Menü
Egységes vízió és az egyéni érdeket háttérbe szorítani képes közösség – e kettő kellett ahhoz, hogy a 19. század végén még szántóföldek borította, a fővárostól távol eső terület néhány évtized alatt vonzó villanegyeddé váljon. Mátyásföldet azóta bekebelezte Budapest, az egykori békés nyaralók ma a mozgalmas hétköznapok helyszínei. Az utcák, az épületek azonban még őriznek valamit az akkori világból. Ahogy az ott élők is.
„Az öreg épületből olyan elképesztő, magasztos szentség és energia árad, amit szerintem minden környékbeli érzékel” – mondja Keresztes Nagy Árpád kobzos énekmondó a zsámbéki romtemplomra tekintve. Ez az erő és a helyiek közös akarata élő térré formálja nemcsak a történelmi örökséget, de az egész települést. A szomszédságból barátságok, a barátságokból közös alkotások születnek, a lendület pedig egyre többeket magával ragad.
„Az apátság ezer éve a stabilitás, az időtlenség és a folyamatosság, alatta a település az állandó változás” – mondják Pannonhalmáról. A biztos alapoknak hála bátran formálódó környék sokak figyelmét felkeltette. Nemhiába mondta látogatása során Kazinczy, hogy a hely egész Pannóniát reprezentálja. Tőle ered a ma is használt elnevezés korai változata: Pannónia halma. S nemcsak a táj, hanem a lakói is – legyenek szerzetesek, gazdálkodók vagy művészek – méltó képviselői a szűkebb és a tágabb környezetüknek.
„Egy eltemetett, csendes dolog húzódik meg ebben a vidékben.” „Az a vonzó benne, hogy túl kell jönni.” „A legjobb az egészben, hogy van idő megállni, kérdezni és meghallgatni, odafigyelni a másikra.” Így találgatják az itt élők az Őrség és a Vendvidék varázsának okát. S bár a titkot azok sem tudják vagy akarják megfejteni, akik évtizedek óta itt élnek, mi is útnak indultunk, hogy rájöjjünk, kik vagy mik teszik olyan rejtélyesen hívogatóvá a hármas határ közelében húzódó, sokfelé kaput nyitó, mégis elzárt tájat.
A busójárás tette Mohácsot vagy Mohács tette a busójárást azzá, ami? – találgatjuk, ahogy találkozásról találkozásra rájövünk: a Duna menti város olyan kulturális többlettel bír, amit nem sok helyen tapasztalni. A balkáni hatás, a népek együttélésének tapasztalata, a történelmi örökség, az ünneplésre vagy épp sírva vigadásra mindig kész mentalitás – magyarázzák sokan, mi is az, amire ráéreztünk. Mások pedig a találgatások helyett csak élvezik a színes forgatagot. Megmentett épületekkel, szűnni nem akaró zenével, faragott, kisütött, égetett formákkal, tarka fodrokkal teszik hozzá a magukét.
„Az itteni embernek meg kellett tanulnia becsülni a kicsit is” – mondják a helyiek a somogyiakról. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy a megyeszékhelyen és szomszédságában élők ne álmodnának nagyot. Legendás színház, hiteles lelkiségi központ, emberközpontú kórház, rejtett gasztronómiai csodák, sikeres vállalkozások és lendületes sportélet mutatják a közös akarat erejét, amely a Kaposvárra és környékére nehezedő kihívások ellenére sem fogyatkozik.
Születés, születettség, szülés. A szorongatást az élet végességétől a lét megbonthatatlan folytonosságának tudata enyhítheti. Mégis éles határvonalakkal törjük meg a szakadatlanságot. Cezúrákat húzunk gyermek és felnőtt, s így mese és valóság, játék és komolyság közé. Pedig a bennünk nyugvó gyermekénünk felébreszthető, a mese közel sem csak mese, a játék pedig maga az élet.
A szőlő gyökerei képesek akár tizenöt méter mélyre lekúszni a föld alá, hogy vizet találjanak, s ahogy a tőkék, úgy a közöttük élők sem ismernek lehetetlent. Tokaj-Hegyalját járva a történelmi múlthoz visszanyúló, gyökereikből erőt merítő, egymással összekapaszkodó nők mutattak nekünk példát az érzékeny lélek és a kikezdhetetlen akarat erejéről.
A Szent György-hegy jóval erősebb nálunk. Elbizakodottság azt gondolni, hogy tönkre- vagy jobbá tehetjük. Van valami sajátos energiája, amely bár nem tudni, miből fakad, eltagadhatatlan. Kidobja magából, ami nem oda való, akik pedig megmaradnak itt, idomulnak hozzá. Lesz a személyiségükben egyfajta mélység, karcosság, ami szeretetteliséggel párosul. Ez mind a hegy ereje, bármi, amit itt teszünk, belőle fakad.
Az esztergomi érsekség szőlősorokban és gyümölcsösökben gazdag birtokát a történelem elszakította az országtól. A Garam, a Duna és az Ipoly völgyeiben, illetve hullámzó dombhátain élők azonban inkább arra koncentrálnak, ami mindannyiunkat összeköt. A határtól néhány kilométerre nemcsak marasztaló szépségű táj, töretlen kitartás és őszinte vendégszeretet fogad bennünket, de a túlpartról, a külhoniak szemével ráláthatunk arra is, ami ideát a természetesség láthatatlanságába vész.
Buda első sugárútja, amely egykor a Karinthy és Kosztolányi humoros megjegyzései nyomán felharsanó nevetéstől zengett, majd az átrobogó buszoktól visszhangzott, mára a Duna jobb partjának pezsgő kulturális főutcájává vált. A különleges bárok, hívogató teraszok, izgalmas helytörténeti séták és színes kiállítások egyedi karaktert kölcsönöznek a bohémnegyednek. Nemhiába lett a Bartók fogalom. Sőt példa.
Az átmeneteket egybecsatornázó Galga éltető szimbóluma a folyó mentén lakók együvé tartozásának: nem elválasztja a két partján élőket, hanem összeköti. Az átmenetiség érzése is ilyen. Sokkal inkább összeköt, semmint elválaszt, hiszen minden környékbeli ugyanazt a félúton levő, tájak határvidékén való életet éli immáron sok-sok generáció óta.
Magánsorsok és közös történelem vastagon rétegződnek egymásra ebben a múltját őrző, mégis eleven városban, amely a saját, újraformált jövője felé igyekszik, kiszabadulni törekedvén a távolra különülés csapdájából. A száz évvel ezelőtti hazamegtartó döntés, a soproni népszavazás nagyon kevesek átélt magánsorsa már, a város sorsa viszont Magyarország közös történelme továbbra is.
A folyó el is szigeteli, de meg is védi Szigetmonostort és üdülőövezetét, Horányt az egyre duzzadó főváros zajától. Hiába fekszik egyik oldalán a népes Dunakeszi, a másikon a közkedvelt Szentendre, a település a többség elől rejtve marad. A falu közvetlenül ugyanis csak hajóval érhető el. Lakói pedig hol egy csónakban evezve, hol a gáton vállt vállnak vetve, hol közösen alkotva őrzik a béke szigetét.
Egyeseket a fővároshoz való közelsége, másokat épp az attól való távolsága, a zajból a csendbe kilépés vonz. Van, aki rejtekhelyet, más országos hírnevet épít itt magának. Élnek erre évszázados értékek őrzői, ősi tudás újrafelfedezői és saját álmok szövői is. A Gerecse – ahol a források vize és a zarándokutak csendje a sasbércek világával találkozik – nem hivalkodó. Békés, zsigeri, befogadó.
Több mint száz kilométer hosszú pincerendszer húzódik meg Budafok alatt. Az üregek – amelyek egykor borospinceként, majd kőfejtő helyként, később lakásként, ma pedig főleg garázsként szolgálnak – a változó idők lenyomatai. A település pedig e mélyen gyökerező múltja és a felszínre hozott értékeinek hála, úgy simul bele a fővárosba, hogy közben megőrzi egyedi vonásait.
„Beethoven eljött Budára, eljött Martonvásárra is, és mi felvettük abba a kis köztársaságba, amelynek csupa kiválasztott férfi és asszony volt a tagja. Egy kerek térséget magas nemes hársfákkal ültettünk be; minden fa egy-egy tagnak nevét viselte, és ha egyik-másik nagy fájdalmunkra távol is volt, mégis beszélhettünk e jelképeikkel, örömet s okulást merítve szavaikból” – így írt Brunszvik Teréz a 19. században a kastélyparkban kialakított különleges államról és neves polgárairól. A várost és a környező településeket ma is áthatja a természet, a kultúra és a közösség hármasának éltető ereje.
A város, ahol Petőfivel köszöntik az újévet. A kínai műfordító, akit magával ragadott a költő bátorsága. A költő és polonista, aki Bemre és katonáira tette fel az életét. A közösség, amelynek tagjai a nemzeti emlékhelyek őrzéséért vívják ma csatáikat. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméje ma is élő, hétköznapi és ünnepi valóság.
Nem csak a Cserhát dombjain kanyargó utakra és a táj külön univerzumot teremtő légkörére utalt Mikszáth Kálmán, mikor elkeresztelte a Nógrád szívében meghúzódó területet. A név magában hordozza a helyiek gondolkodásmódját is. Azokét, akik mernek letérni a megszokott útról, hogy megvalósítsák az álmaikat.
Az Öreg-Bakony rejtettségében is hívogató, befogadó légköre mindenkit vonz, többeket egy életre marasztal. Az első, ezer éve megtelepedő szerzetesektől Cseh Tamásig sokan valami rég keresett kincsre találtak. A hegység szívében forrásra bukkantak. Az itt élők körülveszik, és erejéből merítkezve gondozzák, hogy ki ne apadjon, hanem folyton újjászületve táplálja az arra járókat.
„Rengeteg kincs van Magyarországon is, ami mellett úgy sétálunk el, hogy nem is fogjuk fel, milyen értékes” – mondja beszélgetésünkkor a túravezető. Hagyva a megszokottat letérünk hát a főutakról, hogy lassítva a sebességen érintetlen helyekkel, helyek által érintődött emberekkel találkozhassunk.
A balatonfüredi Szívkórház mögött álló, sokáig leromlott állapotú Esterházy-kastélyban nyaralástörténeti kiállítás nyílt. Nemcsak a régi üdülőhely világát ismerhetjük meg itt, de arról is képet alkothatunk, milyen szerepe volt a füredi fürdőkultúrának a polgári átalakulásban.
Megjelent kiadványaink megvásárolhatóak a BLPress webshopján.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
