olyan típus. A vidéki focipályák fontos, ha nem a legfontosabb találkozási helyek az itt élők számára.

Pátyon ilyen az élet

Aki az agglomerációban szeretne vendéglátóhelyet nyitni, annak a minőség a kötelező minimum. A vidék és a város határán pedig annál is többre van szükség. A pátyi C’est la vie Caféban pontosan tudják, mire.

Helyre, tétre, befutóra

Bennünk, magyarokban él egy határozott kép a lóversenyről, a galoppról és az ügetőről. Pontosabban a közönségéről, arról a tarka világról, amely az egészet egykor körülvette. Bencsik Gábor tárcája.