A szerző persze akkor is lesi, hogy fogy a kötete, ha nem ül a dedikálóasztalnál. Jó érzés, ha kelendő, amit írt.

Újranyílt az Álmok álmodói kiállítás.

Különös belegondolni, hogy még Mária Terézia volt Magyarország királynője, amikor a zempléni levéltár első két terme, amelyben most állunk, elkészült.

A színész mulandó önmagából formál műalkotást. Hogyan lehetne abból múzeumi tárgyat csinálni?

A zsámbéki premontrei templom monumentális romját érdemes időről időre felkeresni.

A szocialista országokban az 1960-as években sajátos kettősség alakult ki a szobrászatban. Miközben a közterekre állami megrendelés alapján sorra készültek a Leninek, munkások, anya gyermekével kompozíciók és hasonlók, párhuzamosan kialakult egy szobrászati második nyilvánosság.

A salgótarjáni belvárosnak mintha nem csupán esztétikai értelemben sikerült volna kiszakadnia a maga idejéből, és általános érvényűvé válnia, hanem a lakhatóságát is megőrizte.

“Éppen csak leheletnyi kékség színezi a fekete
égboltot, amikor felszállok az 56-os villamos
első járatára a hűvösvölgyi végállomáson.
Egyedül vagyok az egész kocsiban, válogathatok
az ablak melletti helyek között.”

A Pentele híd összeköti a nagy folyó két partját, de még nem igazán köti össze az ország nagy tájait. A tervezők meglehetősen előreszaladtak vele, így lett egy közel ötszáz kilométeresnek elgondolt közlekedési csatornának elsőként megvalósuló, öt kilométeres darabja.

A protestantizmus világában szokatlan kultuszt építettek az erdélyi unitárius hívek Dávid Ferenc alakja köré – a hitelveiért börtönbe vetett prédikátor megpróbáltatásait Krisztus passiójával állították párhuzamba.

A Nagycsarnokhoz hozzá tartozik a kenyér, a gyümölcsök, a húsok, a füzérekben lógó pirospaprika illata.

Égbe nyúló nyárfák sora mellett vezet a téglaszínű futópálya, a kopasz ágakon, a fák körül varjúsereg, nagy zajjal talán alvóhelyet keresnek maguknak. A sirályok most csöndesek, csak egy-két rikoltás hangzik ki a varjak zajongásából.

Hiszen ez a csodák kertje. Ezek a csodák 1879-ben kezdődtek, amikor a kor jeles szobrásza, Huszár Adolf az akkor még külvárosi, gyalogutakkal szabdalt, már akkor is Epreskertnek nevezett ligetben telket kapott a fővárostól, hogy azon műtermet építhessen, és abban elkészíthesse a Széchenyi-téren ma is álló, hatalmas Deák Ferenc-emlékmű szobrait.

Gyerekkoromban sokszor bolyongtam egyedül ebben a szigetvilágban, a házak ablakainak behúzott függönyei mögé odaképzeltem a lakókat, akiket mind jól ismertem, hiszen itt nőttem fel, a budapesti Százados úti művésztelepen.

A reneszánsz számára a barokk volt a modern, a barokk számára a rokokó, annak a klasszicizmus, annak a romantika, hogyan is lehetne a sornak vége, amikor az idő maga végtelen?

A széles, platánok és hársak szegélyezte utca, ahol élek, a budapesti Damjanich utca, ezen indulok fölfedezni azt, amit már ismerek.