Családi fotókon, a gyermekkor világán át bontakoznak ki a 20. századi Magyarország mindennapjai: a Fortepanról válogatott gyermekképek pillanatfelvételekként formálják epikus és kollektív történetté a rajtuk felsejlő sorsokat.
Bizonyos feltételezések szerint gyermekkorunk nyári vakációi azért tűnnek örökkévalóságnak, mert a felhőtlen hónapok megtapasztalása a megélt éveink számával fordítottan arányos: egy hat-, nyolc- vagy tízéves gyermek szemszögéből a szünet két és fél hónapja tetemes mennyiségnek érződik, egy felnőtt számára viszont ugyanennyi idő, némi túlzással, pillanatok alatt lepereg. Bár az idő múlását, lassúdad tempóját, vele gyermekkorunk meghatározó emlékeit egy életen át hordozzuk magunkban, az emlékeknél jobban talán csak a fotó képes előhívni a korai időtlenség árkádiai atmoszféráját.
A régi felvételekhez hasonló erővel legfeljebb az íz- és illatemlékek bírnak: egy szemvillanás alatt visszarepítenek gyermekkorunk egészen konkrét szituációiba. Budapestiként számomra ilyen a Duna más folyókéval összetéveszthetetlen illata. Egy vadonatúj gumilabda már-már orrfacsaróan intenzív szaga pedig képes megidézni a nyolcvanas évek egyik jellegzetes kisipari terméke, a pöttyös piros gumilabda emlékét, amit a játszótéren a rakétamászóka legfelső szintjén rejtettünk el az einstandolni készülő nagyobbak sóvárgó szemei elől. Mindennél erősebbek a régen eltávozott nagyszülők vasárnapi ebédjeinek ízharmóniái is, amelyek hihetetlenül széles skálán – a levesektől a sülteken át a legváltozatosabb süteményekig – mozogtak.
Fortepan (1938)
Fortepan (1976)
Bár e ponton külön írást tudnék szentelni az íz- és illatemlékeknek, maradjunk csak a fotográfiánál. Ha végigböngésszük ezt a válogatást, a legfontosabb közös nevező az, hogy a felvételek szereplői minden esetben a gyerekek. Akik csak azért nem lehettek a fotográfia 19. századi születésekor a képek főszereplői, mert ficeregtek és mocorogtak, és ez a tulajdonságuk az akkor még több másodperces expozíció miatt fellépő bemozdulásos életlenség okán alkalmatlanná tette őket a tökéletes modell szerepére. Ám a gyors technikai fejlődés következtében hamar változott a helyzet, és a szülők, nagyszülők, közvetlen hozzátartozók legnagyobb örömére a gyerekfotók diadalmenete ma is tart. Sőt, a képdömpingek korában a gyerekfotók népszerűsége a házi kedvencek fotóinak népszerűségével konkurál – jelentsen ez bármit is.
A Fortepan-felvételekből szemezgetve legalább ennyire meghatározók a különbözőségek is, amelyek révén korok és rendszerek, stílusok és szokások, valamint viselkedési minták folytonos váltakozásai tapasztalhatók meg: egy évszázad elevenedik meg a szemünk előtt. A század első harmadában a fotó valamiféle úri, polgári huncutságnak számított a nem professzionálisan, hanem passzióból fényképező fotográfusok számára, és ez a gyermekfotók jellegzetes családi idilljében is megmutatkozik. Az is szembetűnő, hogy a még keresetlenül elkapott pillanatok esetében is találunk a gyerekek mozdulataiban némi rendezettséget és tartást, ami nemcsak a technika időigényességével, de a kor szokásaival is magyarázható.
Bár a nevelési gyakorlatok és minták sokat oldódtak a negyvenes évek közepéig, a szofisztikált polgári ünnepélyesség az 1945-ös impériumváltásig és a gyökeres társadalmi változásokig általános képletként maradt meg a felvételeken. A népi demokráciának nevezett társadalmi kísérlet a fotó demokratizálódását a valóságban is elősegítette, ami a gyerekfotók esetében az igényes beállításoktól a propagandisztikus felvételeken át a feltűnően slampos együttállásokig terjedt ezekben az évtizedekben. A képeket látva egy azonban örök: a gyermeki lélek őszinte és keresetlen megnyilvánulásai semmit nem változtak az elmúlt évszázadban. Csupán a folyamatosan változó keretek adtak hozzá mindig valami újat és mást ahhoz a világhoz, amelyben megmerítkezve mindannyiunkat megérintett az örökkévalóság és az állandóság érzése.
Fortepan (1913)
Fortepan / Pohl Pálma (1954)
Fortepan (1964)
Fortepan / Urbán Tamás (1983)
Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Kerekes J. Zoltán (1910)
Fortepan (1960)
Fortepan / Bedő László (1956)
Fortepan / Kellner Ludwig (1941)
Fortepan / Lissák Tivadar (1943)
Fortepan (1917)
Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György (1957)
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
