A Pentele híd összeköti a nagy folyó két partját, de még nem igazán köti össze az ország nagy tájait. A tervezők meglehetősen előreszaladtak vele, így lett egy közel ötszáz kilométeresnek elgondolt közlekedési csatornának elsőként megvalósuló, öt kilométeres darabja.
A szocializmus évtizedei alatt a külkereskedelmi vállalatok tevékenysége révén befolyásos személyek hatalmas összegekkel rövidítették meg a magyar államot. A téma kutatójával, Borvendég Zsuzsanna történésszel beszélgettünk.
Az alábbiakat 1972. március 16-án és 17-én jegyeztem föl. A gépelt kézirat ma is megvan.
A ma is ismert matyó népviselet kialakulásában szerepet játszott, hogy a summások meg akarták mutatni a nagybirtokok cselédjeinek: ők is valakik.
Emberi sorsok alkotta periferikus, láthatatlan tájakat mutat be immár több évtizede Margittai Gábor és felesége.
Amikor itt vagyok a házban, nem tudom eldönteni, hol is vagyok. A gyerekkorom épp olyan jelenvaló, mint az elmúlt másodperc.
A protestantizmus világában szokatlan kultuszt építettek az erdélyi unitárius hívek Dávid Ferenc alakja köré – a hitelveiért börtönbe vetett prédikátor megpróbáltatásait Krisztus passiójával állították párhuzamba.
A Nagycsarnokhoz hozzá tartozik a kenyér, a gyümölcsök, a húsok, a füzérekben lógó pirospaprika illata.
Ha életében a megvesztegethetetlenség és a hűség angyalai vigyáztak rá, akkor a sírba az elhivatottság és pontosság angyala tette, annyi bizonyos.
Égbe nyúló nyárfák sora mellett vezet a téglaszínű futópálya, a kopasz ágakon, a fák körül varjúsereg, nagy zajjal talán alvóhelyet keresnek maguknak. A sirályok most csöndesek, csak egy-két rikoltás hangzik ki a varjak zajongásából.
„Valamikor régen láttam egy interjút Cseh Tamással. A Bakonyban készült, állt egy tisztáson, és az indián életéről mesélt. Egy mondata mélyen megmaradt bennem. Amikor azt mondta, hogy jó és erős patakok vannak arrafelé, többek között azért is szereti a Bakonyt. Jó és erős patakok.”
Egy képemen, amely most került elő a fiókból, decemberhez méltó, sűrű pelyhekben esik a hó. Szánkón csúszom le az emlékműdombról, apám vár a völgyben. Első önálló szánkózás, felhőtlennek tűnő gyerekkor, a történelemtől érintetlenül.
1920 karácsonyán még friss volt a sokk: hangsúlyosabb volt a megnyugvás igénye, mint a revízióé. Később azonban az ünnepek is alkalmat kínáltak arra, hogy a gyerekekben elültessék az irredentizmus gondolatát.
Hiszen ez a csodák kertje. Ezek a csodák 1879-ben kezdődtek, amikor a kor jeles szobrásza, Huszár Adolf az akkor még külvárosi, gyalogutakkal szabdalt, már akkor is Epreskertnek nevezett ligetben telket kapott a fővárostól, hogy azon műtermet építhessen, és abban elkészíthesse a Széchenyi-téren ma is álló, hatalmas Deák Ferenc-emlékmű szobrait.
A francia ellenállásban több száz magyar vett részt. Az önkéntesek döntő többsége a belföldi földalatti ellenállás tagjaként küzdött a tengelyhatalmak ellen, kisebb részük a De Gaulle tábornok nevéhez fűződő külső ellenállás, vagyis a Szabad Francia Erők kötelékében teljesített szolgálatot.
Nehéz lenne megmondani, miért érzünk otthonosnak egy helyet. Mi az, ami miatt az egyik hely taszít, a másik pedig azonnal lakályosnak tűnik, holott sosem jártunk még arra.
A szomorú sorsú Katona József meghalt, mielőtt a Bánk bánból nemzeti klasszikus lett volna, de még csak darabja ősbemutatóját sem érhette meg. Bár az író a cenzúrával szemben tehetetlen volt, éles megfigyeléseket tett a magyar színjátszás gyerekbetegségeiről.
Ha valami fura felvetésre egyetlen kifogástalan magyar egyházi embert kellene választanom az elmúlt évszázadokból, gondolkodás nélkül Márton Áronra voksolnék.
