„Lamberg szivében kés, Latour nyakán / Kötél, s utánok több is jön talán, / Hatalmas kezdesz lenni végre, nép! / Ez mind igen jó, mind valóban szép, / De még ezzel nem tettetek sokat – / Akasszátok föl a királyokat!” – írta Petőfi 1848 decemberében az Akasszátok föl a királyokat! című versében.
Uralkodók végül nem estek áldozatul a forradalmi megmozdulásoknak, de nem túloz a költő, amikor Lamberg meggyilkolásáról ír.
Hogy valóban egy szívébe döfött kés okozta-e a halálát, nem tudjuk, az viszont biztos, hogy a feldühödött pesti tömeg lincselte meg a várost Budával összekötő hajóhídon. De ki is volt valójában Lamberg Ferenc, és hogyan fajultak odáig az események, hogy a csőcselék kirángat valakit a kocsijából, és fényes nappal lemészárol?
Előzmények
Kezdjük az elején: 1848 tavaszán forradalmi hullám söpört végig Európán, Magyarországon március 15-én vér nélkül zajlottak le az események, majd nem sokkal később Batthyány Lajos vezetésével megalakult az első felelős magyar kormány. A német egységtörekvések, a bécsi udvarban uralkodó káosz, V. Ferdinánd kiszámíthatatlansága és a nemzetiségek felkelései kiélezett politikai helyzetet teremtettek.
A Délvidék már lángokban állt, amikor Josip Jelačić horvát bán is fegyveres fellépésre szánta el magát. A főként népfelkelőkből álló serege a Dráva mögött gyülekezett, és támadni készült. Az országgyűlés elrendelte a honvédség felállítását és az ehhez szükséges anyagi fedezet megteremtését. A döntés azonban ürügyet szolgáltatott a bécsi kormánynak arra, hogy nyíltan szembeforduljon Batthyányékkal. Államiratot bocsátottak ki Johann Wessenberg osztrák miniszterelnök kezdeményezésére, amely az áprilisi törvényeket jogilag érvénytelennek, a birodalom fenntartására alkalmatlannak nyilvánította, emellett követelte a had- és pénzügyek újra Bécsben történő összpontosítását. Az dokumentumot az uralkodó ellenjegyzésével ellátva Budára küldték.
A hatás nem maradt el, a Bécsben tartózkodó, király személye körüli miniszter, Esterházy Pál azonnal lemondott. Az események hatására Széchenyi István idegösszeomlást kapott, orvosa a döblingi elmegyógyintézetbe kísérte. Kossuth azonnal a tettek mezejére lépett, ösztönzésére száz fős országgyűlési delegáció járult az uralkodó elé, de semmitmondó szavakkal küldték haza őket. Eközben az uralkodó Jelačićot ismét horvát bánná nevezte ki. A magyar kormány előtt két út állt, a megadás vagy az önvédelem.
A kocka el van vetve
Jelačić szeptember 11-én átlépte a Drávát, a kormány pedig beadta lemondását, egyedül Szemere Bertalan őrizte meg miniszteri tárcáját, hogy biztosítsa a folytonosságot. Ekkor a magyar üggyel egyébként szimpatizáló István nádor megpróbálta magához ragadni a végrehajtó hatalmat, feltehetően nem ártó szándékkal, de nem hagyták neki – Kossuth visszavonta lemondását. Ismét Batthyányt nevezték ki, aki az államtitkárok segítségével ügyvezető miniszterelnökként igyekezett végrehajtani az újoncozást és a pénzverést és bankjegykibocsátást. Az ország elkezdte a felkészülést az önvédelemre.
A horvát bán hadai eközben sárga-fekete császári zászló alatt masíroztak Pest-Buda irányába, a Teleki Ádám gróf által vezetett magyar csapatok pedig folyamatosan hátráltak. Végül maga István nádor is táborba szállt, így próbált tárgyalni a horvát bánnal a Balatonnál, de próbálkozását nem koronázta siker.
A helyzet abszurditását és paradox mivoltát mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a felek ugyanazon uralkodó: osztrák császárként I., magyar királyként pedig V. Ferdinánd nevében vonultak fel.
István nádor a helyzet tisztázása végett Bécsbe sietett, de ott lemondatták és száműzték a birodalom fővárosából. Közben azonban a bécsi kormánykörökben is fordulat állt be, Jelačić túlzott megerősödésétől és Pest-Buda kifosztásától tartva kompromisszumot kezdtek keresni. Ennek jegyében nevezték ki – egyébként István nádor javaslatára – Lamberg Ferenc altábornagyot az összes magyarországi csapatok – beleértve a magyar kormány és a horvát bán alakulatait is – parancsnokává.
Lamberg Ferenc színre lép
Itt térhetünk vissza cikkünk kezdetéhez. A móri születésű, osztrák arisztokrata családból származó konzervatív katonatiszt udvarhűségéhez kétség sem fért, és magyar főúri körökben is kedvelték. Ezen felül ismert volt publicisztikai tevékenységéről, valamint korábban az Akadémia tiszteletbeli tagjának is ajánlották. Batthyány maga is megbízott benne, személye tökéletes választásnak tűnt, hogy megakadályozza a helyzet súlyosbodását.
A lemondatott István nádor levélben értesítette Batthyányt a kinevezésről. Mivel az ügyvivő miniszterelnök sem látott más utat a fegyveres konfliktus elkerülésére, támogatta Lamberget. Tette mindezt úgy, hogy az uralkodó nem fogadta el kormányalakítási feltételeit, helyette Vay Miklóst jelölte ki a miniszterelnöki pozícióra. Arról viszont már sem a nádor, sem Batthyány nem tudott, hogy a megüresedett nádori tiszt betöltése helyett Majláth György országbírót akarták helytartóvá tenni, az országgyűlést pedig elnapolni.
Mindenesetre Batthyány a Velencei-tó környékén állomásozó magyar táborba sietett, hiszen arra számított, hogy a főparancsnok első útja oda vezet majd. Távollétében azonban az országgyűlés alsóháza Lamberg kinevezését törvénytelennek minősítette, és erről egy határozatot is kibocsátott, amely másnap már falragaszok formájában is hirdette: „Gróf Lamberg Ferencet a magyarországbani hadseregek és akár milly nemű fegyveres csapatok főparancsnokságától ezennel a törvény s alkotmány nevében eltiltják.”
A Jelačić érkezésétől rettegő városi radikálisok ellepték az utcákat. A Pesti Hírlap tudósítása szerint már a határozat születésekor tömeg gyűlt össze az ülésteremnél és „a legingerültebb kitörések valának hallhatók mindenfelé, magyar és német nyelven egyaránt”. Lamberg szerencsétlenségére Pest-Budán kezdte el keresni Batthyányt, mert a helytartói kinevezést és az országgyűlés elnapolását vele akarták ellenjegyeztetni.
Az ezt követő események pontos rekonstrukciója szinte lehetetlen, ami biztos, hogy a katonai kíséret nélkül kocsizó Lamberget a Pestet és Budát összekötő hajóhídon felismerték, és meglincselték, holttestét meggyalázták.
Gyilkosság a hídon
Az országgyűlés és az ülésterem környékén hírekre ácsingózó városi tömeg is Batthyányt várta. A miniszterelnök üzenetet küldött, amely feltehetően azt is tartalmazta, hogy Lamberg nem érkezett meg sem a magyar, sem a horvát táborba, valamint Fehérváron sincs nyoma.
A sajtóban megjelenő információk alapján a következőképpen rekonstruálta az eseményeket Urbán Aladár történész: Lamberg érkezésének híre valamivel egy óra után terjedhetett el a városban, méghozzá azzal a körítéssel, hogy a tábornok már Budán van, a vár kapuit bezáratni készül, és lövetni fogja Pestet. „Az utcán hirtelen tömegek kezdtek alakulni” – számolt be a délutáni lapként megjelenő Marczius Tizenötödike aznapi száma. A tudósításból kiderül, hogy „sokan közöttük lőfegyverekkel ellátva, legtöbben pedig lengyel kaszákkal kezökben” járkáltak az utcákon.
A Közlöny másnapi száma valamivel pontosabban írja le a helyzetet. Eszerint az ijesztő hír villámgyorsan terjedt el, „s egy perc alatt Budapest utcáin dobok peregtek, nagy számú nemzetőrség fegyvert ragadott, számosan kaszával fegyverkezének fel”. A Pesti Hírlap ugyancsak szeptember 29-én megjelent száma szerint „Fegyverre! Budára az áruló ellen!” kiáltások hangzottak mindenütt. A lap magyarázatot adott a kaszafegyver megjelenésére is: „El a nagy kaszárnyába! kaszáért, akinek fegyvere nincs!” – kiáltozta a tömeg.
A szerkesztő beszámolója a következőképpen folytatódik: „Egy pár- perc alatt már százanként lehetett látni kaszás, és botokkal, puskákkal felfegyverzett tömegeket, ugyancsak nemzetőrökkel s itt-ott sorkatonákkal, kik példátlan lelkesedéssel siettek Budát, a pesti néppel, a nemzet részére biztosítani.” Ez a szinte őrjöngő tömeg indult el a hajóhíd felé. A beszámolók ezt követően kezdenek eltérni egymástól.
A Marczius Tizenötödike aznapi száma így mutatta be a történteket „Lamberg a nép kezébe került – s elfogatván, kocsiban hozatott Pestre”. Kísérői egyre nyugtalanabbul szemlélték, hogy „a köznép dühe lecsillapíthatatlan. Félelmük pedig beigazolódott. „Mert egy a tömeg közül a generált keresztül szúrta, mire a boldogtalanra a közellevők egészen rárohantak, kezökre kerítették s megölték.”
A Kossuth Hírlapja másnap rövid vezércikkben taglalta az esetet: „Mintegy 2 óra lehetett délután, midőn gr. Lamberg egy bérkocsin jő a hídon, Pest felé, hihető az országgyűlést szétoszlatandó. A nép ezreit dühösség szállja meg a férfiú látásán, ki egyszerre semmivé teendi az alkotmányt, megtámadják Lamberget. Ő leszáll kocsijából, de ez még inkább felbőszíté a tömeget, úgy mind nyilt vallomása is, hogy ő gróf Lamberg, egy perc alatt megtörtént az ezredéves magyar históriában hallatlan merény, és Lamberg le volt mészárolva.”
Mindként beszámolóban pontatlanul szerepel a menetirány, hiszen Lamberget Pestről Budára menet, a hajóhíd budai hídfőjénél tartóztatták fel, és védelmezői – nemzetőrök – megpróbálták gyalogosan átvinni Pestre, de csak a híd közepéig jutottak. A Közlöny ezt a hibát nem követte el, ellenben arról ír, hogy Lamberg menekülni próbált. A szeptember 29-én megjelent vezércikk tanúsága szerint Budán a várkapukat megszállta a nemzetőrség. „Eközben az űzőbe vett altábornagyot bal csillagzata a hídra vezeté, hol bérkocsija megállítván, kikérdeztetett, s miután magát gr. Lamberg altábornagynak vállá, a felbőszült sokaság által kaszákkal s egyéb fegyverekkel megtámadtatott, s kocsijából kiszökvén, az utána és elébe róható tömeg által irtózatosan legyilkoltatott…”
A fentebb említett beszámolók tartózkodtak a véres részletektől, de akadtak lapok, amelyek ezzel igyekeztek kiszolgálni az alantasabb olvasói igényeket. Az Oposition különkiadásban számolt be a gyilkosságról.
Az újság a gróf ruházatának letépéséről és a holttest lábánál fogva történő vonszolásáról írt, valamint arról is, hogy a tömeg megkísérelte a testet a Károly-laktanyánál felakasztani.
Ezen felül a cikk szerzője állította, egy a bécsi Akadémiai Légióhoz tartozó személy ismerte fel és rángatta ki a grófot a kocsiból, amely Pestre tartott. Utóbbi információ tehát itt is egyértelműen pontatlan. Ezen felül arról is megemlékezett, hogy Lamberg állítólag pisztolyt rántott, lőtt, ám hibázott, majd rögtön utána karddal mellbe szúrták. A cselekménysor ezen elemei gyanúsan csak a fantázia szüleményei.
Érdekes adalékkal szolgál még a Kossuth Hírlapjának szeptember 30-i száma, amely szerint korábban a tömeg a budai Várban kis híján meggyilkolta Hrabovszky főparancsnokot, mert úgy tudták, őt kereste fel először Lamberg. Ezt követően pedig Ürményi koronaőr kocsiját is megtámadták, mert az hitték, hogy abban utazik Lamberg. Ezen cikk számolt be arról is, hogy amikor Lamberg kocsiját megállították, nyakából már folyt a vér. A gróf azt kérte, hogy vigyék Kossuthhoz vagy az országgyűlésre, de mivel féltek, hogy fel akarja oszlatni az országgyűlést, segítség helyett szúrni, vágni kezdték. A vérben úszó holttestnél végül megtalálták Majláth kinevezést és a törvényhozás elnapolásáról szóló dokumentumokat, amelyek így jutottak a képviselőház elnökéhez – írták.
Következmények
Amikor az események az országgyűlés tudtára jutottak, a képviselők igyekeztek elhatárolódni a gyilkosságtól vagy legalább annak módjától. Kezdődhetett tehát a tűzoltás, ami kifejezetten problémásnak bizonyult, tekintve, hogy korábban törvénytelennek ítélték Lamberg kinevezését. Az országgyűlésben uralkodó álláspontot a Közlönyben másnap megjelent vezércikk tükrözi a legpontosabban. Ebben politikai gyilkosságról írtak, valamint elítélték azokat, akik „a szelidségéről annyira ismeretes” pesti népet így felhergelték.
„Gróf Lamberg nem a becsület mezején esett el, hanem elesett úgy, mint a legelvetemültebb ármány által felzaklatott népbosszú áldozata” – szögezték le, végül pedig bűnvádi eljárás megindítását szorgalmazták. „Egyébiránt úgy hisszük a konstituált hatalmak kötelességöknek ismerik a véres katasztrófa iránti törvényes lépések által az igazságnak és emberségnek megadni azon elégtételt, mellyet a törvények igényelnek.”
Indult is nyomozás az ügyben, de az eltérő beszámolók és vallomások, valamint a gyilkosság lincselő jellege miatt lehetetlen volt megállapítani, ki ejtette a halálos sebet. Már ezen vizsgálat során felmerült egy joghallgató – valójában bölcsészhallgató –, bizonyos Kolosy György neve, de nem tudták előállítani. A szabadságharc bukása után, 1850-ben kerítették kézre a harcokban katonatisztként szerepet vállaló férfit. Kolosy beismerte, hogy ott volt a tömegben azon a napon, és kardjával a már szúrt sebet kapott Lamberg fejére sújtott.
Vallomása szerint egy sorkatona szuronya végzett az altábornaggyal, ő csak utána vágott a haldoklóra. Amennyiben hihetünk neki, ő volt az, akit véres karddal a kezében körbehordozott a nép, majd közölte az országgyűlés tagjaival, hogy Lamberg halott. Kolosyt 1850-ben kötél általi halálra ítélték, emlékét a róla elnevezett budai tér őrzi.
Ami a gyilkosság jelentőségét illeti, egy nappal később Pákozdnál megszólaltak a fegyverek, és kezdetét vette Magyarország önvédelmi háborúja. Lamberg halála nem pusztán egy lincselés tragikus története, hanem a békés rendezésre tett utolsó kísérlet kudarca is volt egyben.
Nyitókép: Lamberg meggyilkolása a pest-budai hajóhídon. Illusztráció, Mulattató Képesujság, 1848/37, október 7. / Wikipedia
